‘Rövidpróza’

 

Nagy László Mihály: A hála

2018. november 13.

Az óvónénit Böske óvónéninek szólították. Az ovisok már hazamentek. Itt volt az ideje, hogy ő is azt tegye. Egy öreg nénit vett észre az utcán, keservesen sírt. Odament hozzá, megkérdezte, mi a baj. A néni elmondta: lekéste az utolsó buszt, s már csak a hajnali „kursza” maradt számára, ő pedig senkit nem ismer a városban.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Kofák és pofák

2018. november 3.

Ahol van piac, ott vannak kofák és  piaci pofák. A piacnak is van pofája. A vásárlókat ismerjük, közéjük tartozunk. Kimosdott újgazdagok, közép-pukkant értelmiségiek, fiatal altok. A túlélő középosztály minden árnyoldala képviselteti magát eladóként, vásárlóként egyaránt, és van a piac, mondjuk oroszpiac. Egy orosz kofa, vásárló sincs, majd senki nem tud oroszul.

Tovább | 1 hozzászólás »

Nagy László Mihály: Kiderült, hogy beborult

2018. szeptember 28.

Befejezted az adásodat, már csak az időjárás jelentés volt hátra és már indulhattál is az Országos Meteorológia Intézet találkozójára. Beolvastad a szöveget, s készültél a műsorzárásra, amikor felvillant a telefongomb, az egyenes adásba belépő hívás. Felvetted. A hang nem volt barátságos:

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kölcsönsorok: Kocsis Francisko

2018. szeptember 22.

A szereplő / Personajul Ő írásom szereplője. Kitűnően ismerem. És ő is engem. Annyira jól, hogy elfog a nyugtalanság: még képes lenne a helyembe lépni. Hogy a tudtom nélkül én leszek belőle, anélkül, hogy egyáltalán észrevenném.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kölcsönsorok: Kocsis Francisko

2018. szeptember 21.

Elfogyott a teremtő gyufája / Autorul a rămas fără chibrituri Titokzatos tájakat képzelek el, melyeket csak egyetlen ember, legtöbb kettő ha láthat; szokatlan tájakat, történetek hátteréhez, hogy elleplezzem a mögöttük meghúzódó roppant űrt. Tekintetem észrevesz mindent, ami nem tökéletes: egy hirtelenül megrezdülő levél, faág mögött felsötétlő tér tűnik fel, egy közönséges csóka röpte nyomán sötét […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szabó R. Ádám: Lássuk csak

2018. szeptember 18.

Egy hideg, őszi estén, nem amerikai, még csak nem is nyugat-európai kisvárosában kíváncsisága által vezérelve (merthogy ilyen is volt neki), Rozsé eldöntötte, hogy másnaptól láthatatlan lesz. Az emberiség egyik nagy közös tapasztalatában ő is osztozott: nem hitte, hogy az emberek az igazi valójukat mutatják mások, a társadalom, az ő társaságában.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szabó R. Ádám: Mindenki jól van

2018. szeptember 14.

Rozsé a buszon ült, a hátsó részen, úgy helyezkedett mindig, hogy ne kerüljön senki a háta mögé. Mindenki legyen csak szem előtt. Előtte. Csak hátakat látott, tarkókat, arcot egyet sem. Mellőle egy öreg bácsi próbált lekászálódni, közeledett az ő megállója.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: A paradicsomban

2018. szeptember 12.

A tengerpart mindent megért, napfelkelténél a parton ültetek, megzabáltátok a reggelit, és hagytátok, hogy lenyűgözzön a látvány, utána, uccu neki, dobd el magad, vizes legyen a hajad jelszóval, bele a jócskán sós tengerbe. Ez minden nap megismétlődött.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szabó R. Ádám: Téli teológia

2018. szeptember 12.

Egy szép késő téli este Rozsé éppen munkából érte haza, mikor látta, hogy valaki várja őt az lakásajtó előtt. Az Ördög volt. Tekintve, hogy Rozsé ateista volt, ezt meglehetős csodálkozással vette tudomásul, mert valahogy mindig úgy sejtette, hogy Isten nem-léte kizárja az Ördögöt is a létezési körből. Egyelőre azonban félretette ezt a teologikus gondolatmenetet, mivel […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szabó R. Ádám: Rozsé leltára

2018. szeptember 8.

A minap Rozsé rájött arra, hogy ha valaki nagyon szépen megkérné, illetőleg fegyverrel fenyegetné, hogy mondja el, milyen élni, nem tudna magabiztos választ adni a kérdésre, függetlenül attól, hogy az illető pisztollyal vagy diktafonnal próbálná rávenni a válaszadásra. Es nem azért, mert ez esetleg egy túlzottan bonyolult kérdés lenne, még csak az sem mondható el, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: A postás is hullatja leveleit

2018. augusztus 30.

Székelyföldön nemcsak a fák, a postás is hullatja leveleit. A fák ősszel. A postás őszül, s ha Katicánál hosszúlépéseket iszik, előfordul, hogy elhullatja leveleit, a szél felkapja azokat, s ha valaki elkapja, megvan az esély arra, hogy a címzett hozzá is jut. A történet jópofa, de arra elég, hogy leutazzak Székelyföldre és meglátogassam keresztszüleimet, bár […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Elekes Ferenc: Girlinger úr betegsége

2018. augusztus 27.

Kimegyek cigarettáért, két ember áll a pultnál, beszélgetnek. – Hát, nagy baja lehet ennek a Girlinger úrnak is, valami nagyon nagy baja. Már azt se tudja, hol lakik. – Ó, hát ő már nagyon rég, hogy nagybeteg. – Az lehet, de ennél betegebb, mint amilyen most, többé már nem is lesz.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Az első apostol

2018. augusztus 24.

A vándor kora reggel érkezett a falu határába és leült egy jókora terméskőre, mely valamikor egy káposztáshordó tetején szolgálhatott nyomtatóként. Béluskáné, a szemközti házban lakó özvegyasszony volt az első, aki észrevette a vándort, mikor felhúzta reggel a hálószoba zsaluját. Az egész környéken nagy Biblia-faló hírében állt, aki a szent könyv alighanem minden sorát betéve ismerte […]

Tovább | 2 hozzászólás »

Nagy László Mihály: Szavakban az erő

2018. július 31.

Moldovan Stefan zsaru volt, őrmester, az őrs parancsnoka. Mindenki félt tőle, nagy volt a hatalma, de nyugdíjazták, most mindenki Stefinek szólítja, senkinek sincs baja vele, neki sincs senkivel, csak a tőszomszédjával, aki nem akarja eladni neki a kertjük végében levő kis föld darabot, pedig azzal a Stefi zöldségese 12 sorral lenne nagyobb; a szomszéd amúgy […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: A kor arcai

2018. július 21.

Az első csapást a buszmegállóban kaptad: vártad a 12-est, ültél a kispadon, egy kilencven év körüli néni sétabottal a pad mellé totyogott, jólneveltként átadtad a helyed, a nénike hárított: Üljön csak vissza, maga sem fiatal, fiam.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Faluvégi Anna: Oszlopkatonák

2018. július 15.

A beton szürkéje elvegyült az ég színével. Azonosíthatatlan tárgyak meredtek rám az út két oldalán. Talán házak… Végtelennek tűntek az elválaszthatatlan kőhalmazok. Kemény- ridegen, fagyos némasággal követték minden léptemet. Szinte kémleltek. Nem néztem a szürke tömböket, amelyek páncélként szorítottak közre, nem néztem konok vigyorgásukat… hisz minden forma belsejében rejtőzik valami…

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Lehetne az apám

2018. július 14.

Ott ült a téren egy pad szélén kuporogva, hogy másnak is legyen helye. Tegnap is ott volt, s ha nem tévedek,  kb. egy hete minden nap. Ma vittem neki egy pohár kávét az automatából. Megköszönte. Aztán nagyon halkan azt mondta, dolgozni szeretne. Vagy nyolcvan évesnek saccoltam, de lehet, csak elnyűtt ruhája, meg pár napos borostája […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Faluvégi Anna: Az év utolsó napján

2018. július 12.

Nem volt nekünk nagy gazdaságunk odahaza, de azért tartottunk állatot. Kellett, mert nehéz idők jártak. A boltban semmit nem lehetett kapni, s ha meg akartunk élni, dolgozni kellett. Dolgoztunk a mezőn, hogy legyen mit adni az állatoknak, s nekünk is legyen. Tartottunk disznót, nyulat, juhot, tyúkot, néha récét, s libát is. A székely természeti nép […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Egy manó látogatásai

2018. július 11.

Még zsenge, alig néhány éves gyermek lehettem, amikor egy reggel megjelent ágyam mellett az apró, fürge emberke. Hosszú, ősz szakálla volt, jobb kezében fehér botot tartott, mint a világtalanok. Rögtön felpattant a fejemre és tömni kezdte belé a nagy nyomtatott betűket. Másnap a tőszámokat hozta el egytől tízig és mindeniket bekalapálta a fejembe azzal a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Lóri kútja

2018. július 9.

Lajos és Lóri haverek voltak. Egy utcában laktak, pár házra egymástól. Lajos volt a falu ezermestere: kőműves, ács, asztalos. Értett mindenhez. Most épp kútmester volt. Lóri vett egy vályogházat, kipofozták, de egy dolog nem jött össze, a kút. Ki tudja, miket dobtak bele a régi gazdák, eldugult. Lajcsi gondolta, lemászik és körülnéz…

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: A sztár

2018. július 9.

Gyermekkoromban volt egy koldus, aki úgyszólván összenőtt városunk imázsával. Román parasztgúnyába öltözve, naphosszat üldögélt az egyik romos várfal tövében s körülötte ott ugrált folyton a görénye. Tulajdonképpen nem is volt valódi koldus, mert nem kunyerált alamizsnáért, nem tette maga elé üres kalapját és nem takarta ki fekélyes, gennyező lábát, hogy kiváltsa a járókelők sajnálatát.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Szerepcsere

2018. július 8.

– Jó napot kívánok ! Farkas urat keresem. – Én lennék az. Kihez van szerencsém? – Hát ha maga kérdi, akkor a Hatósághoz. Tegnap értesítettek, hogy ezen cím alatt – Gomba utca 1 szám –lenne egy darab kiszabadítandó nagymama meg egy kis unoka. Valami piros főkötőről is hadováltak, de úgy vélem, számomra annak nincs jelentősége, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Tanóra, legyeknek

2018. július 6.

Beléptek a konyhámba. Ők, a legjobb barátaim, még lábat sem töröltek az ajtó előtt. Poharakat szedtek elő a kredencből, töltöttek maguknak és durván röhögtek. Többek közt azon is, hogy nem vagyok otthon s ők kirámolhatják a hűtőt, felemelhetik a fazakak fedelét, összepecsételhetik az abroszt és végre kedvükre kipletykálhatnak engem, a hiányzót. Amikor elmentek, sáros nyomokat, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Faluvégi Anna: A bor

2018. július 4.

Székely asszony volt az anyám. Egyszerű, vendégszerető, nagylelkű. Mi Keresztúron laktunk, s apám miatt, aki nagysolymosi volt, igencsak sűrűn keresett fel a rokonság, a sok ismerős. Annak idején kevés volt a buszjárat, s amíg még nem halt ki ennyire a falu, elég sokan jöttek be Keresztúrra. Volt, aki bejárt dolgozni, volt, aki csak ügyes- bajos […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: A pajta

2018. július 1.

Csabai Frigyes állatorvos egy isten, a falu megváltója… Legalább is ezt mondták… Szamócásnak, évekig nem volt lódokija. Epresbe kellett lemenni ha beteg lett a jószág. Kocsival mentek, tíz kilométer oda, tíz vissza. De mióta létezik Csabai doktor, max negyed órán belül enyhített is a jószág fájdalmán.

Tovább | Nincs hozzászólás »