Zsidó Ferenc: Szakmaiság és összetartozás

Összefoglaló a VIII. szárhegyi írótáborról

Jó hangulatú, pörgős, szakmai vitáktól sem mentes írótáborozás zárult szeptember 8-án Gyergyószárhegyen. Több mint hatvan szerző fordulta meg magát a táborban, ez a relatíve magas szám is mutatja, hogy a kétévente szervezett rendezvény élénk érdeklődést vált ki a szakma részéről, így a tábor lassanként a legnagyobb ilyen jellegű találkozóvá növi ki magát Erdélyben.

Egyed Péter a szervező csapat nevében azt hangsúlyozta beköszöntőjében, hogy a szárhegyi találkozás egy szabad, baráti kezdeményezés, intézményes formája nincs (bár az adminisztratív hátteret a szárhegyi kulturális központ biztosítja), és épp ebben áll varázsa, vonzereje. A szervezők röviden bemutatták a Szárhegyi kisugárzás című kötetet, amelybe a korábbi évek táborainak előadásai, vitaindítói kerültek. Az idei tábor központi tematikája Pomogáts Béla nagy vállalkozása, négykötetes erdélyi irodalomtörténete volt (Magyar irodalom Erdélyben, 2011-2012, Pallas Akadémia, Csíkszereda).

A bevezető előadásban Pomogáts, személyes hangot megütve, arról beszélt, budapestiként miként került kapcsolatba az erdélyi irodalommal, az 56-os élmény felszabadító, a nemzeti kultúrát megtermékenyítő hatásáról beszélt, melynek következtében felfedezte Erdélyt, hogy ezt követően évente több alkalommal is idelátogasson. Ez a tendencia 1990 után még erősödött, amint elmondta, olyan évek is voltak, hogy 6-8 alkalommal is járt Erdélyben, egyre több szerzőt, művet ismert meg, egyre inkább elmélyült tudása. Így kerülhetett sor arra, hogy 2005-ben a Pallas Akadémia kiadó felkérte, írjon egy erdélyi irodalomtörténetet, amely a kezdetektől napjainkig átfogja az erdélyi irodalmat. Pomogáts arra is felhívta a figyelmet, hogy a címválasztás azt sugallja: egyetlen magyar irodalom van. Élményközpontú előadásában kényes és kevésbé kényes pontjait is érintette az erdélyi irodalomnak, kiemelte például, hogy a Tormay Cecil, Wass Albert vonalat nem tartja szerencsésnek, de az újkeletű Nyirő-kultuszt sem. Pomogáts egyébként jellegzetesen pestinek nevezte ezt az erdélyi irodalomtörténetet, hangsúlyozva, hogy tisztában van vele, tökéletes nem lehet egy ilyen mű, ugyanakkor az mégis az ő munkásságának megkoronázása.

Összefoglalóját követően felkért hozzászólók mondtak véleményt munkájáról, hol pozitívan méltatva, hogy hiányosságait kiemelve. Abban konszenzus volt: mindenképp hatalmas lépés az, hogy létrejött egy ilyen átfogó, „teljes” erdélyi irodalomtörténet, ugyanakkor abban is egyetérteni látszottak a hozzászólók, hogy akkora vállalkozás ez, ami olykor meghaladni látszik egy ember erejét.

Kántor Lajos apróságokban „vitatkozott” a szerzővel, – korszakolás problematikája, hangsúlyok – de összességében alapos, jól használható munkának nevezte. Megjegyezte továbbá, hogy Pomogáts kiegyensúlyozó törekvése olykor visszaütni látszik: olyan szerzők és művek is bekerültek a könyvbe, akiknek szerinte nem kellene szerepelniük. Ez ugyanakkor parttalanná, túl nagy volumenűvé is teszi a munkát.

Láng Gusztáv azt hangsúlyozta, hogy sokan foglalkoznak az erdélyi irodalommal, de csak részjelenségekkel, Pomogáts az első, aki megkísérelte összességében láttatni. Kiemelte azt is, hogy összmagyar irodalomról gyakran beszélnek szakmai fórumokon, de sajnos olyan összmagyar irodalomtörténet, amelybe bele van illesztve az erdélyi is, még nem született.

Cseke Péter arról beszélt, hogy huszonötöt is meghaladja Pomogáts eddigi erdélyi tárgyú műveinek száma, de az egyes írói arcéleket most „össze kellett rázni”, egymáshoz viszonyítani, és ez módszertani problémákat vet fel.
Borcsa János véleményezésében hagyományos (pozitivista) irodalomtörténetnek nevezte a Pomogátsét, amely a Horváth János, Sőtér István és Szerb Antal munkáihoz hasonlítható, nagy teljesítményű irodalmi enciklopédia ez, de sajnos számos, olykor bántó hibákkal. Néhányat fel is sorolt (tévedések címekben, szerzői életrajzokban, idézetekben), egy példa általános derültséget okozott: „rám leső sasok” helyett „rám eső sasok” található a könyvben.

Markó Béla azt emelte ki, hogy elgondolkodtató az a tény, hogy mondhatni szinte a véletlennek köszönhető (pontosabban a Pallas felkérésének), hogy eme mű megszületett, ez következetlenségre utal az erdélyi irodalompolitikában, mint ahogy azt is „pazarlásnak” nevezte, hogy az írótársadalom mindinkább befele forduló, így eme műről is keveset tudhat a társadalom.

Elek Tibor úgy fogalmazott, hogy a mű méltatásakor mindenképp figyelembe kell venni azt is, hogy Pomogáts munkássága nagyon szerteágazó, nem csupán erdélyi szerzőkkel foglalkozott pályája során. Ő vetette fel azt is, hogy talán szerencsésebb lett volna egy népesebb szerzőgárdával megíratni eme erdélyi irodalomtörténetet, a szerzők kontrollálhatták volna egymást, reflektálhattak volna egymás munkáira az alkotás fázisában, így elkerülhetők lettek volna azok a hibák, amelyek így benne vannak a könyvben. Bántónak nevezte Elek Tibor a lektorálás, szerkesztés hiányát is, azt is kiemelve, hogy műfajilag is ingadozó: ismeretterjesztő (segédtankönyv) jellege van, de az akadémikus jelleg is fellelhető benne. Ugyanakkor azt is elismerte, nem születhet olyan szintézis, amivel mindenki egyetértene, összességében komoly, de javításra szoruló könyvnek nevezve a Pomogátsét.

Füzi László a korábbi hozzászólásokra is reflektálva azt hangsúlyozta, Pomogáts könyve élesen felveti azt a problémát, egyáltalán megírható-e ez az irodalomtörténet. Füzi a többi felszólalóval ellentétben a szerkezetet jónak vélte, ugyanakkor ő is azt állított, hogy a munka meghaladja egy egyéni vállalkozás kereteit, majd azzal zárta, hogy eme pesti irodalomtörténet után várná, hogy egy erdélyi szerző is írja meg az erdélyi irodalomtörténetet.

Pomogáts Béla röviden reagált az elhangzottakra, azt mondván, hogy a bírálatok arra buzdítják, folytassa, tökéletesítse a munkát, és kirukkoljon egy javított, átdolgozott kiadással.

Gálfalvi Zsolt, az ülés moderátora összefoglalójában kiemelte, jó érzés, hogy a különböző vélemények nem kizárni, hanem kiegészíteni akarták egymást, s az eszmecsere végig civilizált, érvekre alapozó maradt. Ő maga Pomogáts művét erdélyi történetnek nevezte, mely Bánffy Miklós Erdély trilógiájához hasonlítható leginkább, azt is hangsúlyozva, hogy az igazán fontos művek mindig egyéni kezdeményezésre, egyéni teljesítményben jöttek létre, nem kollektívában.

Zsidó Ferenc beszámolójának folytatása és teljes anyaga az e-irodalom.ro honlapon.
.

2012. szeptember 9.

Szóljon hozzá!