‘Regény’

 

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (15)

2018. november 8.

(Kisregény) Amikor felnyitotta a szemét, egy kis szobában találta magát. Kinézett az ablakon. – Hiszen ez olyan, mint a sivatag – nevette el magát hangosan, hogy a szomszéd szobából mindjárt benézett egy nála valamivel idősebb férfi. – Nagyon meleg volt, nem vagy hozzászokva – mondta mosolyogva.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (14)

2018. november 7.

(Kisregény) János szótlanul ment tovább. Úgy tűnt neki, hogy a Láthatatlan is elhagyta, nem csak a Törpe, de mégis nyugodt volt, hiszen ott van vele a régmúlt, a múlt, a jelen, és valahol mélyen benne a jövő magja. Igaz, semmit sem értett belőle, de hitelt adott a Láthatatlan szavainak, mert az mindig igazat szólt.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (13)

2018. november 5.

(Kisregény) A kis utca eltűnt. Már a ház sem volt sehol. Sík vidéken álltak, csak messziről hallatszott a tenger hullámainak parthoz csapódása. – Hol vagy? – Itt vagyok melletted – szólt a Láthatatlan. – Itt vagyok benned – szólt a gyerek.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (12)

2018. november 4.

(Kisregény) János és a lány helyet foglalt a másik lócán. Szótlanul ültek, és csak egymást nézték. Hirtelen mintha áramütés érte volna őket, felismerték egymásban a rokonokat, akik nagyon-nagyon régen váltak el egymástól. Már nem is emlékeztek egymásra, megfeledkeztek egymásról, de tudták, hogy van valahol egy testvérük, unokatestvérük, nagynénjük, nagybátyjuk, de már más nyelven beszélnek. Itt […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (11)

2018. november 3.

(Kisregény) Kakas kukorékolt. Csengeni kezdett az ébresztőóra. János ijedten ugrott ki az ágyból. – Elkésem! – mondta félhangosan. – Te? Sehová sem mész – nevetett a Láthatatlan. – Te mindig sietsz valahová? – Sietek? – nevette el magát János, de mindjárt el is szégyellte magát. – Én soha, sehová sem sietek, mindenhová eljutok, egyszer úgyis […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (10)

2018. november 2.

(Kisregény) János meglepetten nézte a falusi kisfiút, aki biztosan előre megsejtette, hogy mit akar tőle kérdezni: – El akarok oda menni. Már sok könyvet elolvastam – dicsekedett. – Jártál már ott? – hallotta meg János ismét a Láthatatlan kissé gunyoros hangját. – Te is mindig oda kívánkoztál. – Nem mindig, de sokszor. – Maga járt […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (9)

2018. november 1.

(Kisregény) Egyre több az autó az utcán. János kiles a sötétítőn keresztül. Kerékpárok. Gyerekek iskola­táskával. Lovas kocsik. Traktorok. Szemben kutyák ugatnak. János, mint egy holdkóros, kilép a konyhaajtón. Megtorpan a gangon. – Hol vagyok? – kiált fel. – Otthon – szólal meg nyugtatóan a Láthatatlan. – De hol? – Azt nem mondom meg. Neked magadnak […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (8)

2018. október 31.

(Kisregény) Alacsony ház, nagy udvar, deszkakerítés. Nem látja, de tudja, hogy van. Valahol. El akar oda menni, de nem tud elindulni. Megbénult. Csak fekszik és nézi a mennyezetet. Látja a kis házat. Az öregeket. A férfi a tornácon üldögél, mellette a macskája. Fehér foltos, cirmos macska. A nő csoszogva jön ki a konyhából. Kis pléhtányérban […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (7)

2018. október 30.

(Kisregény) A ház mögül előjött az öregember. Köszöntötték egymást. – Csak nem dolgozni jöttél? – kérdezte az idősebb nevetve. – Ilyenkor nem szoktál eljönni. – Csak a gyerekekért jöttem. – Már mennek haza? – Mari nem mondta, hogy idén csak egy hónapra jöttek le? – Nem egy hónapra, csak közben meg akarom nézni, hogy mi […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (6)

2018. október 29.

(Kisregény) Gyorsan besötétedett. A túlparton egy város fényei villantak fel. A faluban itt-ott tehenek bődültek el, birkák bégettek, disznók röfögtek. A baromfik már alhattak. János a túlpartot figyelte. – Nem félsz egyedül? Itt az idegenben? – kérdezte a Láthatatlan. – Nem vagyok idegenben. Itthon vagyok… Itt valamikor otthon voltam. És nem csak én. – Tévedsz. […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (5)

2018. október 28.

(Kisregény) János értetlenül néz hol erre, hol arra, és hiába ismétli el párszor, hogy még sohasem járt itt, az öregemberek éppoly értetlenül bámulnak rá és összesúgnak: – Szegény. – A rossz levegő, a füst és a nagy zaj tönkretette. “Itt meg a csend, az állatok szaga, a trágya bűze…” – akarná dühösen mondani, de megint […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (4)

2018. október 27.

(Kisregény) Tovább indult. Libák nyújtogatták feléje a nyakukat átható sziszegéssel. Sietni kezdett, de ebben a pillanatban egy nagy deszkakapu nyílt ki mellett, borzadva nézte a fekete halottas­kocsit, jobban mondva hintót, előkészítve a lószerszámot és a fakeresztet. A nevet nem tudta elolvasni, csak az évszámot: 1953. “Ezerkilencszázötvenhárom? Mi volt akkor?” – töprengett. – “Akkor nem voltam […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (3)

2018. október 26.

(Kisregény) A felesége a konyhában tett-vett. Nem, nem az ő jelenléte adta Jánosnak a megnyugvást. Az egymástól külön eltöltött néhány hónap alatt szinte meg is feledkezett arról, hogy nős. Valahol az agya mélyén rejtőzött egy kifakult régi családi fénykép, amin ő volt a feleségével meg a gyerekeivel. Sápadt, kopott, elmosódott alakok az időrágta fotón.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (2)

2018. október 25.

(Kisregény) A motoros megvonta a vállát, elmosolyodott, és egy nőhöz fordult, aki éppen akkor lépett le a járdáról. János már nem figyelte őket. Továbbment. Megkerülte a teret és visszaért a templomhoz, de ekkor senkit sem látott. – Elment a busz? – kérdezte hangosan önmagától. – Biztosan el – felelte szintén hangosan. – Akkor mire várok? […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (1)

2018. október 24.

(Kisregény) “Sötét az ég, mintha nem is lennének csillagok. Vagy én nem látok semmit? Csak az ismeret­lent érzékelem?” – gondolta János, amint a falu főutcáján baktatott. – Jó estét – hallotta valaki hangját. – …stét! – dünnyögte, bár senkit sem ismert. Sohasem járt erre. Véletlenül keveredett ide. “Véletlenül?” – rémlett fel egy ismerős hang. – […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (26., befejező rész)

2018. május 22.

A reggeli után mindenki szedelőzködött. Tücsök és Réti a nagy nyüzsgésben Picur után kutatott. – Megbocsátasz nekem? – kérdezte Picur, hamiskásan mosolyogva hegedűs barátjára. – Tudod, az ígéretért, hogy veled megyek a Kerek Mezőre! Amikor azt mondtam neked, komolyan is gondoltam. De most sok minden megváltozott az életemben. – Megértelek… Ne is folytasd, barátom. Azt […]

Tovább | 3 hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (25)

2018. május 21.

Vidáman cseverészve, nevetgélve menetelt a kis csapat egy ősi, titkos ösvényen, amit csak Fátyolka ismert, és amiről – alkalomadtán éppen Picur szemébe nézve – azt állította, hogy a Tündérek taposták ki, még akkor, amikor a csodák minden fűszál, virág vagy kő alatt ott hevertek. Igy mondta, szó szerint.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (24)

2018. május 20.

Amikor a napsugarak elérték az érett szederszemeket, s egy harmatcsepp csilingelve földre cseppent, Tücsök kinyitotta szemét. Vissza is zárta nyomban, mert úgy hitte, álmodik. Aztán megrázta fejét, és nagyot nézett. Maga előtt egy kis manószerű, zöldszárnyú teremtményt látott. Nem volt más választása, megböködte a mellette mélyen alvó Picurt.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (23)

2018. május 19.

[Fátyolka] Sziszegő, morgó zajra ébredt. Moccanni ugyan alig tudott, de valahogyan a hangok forrása fele fordította arcát. Szörnyűséges dolgot látott. Hirtelen azt kívánta, bárcsak meg sem ébredt volna. Úgy tíz arasznyira tőle hatalmas Imádkozó Sáska-had menetelt, sejtése szerint a saját faluja irányába. Minden egyes teremtmény hátán egy-egy állig felfegyverzett kobold ült. Egyesek bóbiskoltak, mások mereven […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (22)

2018. május 18.

Hogy össze ne zavarjuk a dolgokat, térjünk vissza egy kicsit oda, amikor Réti beszámolt arról, amit odakint látott. Mi történt akkor, és kik fogták el a három kalandort? Ami a legfontosabb, miért? A zöldszárnyúak az erdő tiszteletére rendezett ünnepségüket tartották éppen, a maguk fura és egyben varázslatos szokásaival, amikor megjelent a három kobold.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (21)

2018. május 17.

Fátyolka, az örökség része Tücsök felpillantott a magasba. Rétit, a beszélő madarat próbálta megkeresni, de a sötétben semmit nem látott. Fáradt is volt, és mindenekelőtt rettenetesen éhes. Fura sejtelmei támadtak. Bár magának sem merte bevallani, nemhogy beszéljen róla, kezdte azt hinni, hogy itt semmi nem véletlen. Talán éppen a Kő, ami a manónál van, mindennek […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (20)

2018. május 15.

Hideg és nyirkos levegő vette körül őket, amikor magukhoz tértek. Ahogy látni kezdtek, gyorsan felfedezték, hogy egy kéregkunyhóban vannak. Előbb Picur mozdult meg, aki gyorsan megtapogatta belső zsebét, s mert talán megtalálta, amit keresett, nem mozdult többé. A magasban, a kunyhó tetején levő repedésből gyönge fény szitált. A lassacskán halványodó fény jelezte, közeleg az este. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (19)

2018. május 14.

– Merre tartanak most a koboldok? És hányan vannak? – Picur hangja megremegett, de igyekezett palástolni izgalmát, nehogy Kurjancs észrevegye. Kurjancs tekintete ekkor a Tücsök mögötti bozótosra tévedt. Picur követte tekintetét. A bozontos növényzet között mozgást vélt látni. Ez pedig nem volt jó jel.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (18)

2018. május 13.

Erdőhon fogságában Gyönge fuvallat söpört végig az erdőn. Itt-ott meglebbentek, összeértek a növények levelei, virágok hajlongtak, mintha a két kis jövevényt köszöntötték volna… Bár a magas égből nem sok látszott, néhány felhőfoltocska járta örökös táncát a nap körül.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (17)

2018. május 12.

A békakirályfit követve csakhamar elérték azt a vastag fát, amiben a méhecskék laktak. Brekinek nem engedték, hogy tovább is velük tartson, mert úgy gondolták, aki olyan jó és igazságos királyfi, mint amilyen ő maga is, annak a népe mellett a helye. Ragyogóan sütött a nap. Széna- és virágillat terjengett a levegőben.

Tovább | Nincs hozzászólás »