Szentgyörgyi N. József: Politikailag korrekt Vörös farkak

A film egyik "hivatalos" plakátja

1.

Egy filmről írt levelében a múlt héten kaliforniai barátom. “Nálatok erről biztosan szót sem ejtenek, legföljebb az angol nyelvű sajtóból tájékozódhatsz. Elkészült egy új film a tuskegee-i fekete pilótákról, akikre mi, afroamerikaiak mindannyian igen büszkék vagyunk. Apám unokatestvére és sógora is ott szolgált – gyerekkoromban sokat meséltek a háborúról. Meg Olaszországról: legtöbbjük ott találkozott először faji előítélettől mentes fehérekkel. Nagybátyám azt is elmondta: sokkal több fekete pilótát képeztek ki, mint amennyinek végül jutott harci gép, és amennyinek közülük jutott harci bevetés is. Tudod, az amerikai katonai szolgálat akkor még erősen szegregált volt…” (Felhívás volt ez keringőre, hogy tájékozódjak és szót ejtsek. A “tuskegee” kiejtése egyébként kb. “taszkigí”)

Sehogy sem sikerült azonban a beharangozó trailereken kívül más részlethez (netán az egész 125 perces filmhez) hozzáférnem, pedig minden fájlcserélős illegális trükköt bevetettem, még posztszovjet posztokat is meglátogattam (melyek néha elkészülés előtt hozzák a filmeket…). A január 20-ai bemutató viszont komoly elsőnapi kritikaözönt gerjesztett, ezekből mazsoláztam hát. Különben is, a filmnél nekem érdekesebb a benne felvetett kérdéskör egy kis szelete, a szegregáció, amely az USA-ban (a polgárháborút és a rabszolga-felszabadítást követően is) mindenre kiterjedt, az oktatástól a tömegközlekedési eszközökön át a katonai szolgálatig.

Hálás téma, akár biztos kasszasiker is lehetne ilyen válságos és píszís időkben: Alabamában kiképzett fekete pilóták egy szegregált hadseregben példát mutatnak (és statuálnak) szakmai tudásból és hősiességből a kukluxklanos alapműveltségű rasszista fehér bajtársaiknak illetve a még rasszistább gonosz német fasisztáknak valamint a felszabadított európai népeknek. Nyomorban élő, lenézett, elnyomott, diszkriminált kisebbségnek nyílik alkalma bizonyítani: nem alábbvaló a többségieknél, és ugyanúgy szereti, védi hazáját. Minden kritika egyetért: a XXth Century Fox és a Lucasfilm emblémájával vetített mozi elejétől a végégig szívmelengetően hazafias. Hazafias mese hős fekete amerikai vadászpilótákról, akik bebizonyítják a fehér amerikai tisztikarnak, hogy a bátorságnak nincs színe (courage has no color – ez a film sulykolt mottója).

Az amerikaiak által olyannyira erőltetett politikai korrektség (píszí – PC – political correctness) közismerten olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. Ennek a megnyilvánulása legtöbbször eufémizmus: egyes szavak-szókapcsolatok bántó vagy sértő jelentését kevésbé direkt kifejezésekkel igyekeznek helyettesíteni, semlegesíteni (kurva helyett kéjnő, cigány helyett roma, zsidó vagy bozgor helyett idegenszívű, nigger vagy feka helyett afroamerikai).

Kíváncsi vagyok, mi lesz majd a film „magyar” címe, ugyanis címadásban nagyok vagyunk, s merünk is bátrak lenni. A később is említendő „Glory” pl. „54. hadtest” lett, a „Tuskegee Airmen” pedig „Pilóták háborúja/A 99-es alakulat”) Mindenesetre, felhívom a figyelmet: bár a „vörösfarkú” jelző elfogadott a zoológiában különféle állatok (madarak, halak, hüllők, egyebek) azonosítására, a filmben főszerephez jutott repülőgépek ezen címadó epiteton ornansa nem kívánt pajzán asszociációkat gerjeszthet az őket vezető néger pilóták kapcsán… (A repülőgépeken egyébként a vízszintes és függőleges vezérsíkot magában foglaló szerkezeti elem a farok.)

A (vitriolos) kritikák szerint a Red Tails inkább történelmi pannó, iskolai történelemóra, semmint játékfilm, neadjisten, háborús akciófilm. A tuskegee-i pilóták jobb, méltóbb filmet érdemelnének, mint ez az unalmas és pocsék mozi – olvasható egyhelyt. Másutt: nem kifejezetten unalmas és nézhetetlen, de igencsak középszerű. És: gyermekeknek szóló esti mese, katarzis nélkül; egyetlen jelenet sem valószerű (csak annyira, amennyire egy videojátékot elfogadunk realisztikusnak). Egy magyar blogger szerint megint nyakunkon egy bugyuta amerikai “történelmi film”, mely csupán a látványra megy, és hülyének nézi a publikumot: a rövid előzetesben alig tucatnyi néger pilóta elpusztít vagy száz német repülőt meg egy rombolóhajót, több vonatot és német repülő bázist, tankokat és katonákat – ráadásul szétlövik a világ legelső – egyedi német fejlesztésű – sugárhajtásos repülőjét is, miközben végig a németek vannak túlerőben. Még az alcímekből sem hiányozhat a jenki nagyképűség: “megváltoztatták a háború menetét” (… men who changed the war …). Persze, ki tudja, miért ígérkezik ab ovo unalmasnak minden hazafias történelmi film, függetlenül a megörökítendő izgalmas történeti környezettől, erkölcsi példaszerűségtől … Különösen gyanús, ha azzal kezdődik, hogy „igaz történeten alapszik”… azonnal olyan muszáj-mellékíze (stichje) lesz és nem tud többé megfogni. Gondoljunk csak a politikailag korrekt hazafias versekre, regényekre, drámákra, festményekre, szobrokra, ünnepségekre… Persze, ha ennyire leszólják is a kritikusok, attól még lehet jó a film. A honi kritika szerint a Ryan jobb volt, ez viszont jobb a Top Gun-nál… Ez is valami: akkor már nézhető. (Nekem a Ryan közlegény is tetszett meg a Top Gun is…).

All-negro filmről van szó (a néhány fehér csupán feledhető mellékszereplő). A teljesen ”fekete” mozit a Gyökerek (Roots, 1977) tévésorozat szoktatta meg az amerikai – és Amerikán túli – nézőkkel. Korábban, ha voltak is feketék a filmvásznon (képernyőn), még ha főszereplők voltak is, a film alapvetően fehér maradt (ld: Tamás bátya kunyhója, A nagy Satchmo, A Nat King Cole show, Eddy Murphy vagy Whoopy Goldberg filmjei, a világháborús, koreai és vietnami , stb. afroamerikai részvételt taglaló mozik). Az első néger sztárok (pl. Sidney Poitier – Megbilincseltek, Forró éjszakában, Tanár úrnak szeretettel) történetei – igaz, fehér környezetbe helyezve – még „meg voltak írva”; később egyre sematikusabbak lettek a feketék (is).

A kritikák szerint a film fő producere, George Lucas sem tudott szabadulni a maga csillagháborús sémáitól és a hollywoodi háborúsfilm-kliséktől. Kritikák szerint lényegtelen a szereplők bőrszíne: fehér, hispán vagy (mondjuk, navajo) indián pilóta-klisékkel ugyanúgy elment volna… Az “amerikaiságot” is nehéz levetkőzni: a traileren látom: bevetés előtt a pilóták körbeállnak, mint számtalan „edzős” filmben meccs előtt a kosarasok, bézbólosok, hogy üvöltve ismételgessék önszuggerálásként: “we fight”, “to the last minute”.

Volt a filmnek előzménye, közvetlen is. (Mindkettőt megnéztem, tetszettek.)
“Az ötvennegyedik hadtest”– ez a magyar címe 1989-es Glory-nak, mely a polgárháború első – és egyetlen – feketékből verbuvált (de fehér tisztek által parancsnokolt) alakulata példájáén mutatta be ugyanezt a témát. (Helyesen az 54th Regiment Massachusetts Volunteer Infantry – massachusettsi 54. sz. önkéntes lövész ezred lehetett volna – a hadtest egy sokkal nagyobb, legalább tízszer akkora katonai formáció, mely 3-5 hadosztályból áll, egy hadosztály pedig 2-4 ezredből … Mióta Magyarországnak csak operetthadserege van, a “szakfordítók” szabadon dobálóznak a katonai kifejezésekkel) Ebben a hazafias filmben a bizonyítani akaró feketék – Denzel Washington és Morgan Freeman hozta a formáját – halált megvető bátorsággal és vakmerőséggel ostromolják a bevehetetlen erődöt; mígnem végül – hatalmas vérveszteség árán – elfoglalják. Ugyanez a hadi dicsőség- (glory-) motívum ismétlődik a tuskegee-i pilótákról készített korábbi játékfilmben, melyet az HBO megrendelésére készítettek 1995-ben. A 110 perces tévéfilm címét így magyarították: “Pilóták háborúja/ A 99-es alakulat” – eredeti címe ez volt “The Tuskagee Airmen”. (Cuba Gooding Jr. már abban is mellékszerepelt, a főszereplő a keményebb kötésű, macsós Laurence Fishburne volt.) A sovány sztori: 1943-ban öt (néger) jóbarát nekiindul, hogy repülőtisztté képezzék őket; számos megpróbáltatás után csak hárman teszik le a vizsgát, hogy egyből induljanak a frontra… Bár a mostani Lucas-film feszesebb, mint a régebbi (HBO) Tuskagee-film, sok az utánérzés, a remake-szerű megoldás – állítják a kritikák. Meglátjuk – remélem, hamarosan.…

Az első (HBO) Tuskagee-film plakátja

2012. január 29.

Szóljon hozzá!