‘Rövidpróza’

 

Nagy László Mihály: Kitépett szájú halak

2017. augusztus 11.

Virgács Gyuszi bácsi a falu egyik legjobb és legszigorúbb házigazdája volt. Kerttel, kiskerttel, tyúkkal, libával, récével, pulykával, tehénnel, ökörrel, lóval, szamárral, kecskével, báránnyal, mindennel ami egy jól menő gazdaságnak van. Meg is dolgozott velük, értük és magukért. Gyurikát, a végzős fiát is bevonta, becsületesen. A srác ipari licis végzős volt, de egy-két házibuliért hektárokat kellett […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Klasszikusok kézfogása: Kosztolányi Dezső

2017. augusztus 11.

Kulipintyós, somogyi költő Jaj, mennyi költő rohan ezen a nap-vert országúton, a porban és csöndben, a kék mezőn, melyre ráborul a zöld ég. Akár a mezei patkányok szaladnak riadt szemmel, ismeretlen célok felé. Mióta itt vagyok, néggyel-öttel volt találkozásom. Mind háború-viselt rokkantak, szegény iparosok, parasztok, kik alkalmatlanná váltak a munkára. A többi költő lelkében, ki […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fotó és irodalom (47): Bodor Ádám

2017. augusztus 10.

Múló rosszullét Mielőtt négybe tépném, a képről letörlöm a port: Egy padon fiatal, mégis hervadt arcú asszony ül, jobb keze gyomra tájéka felé közelít, talán remeg. Mellette borotvált arcú, keménygalléros, nem túl rokonszenves férfi, lapos, ránctalan homloka alól felszínes érdeklődéssel kíséri a mozdulatot. Mögöttük, elég életlenül, de kivehetően hatalmas macska alakú fekete állat, egy semmiből […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kádár Sára Hajnalka: Rejtély a Fekete-tenger partján

2017. augusztus 9.

Egyhangú duruzsolással szelte az utat Zsuzsi, a zöld Dacia. A hold tisztes távolból követte őket, a csillagok szaporán pislogtak. Néha egy- egy szemből jövő kocsi vakította el, mások sietősebbek húztak el mellettük. Gábor óvatosan vezetett. A Fekete-tengerhez igyekeztek. Nehezen, de sikerült üdülőjegyet kapniuk a rendszerváltás utáni évben. A gyerekek elcsendesedve békésen aludtak, Manyi, a felesége, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Simó Márton: Nagyregény négy percben*

2017. augusztus 8.

Rózsika néni kapál a kertben. Beköszönök. Visszaköszön, és egy pillanatra abbahagyja. „Most volt elsőáldozó a kis dédunokám. Torinóban. A drága kicsi angyal! – mondja, pedig nem is kérdeztem. Ő ilyen, egyébként Kotkot Rózsi a „mellékneve”. Hogy tartják a kapcsolatot? – kérdem, mert tudom, hogy a veje román ember, s a néni nem nagyon beszéli ezt […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Hőgutás álmaim 2017. augusztus 4-én

2017. augusztus 6.

Színes, lidérces álmaim voltak, főleg piros-sárga-kékek, mint József Attilának. R., aki tetszett nekem, performance-okat ad elő Kolozsváron. Ájulás környékez. Látom R.t a levegőben, mellette az ő akttorzóját, amellett pedig ruhás felsőtestét idegenlégiós csákóval, amelynek porvédő lebernyegén tőlem idéz nagy betűkkel, megjelölve a forrást, aztán külföldre távozik; a repülőtéren is előadja a performance-át; ekkor is környékez […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: A csere – hőguta helyett

2017. augusztus 6.

37. 38. 39. 40. Ezek nem a nankingi mészárlás kezdete, az államalapító királyunk halála, a vitéz avatás, Aba Novák Vilmos halálának évfordulói. Nem, ezek az előrejelzett hőmérsékleti értékek. A sárga, citromsárga, narancssárga, vörös, nem színek, hanem kódok. Erről beszél mindenki. Sokan siránkoznak – oda a termés, robban szét az agyam…

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fotó és irodalom (45). Bodor Ádám

2017. augusztus 3.

Barátok, fényképésznél „Dzsony, Bill és Mimi szoros barátsága.” Ezt a szöveget írták ezek a barátok meleg ujjukkal a vonatablak jégvirágába. Úton voltak, zötyögött velük a vonat a kicsi mezőváros felé. Mentek a fényképészhez. „Foto salon Cordial”, ez volt a műterem neve. Dzsony a tükör elé állt, s tincseit lassú, óvatos mozdulatokkal irányította a homlokába. Aztán […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály. A magyar csikó varázsa

2017. július 29.

Tihamér örökölt pénzével Mócvidékre ment, s megvásárolt egy nyaralót. Gyönyörű volt a hely, a hegyek között egy kis platón, friss volt a levegő, a csönd végtelen. Nem zavarta az sem, hogy körülötte szinte senki nem beszélt magyarul, de azért megértették egymást. Segítőkészek voltak.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dinók Zoltán: A magányos lány

2017. július 28.

Melinda csinos volt, feszes, nagy mellekkel. Egy évvel az egyetem befejezése után még nem talált munkát. Otthon ült s írogatott vagy éppen rajzolgatott. Munkanélküli volt ugyan, de soha nem unatkozott. Valéria volt mérges amiatt hogy nem talált még munkát. A jogi egyetemet végezte el.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Kioperálják az első második szívem

2017. július 27.

Cétén voltam ma, Cété, a szót ma tanultam, a té, az a tomográfiából származik s az is valami, sőt: összetett szó, a cé, a computerből, számítógép magyarul, egészen megnyugszik az idegrendszerem, amikor az ismert magyar szót leírom. Szóval benyomnak egy ”tepsibe”, majd ”tepsistől” betolnak egy alagútba, s közben fényképeznek, az én esetemben a csontvázamat. Szemem […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Gergely Tamás: Ná Práhu

2017. július 24.

Besötétedett Pozsonyban, mire a belőle kivezető utat keressük, és semmiféle eligazító táblát nem találunk. Járókelőktől kérdezzük, merre Prága, de egyrészt igen gyéren vannak, másrészt egy kukkot nem értenek angolul. “Ná Práhu”, úgy halljuk, ezt ismétlik egymás közt. Aztán bizonytalanul mutatnak valamilyen irányba, bizonytalanul, mintha mindannyian idegenek volnának.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fotó és irodalom (39): Sipos Domokos

2017. július 24.

Pillanatfelvételek LOLI Barátom, a kalandor eloltotta a lámpást s ledűlt a fülke plüsspamlagára. Cigarettája világított, mint egy tüzes skarabeus, ő pedig beszélni kezdett. Oh Loli! — sóhajtott. Mikor tizennégy éves volt, felvette mamája budoárjának kecses lábú asztalkájáról Faublas lovag memoárjait. Megsimogatta a gyönyörű könyvet és szent áhítattal bámulta a címlapján szerelemtől ájultan fekvő nő arcát. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bölöni Domokos: Hanyagoljon, Cservenyák!

2017. július 17.

Nem tudod, hol szerezhetnék egy jó kis pisztolyt? Lelövöm. A Rózsák terén lövöm le, a virágóra mellett. Megyek az utcán, járókelő, lógatok cekkert, hátha valahol adnak valamit, hetvenes-nyolcvanas évek, sokoldalúan fejlett szocializmus.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Visszamenni egy sárga lapért

2017. július 16.

Hazatértem. Jobb mellényzsebemből kivettem a három golyóstollat, de nem találtam a négyrét hajtott sárga lapot, a “segédnaplólapot”, a “puskát”, a “törzslapot”, azaz az aznapi naplóm vázlatát. Nem először tettem meg visszafelé az utat. Egy alkalommal esőben ázva találtam rá a járdán, máskor meg visszautaztam érte, s hát ott volt a segédnaplólap az ellenőr háta mögött, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Guberáló mérnök

2017. július 13.

Ignác Iván hétköznapi ember volt, és mérnök. Ment a kettő együtt. A város egyik legnagyobb lakónegyedének a szélén lakott, ami jól is jött neki. Gyalog járhatott a melóba, ahol bár nem dicsérték, de sose szidták.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: A lila napszemüveg

2017. július 12.

Szüleim öt éves koromban vittek el először a tengerre. Elképesztően csodás volt minden: a nagy víz, a színes, felfújható labdák, a plázs nyüzsgő tumultusa. De legpompásabb a nők napszemüvege volt. Észrevettem, ha valaki feltesz egy csinos napszemüveget, egész lénye megváltozik. Néz valamerre, de nem tudod pontosan kit-mit figyel.

Tovább | 3 hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Pont és új bekezdés

2017. július 11.

Bevégeztetett – ahogyan a régiek mondták, amikor mellükön végső imára kulcsolták össze ujjaikat, úgy, mintha egy hosszú szöveg után kitennék az legutolsó pontot. Nem gondolatjelt, vesszőt, kérdőjelt még csak pontosvesszőt sem, hanem azt a fekete pöttyöt, mely mindig a mondanivaló befejezését jelenti.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fotó és irodalom (30): Esterházy Péter

2017. július 11.

Hol, ki Mintha most nem a fotózás ideje volna. Valamiért úgy hisszük, a fotónak közvetlen köze van a tényekhez, s mert a tényeket – régi reflexszel – megnyugodva azonosítjuk a valósággal, ezért a fotót különös becsben tartjuk, mint valami előőrsöt, mely hírt ad nekünk a világról.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Folyó törvények

2017. június 30.

Izabellát mindenki Izukának hívta a faluban. Takarékos székely menyecske volt. Az ősei törvényei szerint élt. A húgát korán veszítette el. Rákos volt, az orvosok kivizsgálták, megállapították, mennyit és mit várhat az élettől. Neki nem mondták, de megtudta, s hívta nővérét: – Izuka figyelj rám, nem tudom mi lesz velem, de ígérd meg, hogy bármi is […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bölöni Domokos: Gyilkosok

2017. június 29.

Az áll, hogy büntetnék. A nem is hülyéket. Mert hát azok nem azok, nem mi lehetünk azok, lehet hogy ők is, de talán mi is normálisak volnánk.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Kecsketej

2017. június 28.

Miután apám harminckét éves korában félszegen maradt, számára kifordult sarkából a világ. Úgy tűnt, mindenkit gyűlöl, jelentéktelen dolgokon is hamar felpaprikázódott s ilyenkor veszettül ordított és káromkodott , semmivel sem lehetett kedvébe járni. Ráadásul elég gyakran nézett a pohár fenekére is.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Bolondéria

2017. június 27.

Ül a bolond a járdaszegélyen és röhög. A járókelők épp csak nyugtázzák egy pillantással, hogy nincs ki az összes kereke, aztán sietnek útjukra. Az eszement már csak ilyen: roppant murisan fogja fel a dolgokat, azon is képes vihogni, hogy horgas a kisujja. De ez a bolond már úgy kacag, hogy csorog a könnye és csapkodja […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Apacsavar

2017. június 24.

Modern Európánk embere már nem az a Toldit, János Vitézt csemegéző türelmes irodalommoly, akinek az a valódi élmény, ha a költő érzékletes jelzőkkel körülírja szereplőit, tájait, sziporkázó nyelvezetével varázsolja elevenné az eseményeket. Egy ilyen szerzeményt ma undorral lökne félre a közolvasó: tudja ő, nem kell szájába rágni milyen az esti táj vagy egy női lábikra. […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Nagy László Mihály: Ébredés

2017. június 23.

Botos Botondot Bobonak hívták. Mindenki. Csak ő nem becézte így saját magát, mert sokáig tudomása sem volt erről. Süketnémaként született. Amíg a jelbeszédet meg nem tanulta, nem tudta a becenevét.

Tovább | Nincs hozzászólás »