‘Novella’

 

Komán János: Tamás András második élete

2017. június 28.

(1) Az Olt-kanyar egyik nagyközségébe csütörtök este a fél tizenegyes személyvonattal érkezett meg az erőszakos Halál. Brassóból jött, valamelyik híres-neves szakorvos magánrendelőjéből, ahol – miközben a doktor úr a pácienseit vizsgálta – tüzetesen átnézegette a nyilvántartott betegek lajstromát.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Komán János: Öregek a törvényszéken

2017. június 24.

Augusztus első szerdáján hivatalos levelet hozott a postás. A marosvásárhelyi törvényszékről küldték. Benedek néni a „Citaţie” szót nem tudta lefordítani anyanyelvére, de megértette, mert elég gyakran hallott a, hogy valamelyik bajba keveredett falubelije is kapott ilyent, és akkor az illetőt a törvényszék elé idézték igaz vagy hamis tanúvallomást tenni. Ami biztos, az biztos…

Tovább | Nincs hozzászólás »

Komán János: Tücsök a harmadik emeleten

2017. június 23.

Nemrég jelent meg a szerző egyszerűen “Történetek”-nek nevezett prózakötete, amelyben számos olyan írását találjuk, amelyeket korábban a Káfé főnixen is olvashattunk. A következőkben Komán János néhány eddig nem ismert prózai írását osztjuk meg olvasóinkkal. Az első egy kicsi tücsök szomorú balladája…

Tovább | 1 hozzászólás »

Bölöni Domokos: Who’s Sütő?

2017. június 3.

Wilkins egykedvűen bámulta az erdélyi tájat. Valaki drakulázik velünk, próbált tréfálni Ionuţ, a helyi nyomozó. Szászrégent jócskán elhagyva egyik kanyarban hirtelen fékezett, majd a közeli vasút irányába mutatott. Itt vannak, mondta halkan. A műúttól alig kétszáz méternyire magasodott a töltés, de a fák némileg eltakarták. Mellette zubogott a folyó, mint valami hegyi vadóc.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bölöni Domokos: Csipkés monetár

2017. május 31.

Este, zárás előtt a lányok „csinálnák a monetárt”. Magyarok mind a ketten, de nem tudják, hogyan kell ezt az anyanyelvükön mondom. Megnézik, mennyit mutat a gép, aztán megszámolják a pénzt: üti-e a széle a hosszát. Persze nem ilyen egyszerű, hiszen munka közben sok minden adódik, néha zsebbe nyúlsz, máskor zsebbe csúsz. Este, zárás előtt a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bölöni Domokos: Ne bőgjön, tata!

2017. május 23.

Majálisozni jönnek, dolgozni nem. Az öregember voltaképp nem is oly öreg, de mióta nem jár a mezőre (a dereka, a tüdeje és a gyomra, semmije sem segíti), csak az udvarról néz el a távolba, pedig ott nem is a mező zöldell, hanem a rét, azon túl pedig a folyó és a vasút magastöltése. Mégis folyton […]

Tovább | 3 hozzászólás »

Múltszázadi történetek: Lovik Károly* – AZ UTOLSÓ VONAT

2017. május 22.

Az utolsó vonat éjfélkor haladt át az állomáson és a vasuti étterem személyzete éppen nyugovóra akart térni, mikor az ajtó kinyilt és egy kései vendég lépett a helyiségbe. Jól föl volt fegyverkezve a hideg ellen, farkasbunda a vállán, rókakarmantyu a nyakában és a lábán szőrcsizma, szinte látszott rajta, hogy a felesége milyen aggodalommal bocsátotta utnak. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Múltszázadi történetek: Földi Mihály – TISZTÁLDOZAT

2017. május 19.

Sakkoztunk. Egy idő óta majdnem minden éjszaka a sárga-fekete kockás tábla fölé hajoltunk s órákon át, alig néhány szóval rebbentve meg a tavaszi csöndet, tologattuk a türelmes bábokat… Rosszul aludtunk néhány hónapja már. Éjszakáink megvilágosodtak, nappalaink fáradtak lettek, mindkettőnket gyötört, rágott valami alattomos szú, amelyről nem beszéltünk, de amelyet túlságosan jól tudtunk. Engem egy rossz […]

Tovább | 2 hozzászólás »

Demeter József: A kutya is ember (3)

2017. május 18.

(tárcanovella a román szocializmus első számú végvárából) Hú, hogy eltelt az idő! A frappánsság jegyében, a mellébeszélés elkerüléséért, amitől nagyon óvtak, most már tényleg rövidre kell fognom magam. Azt viszont elfelejtettem; elnézést, amiért eddig nem szóltam, hogy a dékán elvtárs, udvarias bocsánatkérés közepette – magamra hagyott. Fontos ügy miatt. A központtól keresték, és ilyenkor, az […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demeter József: A kutya is ember (2)

2017. május 17.

(tárcanovella a román szocializmus első számú végvárából) Hogy nem szorult kutyaszőr a fogam közé, kérdezhetnék joggal. Enyhén eb-véres nyelvemmel ellenőriztem éles alsó-felső tépőfogaimat – többször. Az ismeretlen kutya gyorsan eltűnt, szőrén-szálán, ahogy mondani szokás. Nem harapott vissza. Mintha mindezt csak álmodtam volna, úgy sütött a nap, olyan szürreálisan. Roppant elektródával hegesztették az éghez, vakítva szikrázott, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demeter József: A kutya is ember (1)

2017. május 16.

(tárcanovella a román szocializmus első számú végvárából) „Emberré lesz a lelkes állat.” Szilágyi Domokos Megharaptam egy kutyát – Bukarestben a „Stefan Gheorghiu” Akadémia előtt, az Oroszlán szobor talapzatánál tegnap, 13-án, 9,50-kor, a nagyszünetben.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bölöni Domokos: A kor parancsa

2017. május 14.

A választások előtt azt mondta a volt polgármester a gyűlésen: „Álljunk a sarkunkra, emberek!” A jelenlévők, na, ki nem jár manapság gyűlésbe: nem értették. De mivel nem divat butának látszani, jólértesülten hallgattak. Persze senki sem tett semmit. Vasárnap a pap is kihirdette a templomban. „Álljunk a sarkunkra, emberek!”

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kölcsönsorok: Ioan Es. Pop

2017. május 13.

Határok között / Între frontiere Bukarest Pantelimon felőli bejáratánál roppant gödör tátong, ahová a város szemetét hordják immár több évtizede. Van olyan nagy, mint egy lakótelep, s a hetvenes évek során holmi legénylakásokat próbáltak itt építeni. Csakhogy a hely kiválasztása nem a legszerencsésebb módon történt: az építők megérkeztek, méregettek és tervezgettek, építőanyagot és szerelvényeket hozattak, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kádár Sára Hajnalka: Kálvária

2017. május 13.

Margitka a város betondzsungelében él ide s tova már harminc éve, s a természet szépségeiből vajmi keveset láthatott. Az átelleni blokk előtt ugyan senyved egy nyeszlett szilvafa, kis élő sövény is kapaszkodik, itt ott fű is próbálkozik, de a sok lábnyom esélyt se ad neki a maradásra. Beton, por, autók, ez itt a természet.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bölöni Domokos: A csikóbőrös kullancs

2017. május 10.

Nem könnyű előcsalogatni a lírát az emberi agyból. Csak az erre születettek és a mosolygósak, utóbbiak közül is egy vagy kettő marad igazi költő. A tanító úr unokája valahogy eltévesztette ezt a két direkciót, a gyerek semmi jelét nem mutatta a ’lelés’ adományának, másfelől pedig a rendesnél gyakrabban bizonyult indokolatlanul jókedvűnek. A derék pedagógus ezeket […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Múltszázadi történetek: Ligeti Ernő – AZ ERŐSEBB (2)

2017. május 10.

Kardoss éppen azon gondolkodott, mielőtt elaludt volna, hogy lehet egy hotelszoba olyan művésziesen piszkos és hogy a legközelebbi tíz évben milyen magasan nő meg a por az asztalon, ha már most két ujjnyi vastag? Vannak itt is problémák, tudja isten, el is gondolkodik rajta az ember. Már a villanylámpát is el akarta fújni. De nyílott […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Múltszázadi történetek: Ligeti Ernő – AZ ERŐSEBB (1)

2017. május 9.

A vonat zakatolva futott ki az alagútból. Gyors iramodással fogyasztotta maga előtt a levegőt. Letért a barnával kevert őszi vetések mellett. Túlnan, messziről Kolozsvár pihegett a lankák közt, a hajnali napfelkeltében. Kardos Pál odanyomta fejét az ablaküveghez. Nyolc éve ment el Kolozsvárról Algériába. A feszülő karok lendülete dobta ki a nagyvilágba, ahol jobban sikerült felszínre […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szombatfalvi László: Akt

2017. május 7.

A szülőértekezlet véget ért – ki öntelten, ki megbékélve –, az emberek felálltak az öt bé padjaiból. Halk zsongás vette kezdetét. Ismerősök szólították meg egymást, és néhányan a pódium elé tolongtak valami fontoskodásért, vagy csak azért, hogy a fülüket hegyezzék.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: Kilincs

2017. május 5.

A kicsi asszony serényen tett-vett a pöttöm szobácskában. Mellén megfeszült a blúz, arca majd kicsattant az egészségtől. – Jól fekszel, papácska? Ne hozzak bort, pálinkát? Az öregember ráhagyta. Amióta összeköltöztek, mindenki vele bajlódik. Napjában többször felrázzák a párnáját, megkérdezik, hogy aludt, mit kíván. És nem csak a fia, a menye is. Pedig azelőtt ugyancsak fintorgott. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

EUGENIA S. LEE*: Van az az érzés,

2017. május 5.

az, amikor a bizonytalanság olyan erős, hogy elhomályosít minden egyebet és maga válik az egyetlen biztos ponttá. Mikor nem azt nem tudod, hogy mit fogsz tenni holnap, hanem azt sem, hogy mit egy óra múlva. Kezdetben igyekszel felkészülni, a naprakészség álságos biztonságát keresed. Aztán jön a szorongás, eleinte csak ébredéskor, aztán már lefekvéskor is, végül […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Múltszázadi történetek: Lakatos László – A BÉCSI TÁNCOSNŐ

2017. április 26.

A Hatvani-utcai háznak, amelyben a hires bécsi táncosnő lakott, a kapujába befordult egy férfi. Körszakállt hordott, mint nemes barátja és pártfogója, Széchenyi István gróf, sudárba szökő alakján fekete magyar ruha volt, a jobb kezében elefántcsont gombos pálcika, de egy szál veres rózsa is. A rózsának a neve Souvenir de Maimaison volt és abból a fajtából […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Múltszázadi történetek: Földi Mihály – A KÍSÉRTET

2017. április 25.

A tanár úr irodalmi órát adott és a szellemekről magyarázott. – Nézzék, – mondotta – a szellemeket nem úgy kell felfogni, hogy azok valóban vannak. Mint ahogy maguk, vagy én, vagy édesanyjuk a nagyságos asszony van. Amikor például Hamletnek megjelenik az édesapja szelleme… Idefigyel, Juliska, kérem? – Hogyne, tanár úr… – csapott rá a kislány […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

T. Ágoston László: Haladék

2017. április 3.

Bizony ez véresnek látszik ‒ nézegetem gondterhelten az alsónadrágomat hajnaltájban a fajanszon üldögélve. ‒ Lehet, hogy felsértettem magam valahol, valamivel? De hol, mikor, hogyan? Semmi nem jut az eszembe. Sehol egy okos, vagy buta gondolat. Az is lehet, hogy a cékla festette meg, amit tegnap ettünk. Igen, ez lehet a megoldás, mert semmi se fáj, […]

Tovább | 2 hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: Ne sutor…

2017. április 1.

A hírneves főszerkesztő emlékeiben kutatva pislogott kopott vendégére. – Bárány… Bárány – ismételgette töprengve. – Bevallom őszintén, nem emlékszem magára. – És most? – kapta le napszemüvegét a köpcös látogató. Szemei zöldek és szúrósak voltak, álla hosszú, arca széles. Kora szerint úgy 40-50 éves lehetett. – Hát… nem tudom. Ismerősnek persze ismerős.

Tovább | 3 hozzászólás »

T. Ágoston László: Bajuszpödrő

2017. március 30.

Az a kis oktondi tigriskölyök a minap megpödörte Leó herceg bajszát. Nem volt az olyan komoly sértés, hogy azonnal le kellett volna harapni miatta a fejét, de hát azt se lehet hagyni, hogy valaki csak úgy ukmukfuk pödörgesse a leendő császár legékesebb szőrzetét. Még akkor sem, ha szegről-végről rokon az illető. Az se mentség, hogy […]

Tovább | Nincs hozzászólás »