‘Rövidpróza’

 

Bölöni Domokos: Boccsú Bimbi beceneve

2017. december 2.

Boccsú Bimbit ugyanúgy hívják, mint a nagyapját, az is Boccsú Bimbi. De bá, vagyis Boccsú Bimbi bá. Volt. Boccsú Bimbi pedig csak szimplán Boccsú Bimbi. A faluban nem élt más Boccsú, csak ők ketten. A Boccsú Bimbi apja azért nem Boccsú, mert senki sem látta soha. Valamelyik nyári sokadalomban jött össze vele Varga Borbála, a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Mi legyen a fa alatt?

2017. december 2.

Lehullt az első hó. Most már biztosan itt a tél. Jött a Mikulás, jön a Karácsony, a Szilveszter. De álljunk csak meg… Jön a Télapó, az Angyal, az ajándék. Mi lesz a karácsonyfa alatt? Cike ül a haverokkal, pohár sör és cigi mellett, úgy meséli:

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: A köszönés titkai

2017. november 16.

A családi „közgyűlés” nem tűnt vészesnek, apu és anyu arca nem volt mogorva, inkább kedves. Laci legalább is így látta. Apu kezdte, s közben szürcsölgette a sörét: – Lacikám, két hónapot ülünk itt nagyiéknál, egy dologra kell nagyon figyelned, amikor kimész a kapun, mindenkinek köszönnöd kell, így illik. Itt van Béla, az unokatestvéred, ő elmagyarázza, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Tóth Margit: Napsugárka és az Olt

2017. november 11.

A végtelen égbolt birodalmában míg világ s két nap, talán annál es több, éldegél az öreg nap. Ennek az öreg napnak sok szíp jánya vagyon: Pajmallat, Virrjadat, Hajnalka, Napkelte, Napsugárka, Délinke, a bársonyosan bíborvörös Naplemente. Napsugárka , a legszebb, legaranyosabb mind közül volt apja kedvence, szeme fénye. Bármit akart apjától , addig-addig küsködött ,azt el […]

Tovább | 2 hozzászólás »

Tóth Margit: Sárgult falevél

2017. november 9.

Szaporán szedtem lábaim, mintha hátulról húzták volna visszafele, nem haladtam. Pedig sietős volt a dolgom. Hogy is van? – Lassan járj tovább érsz!- jutott eszembe. Visszafogtam magam. Szóval, nagyon kibillenthette valami lelki nyugalmam. Az meg úgy felgyorsult, hogy alig tudtam lépést tartani vele. Hogy , hogy nem, a parkban találtam magamat.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szakonyi Károly: Éjféli táviratok

2017. november 5.

A táviratok Lengyelországból érkeztek. Esténként, amint hazatértemben kinyitottam az ajtót, mindig ott hevert egy-egy a padlón. Varsói barátom, Jan Zimierski küldözgette őket, mert akkoriban éppen az Ördöghegy című darabom fordításán dolgozott, s ha a szövegben valami gondot okozott neki, azonnal feladott egy telegramot a gyors válasz reményében.

Tovább | 1 hozzászólás »

Para Olga: Hullámzó Ádám és Hallgatag Hajnalka

2017. október 28.

Ők is a tenger hullámai közt sodródtak, sodródtak, aztán egy szép nap egymáshoz sodródtak, együtt hömpölyögtek. Tetszett a közök hullámzás, egyre többször szóba elegyedtek. Valami tündéri nyelven folyt a csevej, minden volt benne: kedvesség, báj, elragadtatás sokáig .

Tovább | 2 hozzászólás »

Nagy László Mihály: Kortalan dallam

2017. október 23.

Ádám egyszerű ember; ádámcsutkája is van. Egy dolgot nem szeret, a születési dátumát. Bárhova nyújtotta be az önéletrajzát, minden tökéletes volt benne: a végzettsége, a nyelvtudása, a szakmai címei, de jött a bukás: az 1960. Mert akkor született. Akik ezt elbírálták 70-ben, 80-ban, 90-ben jöttek napvilágra.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi László: Egy ritka jó emberről

2017. október 17.

Tizenkét éve halt meg nagyszerű barátom, Hamburger Miska… Ha nem ismertétek, vagy nem hallottatok róla, az internet bőven foglalkozik vele. Emblematikus figurája volt a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzéknek. Filozófus volt, no meg a különböző világnézetű emberek fáradhatatlan összekötője egy-egy fontos, jó ügyben. Látszólag sebezhetetlen volt, s mindahányszor csak legyintve röcögött, ha tudomására jutott, hogy valaki […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Kiültek a vénasszonyok…

2017. október 7.

Történet két helyszínre I. FALU A lágy szellő mezítláb rohangált végig az utcán. A frissítő fuvallat délről próbálkozott a felfrissítéssel, nem sok sikerrel. A hőség, ami a falura telepedett, uralkodni akart, délután is. Valódi uralma a déli harangszó után kezdődött, és kitartott az ötórai teáig. Bár a falu lakói nem teáztak. Mindenki végezte a napi […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Para Olga: Menekülésben

2017. október 6.

Fekszik az ágyon. A rémület, mely dörömböl belül, megálljt parancsol, s most végigomolva a vetett ágyon, iszonyúan kalimpál a szíve, nem meri végiggondolni, ami történt, történhetett volna és történni fog. Mindez a három most így együtt: kavarog benne Múlt, Jelen, Jövő, egymásba érnek, torlódnak, elmosódnak, s csak ÉRZÉS -elő- és utóérzés az egész asszony.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Tóth Margit: Elmúlás

2017. október 4.

Szeptember utolsó, ködös napján, a tegnap, egy nagyon szomorú eseménynek voltam a szemtanúja. A látvány annyira mélyen érintett, hogy azóta is hatása alatt vagyok. A kertben dolgoztam. Mivel a borongós idő sem ígért semmi jót, igyekeztem a munkámmal. Kiszedtem a zöldséget.

Tovább | 1 hozzászólás »

Múltszázadi történetek: Kosztolányi Dezső – ISMERETLENEK

2017. szeptember 28.

Siheder-írók békeidőn furcsa társas játékot játszottak, mely afféle emberismereti elmetorna volt. Abból állott, hogy a kávéház tükörablaka mellé települve találgatták, kik azok az ismeretlenek, kik elhaladtak előttük a járdán.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Múltszázadi történetek: Szobotka Tibor – TORZÓ*

2017. szeptember 26.

Azt mondja a barátom: – Az egész történet a kínai-japán háború kapcsán jut eszembe. Vagy ha akarod, a spanyol események kapcsán. A lényeg Iván, aki műtörténész volt. Tulajdonképpen festő is lehetett volna belőle, vagy muzsikus, mert nagyszerűen festett és hegedült, de nem volt korszerű. Úgy értem ezt, valahogyan mindig a múltban élt, amit rajzolt, azt […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Tolmácsi Péter, Tolmácsi Pál

2017. szeptember 19.

Péter Pál nem volt csodagyerek, mindenhez értett egy kicsit, mindennel foglalkozott, mindennel játszott, amíg kisgyerek volt. Aztán felnőtt. Még elemista korában elküldték szülei a tengerpartra nyári táborba, ahol egy olyan csoportba került, ahol mindenki román volt, a tengerparton tehát csak az ország nyelvén beszéltek. Egyedül Emma néni, a szakács volt magyar.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kádár Sára Hajnalka: Koppanás

2017. szeptember 18.

Vízcsobbanás, vidám sikítás, beszédzsongás vegyül a távoli autók surrogásával, szálló zümmögéssel, a kinyíló teraszajtó halk nyikorgásával. Hason fekszik a nyugágyon, arca alatt nedves törülköző, fölötte halványkék a távol, s izzó korong lövell kíméletlenül a földre. Éget, perzsel, ahová ér, ugrana, menekülne előle, de kell ez a fény, a D-vitamin a csontjainak.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kádár Sára Hajnalka: Honvágy

2017. szeptember 16.

Erdélyből érkezett Eszti Budapestre, és úgy érezte, az ígéret földjére lépett. A hatalmas pályaudvar, a zajos város elkápráztatta, rabul ejtette. Mohón itta be az épületekről, autókról kiáltó magyar szavakat, a járókelők felől röppenő édes szófoszlányokat. Földöntúli boldogság járta át egész lényét, csak állt, inkább lebegett a színes forgatagban.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dinók Zoltán: A szemölcs

2017. szeptember 16.

Máté feltett a gázra egy kis galagonya teát. Ez kellett most Arinak, a beteg anyjának. Súlyos beteg volt és már nyugdíjas. Mátéra számíthatott egyedül. Ő munkanélküli volt, de legalább egészséges. Ari feküdt az ágyon, lihegett, sokat megélt már, de mióta nyugdíjas, sajnos ágyhoz van kötve. Azért vannak jó időszakai is a betegségének, van, amikor mos, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Para Olga: Születés

2017. szeptember 13.

A keze érintésétől mintha áram szaladna át a testén, attól félt, észreveszi Ő, de nem, szerencsére. Sikerült teljesen higgadtnak maradnia,  miközben tudta, igen: kinyílt benne valami, amitől azt hitte, már képtelen rá, nem tudna soha senkire úgy gondolni, ahogyan fiatalon, a „naiv lángolás” idején.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szakács Betty: Csillagösvény

2017. szeptember 8.

Hol volt, ott ne keresd, hol nem volt, ott keresd. Ne ott kutasd, hol virágok illatától bódult a rét, hol suhanó szellő cirógatja a fák levelét, hol napsugár élteti eleven, csacsogó madarak apró kis szívét, hol sebtében a folyam szerelmes csókokat tekint, ne ott hol kacaj hullámzik a házak oldalán, hanem ott hol fák ágai […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Klasszikusok kézfogása: Selma Lagerlöf

2017. szeptember 7.

A SZENT ÉJSZAKA* Mikor ötéves voltam, nagy bánat ért. Nem is hiszem, hogy volt azóta nagyobb bánatom. Úgy történt, hogy meghalt a nagyanyám. Azelőtt mindennap ott üldögélt a sarokdiványon és mesélt nekünk. Úgy emlékszem, mintha nagyanya mindig csak ott ült volna és mindig csak mesélt volna, reggeltől estig, mi gyermekek pedig körülötte ültünk és úgy […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Páratlan páros

2017. szeptember 3.

Kiss Lázár Miklós otthagyta a kombinátot. A vezetőség legutolsó határozata annyira megalázó volt számára, hogy – felmondott. A Humán Erőforrás vezetője volt, ő győzködte az embereket, hogy itt érdemes dolgozni és megtenni mindent egy jobb, szebb jövőért. S akkor jött a főnökségi döntés, miszerint bejövetelkor és kimenetelkor mindenki kötelezően szondába fúj, s ha az megpirosodik, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Molnár Vilmos: Iker mesék – Volt egyszer egy fa…

2017. szeptember 2.

I. Volt egy­szer egy fa. Ott nőtt az erdőben, sok más fa között. Ha eső esett, bol­do­gan fürdött a törzsén le­folyó vízben. Ha szél fújt, ágai vidáman in­te­get­tek a légben. Ha nap sütött, le­ve­lei áhítat­tal itták a fényt. Sze­ret­te az éle­tet az erdőben, jól tel­tek nap­jai a többi fa között. Egy­szer egy em­ber járt arra, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bölöni Domokos: Ászkon pirított szerelem

2017. szeptember 2.

Kedvesem! Nem is tudom, hogyan hozzam tudomásodra, mennyire szerettelek. Talán megteszi ez a ködbe burkolt kis emlékezés. Te minden bizonnyal felismersz, de lehet hogy másoknak is az eszükbe jutok. Erdélynek abban a részében „muszájtanárok” járták a falvakat, hogy magyar diákokat toborozzanak anyanyelvi iskoláikba. Úttalan utakon, elvadult tájon, „farkasfoggal marasztaló” hegyi ösvényeken jutottak el Hozzátok is, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Tóth Margit: Őszirózsák

2017. augusztus 29.

Astraea, az igazság görög istennője látván a földön az emberek kegyetlenségeit, a sok igazságtalanságot, nem bírta tovább nézni és felmenekült az égre. Belőle lett a Szűz csillagkép. Könnyeit földre hullatta és helyükön növekedett az őszirózsa. Az őszirózsa szentnek számított minden görög és római isten számára. Oltárukra virágjukból font koszorút helyeztek, hogy távol tartsák a gonosz […]

Tovább | 1 hozzászólás »