Petrozsényi Nagy Pál: Smekkerek (7)

Hetedik jelenet

(Mikor újból kivilágosodik a színtér, középtermetű, harmincöt év körüli, egyebekben minden szempontból jellegtelen férfi: Suciu hadnagy bukkan fel az ajtóban.)
RUDI. Hurrá, éljen Iljics lámpása! Most az egyszer nem sokáig tartottak sötétségben bennünket. Persze még jobban örülnék, ha pontosan tudnám, mikor veszik el a vizet, fűtést, áramot. Teszem fel, megírhatnák az újságok, a Fáklya vagy Crişana, hogy legalább lelkileg felkészülhessünk egy-egy áramszünetre. (Auricahoz.) Te meg mit mutogatsz folyton az ajtóra? (Felfedezi a hadnagyot.) Szép virágos jó estét! Hát maga, cimbora, a kéményen surrant be vagy a kulcslyukon?
SUCIU. Csak az ajtón, Ungvári elvtárs, tudniillik nyitva volt.
RUDI. A kiskésit! Elfelejtettük bezárni.
SUCIU (közelebb jön Rudihoz). Nevem Suciu Alexandru. Parancsoljon, itt a „névjegyem!”

Smekkerek
(Rudi elolvassa, és elsápad.)
Beszélhetnék önnel négyszemközt?
(Aurica titokban fejét rázza, és az erkély felé mutogat.)
RUDI. Most? Nem halaszthatnánk inkább holnapra?
SUCIU. Ahogy óhajtja. De akkor magának kell holnap felkeresnie, tanár úr.
RUDI. Gut, meggyőzött. Aurica, Ervin, volnátok szívesek átfáradni a konyhába?
(Aurica, Ervin el.)
SUCIU (leveszi a kabátját, aztán meggondolja magát, és újra visszaveszi). Ma nagyon hideg nap volt. Jobb, ha nem veszem le, ha nem haragszik.
RUDI. Nem is tanácsos. (A fali hőmérőhöz ballag.)12 C fok.
SUCIU. Ez van. A hazáért néha áldozatot is kell ám hozni, ugyebár?
RUDI. Így igaz, hadnagy úr. Mindent a frontért, vagyis a hazáért, mindent a győzelemért!
SUCIU. Hadnagy elvtárs, ha nem haragszik. (Minden felszólítás nélkül helyet foglal.)
RUDI (lekapcsolja a tévét). Egy csésze teát?
SUCIU. Miiit?
RUDI. Feketét.
SUCIU. Jöhet. Konyakkal, ha kérhetem. De aztán vigyázat: nehogy elárulja, ki vagyok! Ez maradjon kettőnk közt, ami viszont parancs, nem kérés. Megértettük egymást, tanár úr?
RUDI. Meg, de miért szólít tanárnak? Én nyomdász vagyok, vagyis voltam, amíg lapátra nem tettek az elvtársak.
SUCIU. Volt is, (nyomatékosan) lesz is, emiatt egy percig se fájjon a feje. Föltéve, hogy együttműködik az állambiztonsági szervekkel.
RUDI. Visszakapom az állásom? De hisz ez nagyszerű! (Pár pillanatig eltöpreng, aztán hol elpirul, hol újra elsápad.)
SUCIU. Most min meditál?
RUDI. Hozom a feketét.
SUCIU. Hozza, de ismétlem: senkinek egy szót se arról, ki vagyok. Mondja azt, hogy egy új tanítvány, aki németül szeretne tanulni.
RUDI. Igenis. (El. Nem sokkal utána már hozza is a kávét, konyakot.) Parancsoljon!
SUCIU. Köszönöm. Foglaljon helyet, Ungvári elvtárs! (Egy ideig csendben kortyolgatja a kávéját.) Nos? Még nem hallottam a válaszát: hajlandó-e együttműködni velünk, tanár úr?
RUDI (könnyedén). Magától értetődik. Ha a haza ezt kívánja.
SUCIU. Ezt. Információink szerint ön sok érdekes emberrel tart kapcsolatot. (Előhúz zsebéből egy noteszt.) Például: Heinrich Bart, mérnök, 2. emelet 7, Vasile Coposu, líceumi történelemtanár, 4. emelet 8, D. Király Károly, állástalan riporter, 9. emelet 1…
RUDI (udvariasan). Gratulálok a tájékozottságához, és ahogy magyarul beszél, az sem semmi egy… romántól. Szavamra még jobb a kiejtése, mint az enyém, pedig én…
SUCIU. Félig német, félig magyar nemzetiségű. Apja Ungvári Péter, anyja Mária, született Nussbauer.
RUDI. Ezt is tudják?
SUCIU. Mi mindenről tudunk, barátom. Ebben áll a román Securitate ereje. A kiejtésem pedig azért hibátlan, mert egy tiszta magyar faluból származom. Egyébként németül is beszélek, mert nálunk alapkövetelmény a több nyelvismeret. (Átszellemülten szavalja):
Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
Daß ich so traurig bin;
Ein Märchen aus alten Zeiten,
Das kommt mir nicht aus dem Sinn.

[Nem értem, e dal mit idéz föl,
s hogy oly bús miért vagyok:
egy régi-régi regétől
nem szabadulhatok. – Heine: Loreley
]

RUDI. Unglaublich: hihetetlen! Fogadja őszinte elismerésem. Mostanáig azt hittem, a szekusok és a milicisták kezet foghatnak egymással.
SUCIU. Magyarán: műveletlen parasztok, akik az erőszakon és cselszövésen kívül nem is értenek más nyelven.
RUDI. Én ilyet nem mondtam.
SUCIU. De gondolta. Felvilágosítom: nem így van. A kollégák zöme borotva eszű, tanult tiszt. Egyikük diplomás vegyészmérnök, a másik pénzügyőr, én magam pedig román-némettanárnak indultam.
RUDI. Hogy a végén mégis a Securitatén kössön ki.
SUCIU. Igen, és egyetlen pillanatig sem bántam meg, mert a Securitate egyike azon hivatásoknak, mely stabil, nyugdíjas állást, bajtársias légkört és általános társadalmi megbecsülést biztosít. Ugyanez várna önre is, ha belépne informátoraink sorába.
RUDI. Ennyi?
SUCIU. Kezdetben. A többi csakis öntől függ. Ha van önben ambíció, és a szimpla tájékoztatásnál komolyabb szolgáltatást szeretne nyújtani, akár tovább is fejlődhet. Mi mindenben támogatnánk, mert mi mindig pártfogoljuk azokat, akik, ha kell, életüket is feláldozzák a hazáért és Vezérért. Ezért anyagilag sem járna rosszul, biztosítom. (Fitymálóan néz körül.) Egek, hogy lehet lakni ilyen sivár dobozban? Se bútor, se meleg, és az egész apartman egyetlen szobából áll, borzasztó. Legalább kifizette, vagy még mindig a lakáshitelt törleszti?
RUDI. Törleszteném, ha volna miből. Szerencsére itt a menyasszonyom, aki nélkül nem is sikerülne.
SUCIU. Részvétem. Látja, mindez egy csapásra megváltozna, ha most szépen belecsap a markomba. Nálunk a falumban ilyenkor így szokták mondani: itt a kezem, nem disznóláb. (Kezet nyújt.)
RUDI (nem fog kezet a hadnaggyal). Megtisztelő lehetőség. Majd megbeszélem a párommal. Végül is úgy illik, hogy ő is tudomást szerezzen a dologról.
SUCIU. Téved. Még ha illik, sem beszélhet erről Auricanak. Ugye, így hívják a kedves élettársát?
RUDI (leverten). Megadom magam. Maguk tényleg mindent tudnak kettőnkről.
SUCIU. Netalán kételkedett benne?
RUDI. Nem, dehogyis, csak hát tudni és tapasztalni közt van némi különbség.
SUCIU. Okos ember. Tehát még egyszer: a maga összes ténykedése mától kezdve hétpecsétes államtitok.
RUDI. Megértettem. Aztán konkrétan miből állna ez a tájékoztatás?
SUCIU. Tetszik a hozzáállása. Egyelőre csak az a feladata, hogy hetente egyszer részletes jelentést ír a megfigyelt személyekről.
RUDI. Heinrich Bartról?
SUCIU. Meg a többiről: Vasile Coposuról, D. Király Károlyról, plusz akiket még kijelölünk magának. Fogalmazzon tömören, pontosan és időrendben! Valahogy így: Heinrich Bart. Hétfő, 16 óra 30’. A célszemély két látogatót fogadott. Egyikük kb. 50 éves,180-190 cm magas férfi. Hangja rekedtes, mozdulatai kimértek. Sötét kabátot és barna félcipőt viselt. A második alacsonyabb, 160-170 cm magas nő rókabundában és barna, hosszúszárú csizmában. Kora cirka 40. Különös ismertetőjele a bal szemöldöke feletti anyajegy. Amikor azonban – információszerzés céljából – én is csatlakoztam volna hozzájuk, csengetésemre nem nyitottak ajtót, ezért, jelentem, semmit sem sikerült róluk megtudnom.
RUDI. Ajvé, meggondolhatom magamat?
SUCIU (megrökönyödve). Hogyan? Nem akarja elvállalni?
RUDI. Túl sok a, szinte regénybe illő leírás. Olyanoknak könnyű, akik irodalomtanárnak készültek, de én még fogalmazásból is gyenge voltam a suliban. Emellett fizikailag is kimerít. Sok vele a lótás-futás, követés, márpedig engem tornából is felmentettek valamikor.
SUCIU. Ne ábrándítson ki, jóember! És hagyja a púdert, amíg profikkal társalog. Ehelyett vallja be kereken, hogy egyszerűen nem óhajt együttműködni a román hírszerző szervekkel.
(Szünet.)
Nem válaszol? Attól tartok, rossz vágányra tévedt, barátom. Vagy mindig is ott szaladt, csak éppen engem próbált átverni.
RUDI. Jó! Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Kétségtelen, hogy az önökkel való kollaborálás nemcsak kötelesség, hanem óriási tisztesség is számomra, mert van annál izgalmasabb feladat, mint leleplezni a szeretett elnökünk, Pártunk és Kormányunk ellen szervezkedő erőket.
SUCIU (összehúzza szemöldökét). Helyesebben külföldi és azok által felbujtatott ellenforradalmi erőket: kémeket, szabotőröket, agresszorokat, miután a román nép magától sohasem vetemedne ekkora gazságra. Úgy ám, kolléga. Bárki belelapoz a román történelemkönyvekbe, azonnal kiderül, hogy mi mindig tudtuk, mivel tartozunk a népnek és lánglelkű vezetőinek egyaránt.
RUDI. Köszönöm a helyesbítést. Én is így értettem. Sajnos van még egy másik bibi is.
SUCIU. Ördögöt van! Aki így szereti az elnökét, pártját stb., stb., azt nem riaszthatja vissza semmilyen pipi sem.
RUDI. Bibi.
SUCIU. Igen? És ez mit jelent?
RUDI. Bubă, wunder Punkt. Orvosi nyelven: epilepszia.
SUCIU (feláll). Köszönöm a kávét és konyakot. Eddig a percig azt hittem, okos emberrel tárgyalok, akinek nemcsak a szíve, hanem az esze is a helyén van. Rosszul hittem, úgyhogy nem is rabolom tovább az idejét. A magam részéről megtettem a kötelességem, amiről nyilván nekem is be kell majd számolnom. Hogy utána hogyan reagál rá a parancsnok, akár maga is kitalálhatja.
RUDI. Hogyan?
SUCIU. Először is azt a szemét nyitja ki, amit legelőször akkor csukott be, amikor maga is, Aurica is gyanús külföldi személyekkel levelezgettek.
RUDI. Mi? Mikor? Kikkel?
SUCIU: Soroljam? Helga: Bécs, Mirella: Miláno, Jakab: Budapest, Ervin: Debrecen… Azt már meg sem említem, hányszor firkálnak olyasmiről, amiről okosabb lenne hallgatni.
RUDI. Maguk… maguk átvilágítják a leveleinket?
SUCIU. Csak a feltűnőbbeket, gyanúsabbakat, és kizárólag nemzetbiztonsági érdekből.
RUDI. Nemzetbiztonsági érdekből? Az más. No de Helga, Mirella… (Nevet.) Már azt hittem afféle kémekre, diverzánsokra tetszik célozni. Mert ezekhez nekem semmi közöm, hadnagy úr. Amúgy meg szabad levelezni, nem? Vagy újabban már a szerelmi levelezés is bűncselekménynek minősül?
SUCIU. Annak nem, de: miért pont külföldiekkel leveleznek? Nincs elég derék, dolgos nő és férfi Váradon, esetleg Belényesen, Szalontán vagy akárhol az országban? Kétségkívül van. Csakhogy maguk nem házasságra, hanem olajra akarnak ám lépni, uraim, amit mi… Eláruljam, minek nevezünk?
RUDI (kezdeti biztonságát fokozatosan feladva.) Minek, vagyis inkább ne!
SUCIU. A disszidálás burkolt formájának, ami viszont egyértelműen a fennálló rendszer tagadásával egyenlő. És ez tudja, milyen következményekkel jár Romániában?
RUDI. Ön, kérem, félreérti a helyzetet. Nekünk, de komolyan, eszünk ágában sincs Romániát elhagyni. Ez az egész levelezés nem egyéb ártatlan szerelmi előjátéknál kis kulturális kíváncsisággal fűszerezve.
SUCIU. Halt! Öntse csak tovább szépen azt a tiszta vizet a pohárba! És ha már itt tartunk, hadd tegyem én is ugyanezt!
RUDI. Tegye, drága hadnagy elvtárs! Öntől nem tartok, mert ön talpig úriember, akarom mondani úrielvtárs, illetve… (Kétségbeesetten elhallgat.)
SUCIU. Nem akarok hencegni, de ami tény, az tény, az vagyok: finom, megértő, vicces rendőrtiszt.(Emelt hangon.) De az istenit a drága jó édesanyjának, értse már meg végre, hogy odabent már senki sem fog magával tréfálni.
RUDI (egész maga alatt van, s csaknem sírva kérdezi). Miért? Mit csinálnak velem odabent?
SUCIU. Elevenen megnyúzzák, utána miszlikbe aprítják, beszórják sóval, borssal, paprikával, végül megsütik és megeszik.
RUDI (idegességében kezeit tördeli). De hát miért, kérem, amikor még vissza sem utasítottam önöket? Egyelőre csak annyit közöltem, hogy van egy kis bibi a dologban. Azt viszont nem, hogy el is utasítom.
(Diszkréten kopogtatnak a szoba ajtaján.)
SUCIU. Menjen, mondja meg Auricanak, hogy német órát tart, méghozzá kettőt egyszerre, úgyhogy ne zavarjanak bennünket.
(Rudi teljesíti Suciu kérését, majd ismét visszaül a helyére.)
Tehát pipi. És mi volna az?
RUDI. Jó, még egyszer bevallom: epilepsziában szenvedek. Nem szívesen ismétlem, általában el is szoktam titkolni, de önnek ezt is elmondtam, mert el kellett mondanom.
SUCIU. Helyesen cselekedett, annál is inkább, mert mi előbb-utóbb úgyis mindenre rájövünk. Hát ez elég kellemetlen, de mennyiben akadályozza ez önt a munkában?
RUDI. Csak annyiban, hogy amikor rám jön a roham, elkezdek mindenféléről locsogni. Sokszor még arról is, amiről normális állapotban mélyen hallgatok. Nem állítom, hogy ez akkora baj lenne, úgyhogy részemről nem is törődnék a dologgal. Egyedül attól félek, hogy esetleg mást is érdekli, amit ilyenkor összevissza fecsegek.
SUCIU (rezzenéstelen arccal, szinte unottan). Fura betegség, de oda se neki, majd mi vigyázunk magára, mi több (kétértelműen): kigyógyítjuk belőle.
RUDI (színlelt örömmel). Ilyen ügyesek a szekus orvosok? Ez lenne ám a világszám, ugyanis nekem azt mondták, hogy az epilepszia gyógyíthatatlan betegség. Köszönöm, tiszta szívemből köszönöm. (Elkapja Suciu kezét, és megcsókolja.) Hadnagy elvtárs, számíthat rám: a maguké vagyok testestől-lelkestől.
SUCIU (hosszan, vesébe látó szemekkel mered a svindlerre.) Fáin, ezt el is vártuk magától. Akkor fogjunk munkához, és kezdjük a Moszkva utcai nyomdával. Miután ez a lakás, plusz az idő sem alkalmas, egyelőre csak úgy, távirati stílusban, és inkább csak azért, hogy kapjon egy kis ízelítőt a szakmából.
RUDI. Igenis. És még egyszer köszönöm, amiért elnézték nekem ezt az apró botlást a külföldi csajokkal.
SUCIU. Provizórikusan. De ha csak egyszer is csalódunk magában, nyugodjon meg, előbányásszuk a többi apró vétkét is.
RUDI. Mégpedig?
SUCIU. Van magának írógépe?
RUDI. Van egy ócska Erika.
SUCIU. Meglátogatták-e néha a „csajai”, akikkel el-eljátszogat? Csak bátran, őszintén, mert ha hazudik, arra úgyis rájövünk.
RUDI. Meg.
SUCIU. És bejelentette őket, jóember?
RUDI. Be kellett volna?
SUCIU. Rögtön, különben akár sittre is vághatjuk.
RUDI. Meg vagyok nyugodva.
SUCIU. Én meg örülök, hogy sikerült megnyugtatnom. De térjünk vissza a tárgyunkra! Milyen volt a hangulat a Crişana nyomdában, amikor még ott dolgozott?
RUDI. Ápertén?
SUCIU. Abszolút.
RUDI. Nyomott. A szakik kedvetlenek voltak, és egyre jobban magukba zárkóztak. Nem komázott ott senki senkivel, s a legkisebb sértésre is ölre mentek egymással.
SUCIU. Közben szidták a rendszert, mi? Mintha bizony ő, és nem az imperialisták, illetőleg Nemzetközi Valutaalap tehet arról, hogy ekkora nyomás alatt tart húsz millió állampolgárt. Csak azzal nem számol, hogy van nekünk is ám egy lángelménk, aki akkor is kifizeti a román állam hitelét, ha ezért hébe-korba füvet is kell legelnünk.
RUDI. Nem a rendszert szidták, hanem egymást, amúgy rendes, törvénytisztelő melósok.
SUCIU. Most felsorolok pár nevet, aztán jellemezze őket pár szóban. (Noteszében lapozgat.) Ara-Kovács Attila, Tóth Károly Antal, Tóth Ilona, Szőcs Géza és Keszthelyi András.
RUDI. Nem ismerem őket. Kicsodák?
SUCIU. Nagy Béla, Szilágyi Aladár, Varga Gábor, Nagy L. Róbert, Máté Imre, Gittai István, Fábián Sándor, Nikolits Árpád, Zudor János.
RUDI. Igazán sajnálom, de őket sem ismerem.
SUCIU. De hallani csak hallott róluk, a fenébe, hiszen ők is nagyváradiak és elég hírhedtek ahhoz, hogy bármelyik nyomdász találkozzék a nevükkel akár a Fáklya, akár a Bihari Napló lapjain.
RUDI. Eggyel-kettővel talán találkoztam anélkül azonban, hogy bármilyen információm lenne a srácokról. Frankón szólva nem is érdekeltek. Amit a nyomdában rám bíztak, zúgolódás nélkül, legjobb tudásom szerint elvégeztem, azontúl pont. Sohasem dugtam, és ma sem dugom abba az orromat, amihez semmi közöm sincs.
SUCIU. Helytelen. A gyöngeség egyik forrása a tájékozatlanság és naivitás. Ez ellen csakis tájékozottsággal védekezhetünk. Mi, azaz a Securitate is ezt teszi, mert aki ma nem informált, az elveszett ember, tisztelt kolléga, ezért ha nekünk akar szolgálni, nyissa ki jól a szemét és fülét is. Figyeljen, kérdezősködjön, és sohase bízzon a Securitatén kívül senkiben. Megértette?
RUDI. Igenis.
SUCIU. Információink szerint ebben a nyomdában rendszerellenes röpiratokat nyomtatnak, és fel akarják támasztani a betiltott Ellenpontok lapot is. A maga feladata az ebben a blokkban lakó személyek megfigyelése mellett, hogy a nyomdászok bizalmába férkőzzék olyan információkat nyújtva, melyek alapján leleplezhetjük az ellenforradalmi erőket. Az akció kezdete: kedd reggel hat óra, amint munkára jelentkezik a dirinél.
RUDI. Már holnapután? Képzelem, milyen pofát vág majd az igazgató, ugyanis elég viharos jelenet közben búcsúztam el az öregtől.
SUCIU. Nem szerette magát?
RUDI. Mint kecske a kést és madár a kalickát. Szerinte léhűtő, megbízhatatlan és gerinctelen parazita vagyok, aki a saját apját is eladná egy tál lencséért.
SUCIU (nevet). És nem igaz?
RUDI. De hadnagy elvtárs! Isten, akarom mondani Ceuşescu elvtárs nevére esküszöm…
SUCIU. Ezúttal nem fog tiltakozni, ne féljen. Sem holnap, sem később, mert maga nekünk, nem neki dolgozik. Csak arra vigyázzon, hogy gyorsan, precízen és kérdezés nélkül hajtson végre minden parancsot. Ezt is megértette?
RUDI (összeüti a sarkait, és katonásan tiszteleg). Értettem, tábornok elvtárs!
SUCIU. Még egyszer hangsúlyozom: minden parancsot, amit maga akkor is végrehajt, ha saját apja ellen cselekszik, mert szép, szép a szülők iránti ragaszkodás, de a haza és a Kondukátor iránti hűség még ennél is fontosabb. A bohóckodást pedig lehetőleg kerülje, mert én azt nem díjazom.
RUDI. Bocsánat! Úgy lesz, ahogy parancsolja.
SUCIU. Mindjárt elválik. Megjegyzem, a konspirálok nagyon óvatosak és ügyesek. Tulajdonképpen még azt sem sejtjük, kik azok. Vezetőjük, bár ez is csak feltételezés, egy Ungvári nevű szedőmester. Ez a név sem ismerős magának?
RUDI (elsötétült arccal). Az apám, vagyis csak volt, mert az az apa, aki a legnagyobb szükségben cserbenhagyja a családját, az nem lehet az én apám. Eddig úgy tudtam, az ő szűrét is kitették a nyomdából.
SUCIU. Ellenkezőleg: avanzsálták. Ő lett az igazgató jobb keze.
RUDI. Elképzelhető, hogy ugyanabban a csónakban utaznak?
SUCIU. Talán igen, talán nem. Maga csak leskelődjék, szimatoljon, és foglalja össze észrevételeit egy raportban, mely minden szombaton ott várjon engem az asztalon.
RUDI. Hadnagy úr, illetve elvtárs! Kérhetek öntől valamit?
SUCIU. Tessék, de gyorsan, mert mindjárt vége a német órának.
RUDI. Nem küldene engem más helyre dolgozni?
SUCIU. Az apja miatt?
(Rövid szünet.)
Ungvári elvtárs, volna szíves válaszolni?!
RUDI. Így is mondhatjuk. Egy csirkefogót még lenyelnék, mert mit nem nyelünk le mi, melósok, de két csirkefogó már megfeküdné a gyomromat.
SUCIU. Ej, ne legyen már ilyen oktondi! Nem akarok beleszólni a dolgába, de nem veszi észre, milyen adut tart a kezében?
RUDI. Én. Milyen adut?
SUCIU. Ezt a naivitást! Hát amivel két legyet is üthet egy csapásra: bosszút állhat az öregen, és megleckéztetheti az apját is, amennyiben sikerrel jár az akció.
RUDI (inkább fancsali, mint vidám képpel). Jé, csakugyan! Erre nem is gondoltam. Köszönöm a lehetőséget.
SUCIU. Nem tűnik túl lelkesnek. Még egy kis apróság, amúgy végszóként, és behívhatja a kedvesét.
RUDI (egy fokkal még fanyarabbul). Állok rendelkezésére. (Cigarettára gyújt.)
SUCIU. Igenis, hadnagy elvtárs, vagy ahogy mi mondjuk: am înţeles, să trăiţi!
RUDI. Am înţeles, să trăiţi!
SUCIU (fejét rosszallóan csóválja). Ezek a mai fiatalok. Alig szerelnek le a seregben, már el is felejtették, mi az a katonai protokoll. (Hanyagul.) Vágja le az őstökét!
RUDI (kiesik szájából a cigaretta). Az ős micsodát?
SUCIU. Őstökét! Ollója van?
RUDI. Igen, de…
SUCIU. Akkor mit hezitál? Szabaduljon meg azonnal ettől a kapitalista móditól! Hiszen tudja, mélyen tisztelt elnökünk, aki a hadsereg, és most már a maga főparancsnoka is, ki nem állja az ilyesmit.
RUDI (csöndes eltökéltséggel). Nem.
SUCIU. Ungvári! Maga megtagadja a parancsot?
(A férfi előkeres egy ollót, és átnyújtja a hadnagynak.)
Köszönöm. (Megvizsgálja az élét.) Nem a legélesebb, de nem fog fájni, ne féljen.
(Közelebb lép a nyomdászhoz, aki azonban kimeredt szemmel hátrál a tiszt elöl. Erre megáll, Ungvári úgyszintén. A jelenet kétszer megismétlődik.)
Ajaj, ez a kis nyuszi még sohase járt borbélynál! Mindegy, egyelőre hagyjuk! Majd megnyiratkozik, ha elmentem! (Leteszi az ollót az asztalra.)
RUDI. Ó, hát erről van szó! (Megkönnyebbülten fújja ki magát, mint aki éppen most érkezett fel a 11. emeletre. ) Őstökét, üstökét. Es ist klar [világos]. Üsd a tökét, ne siránkozz!
SUCIU. Mit üssek? Beszéljen hangosabban, mert nem értem!
RUDI. Behívhatom Auricat?
SUCIU. Mindjárt, mester, mindjárt. Egyelőre azon tűnődöm, hogy bízzak meg olyan téglában, aki már az első parancsot megszegi. (Feláll, megropogtatja a csontjait, és sétál egyet a szobában. Az elnöki kép előtt megtorpan.) Doamne dumnezeule, hogy néz ki ez a reprodukció! Ráma nuku, és még a papír is megsérült. (Letörli a képet, még le is fújja néhányszor.) Pardon! Milyen fess, életerős aggastyán. Ötvennek látszik, pedig alig múlt hetven esztendős.
RUDI. Isten nyugosztalja, akarom mondani, éltesse!
SUCIU. Nem gondolja, hogy bajusszal még fiatalabbnak mutatna?
RUDI. Nem hinném. Szerintem sűrű, fekete hajjal talán, bajusszal, szakállal azonban inkább korosabbnak fog látszani.
SUCIU. Hát… próbáljuk ki! Rajzoljunk igen tisztelt elnökünk orra alá egy kurta bajuszkát, aztán meglátjuk, öregebb lesz tőle vagy fiatalabb.
RUDI. Ez komoly vagy valami vicc, hadnagy elvtárs? Elnézést, megyek a ceruzáért. (Előkotor valahonnan egy ceruzát.) Tessék parancsolni!
SUCIU. Úgy, ez az! Akkor most rajzolja oda szépen azt a bajuszkát, hogy megfiatalítsuk vele a Kárpátok leghíresebb elnökét!
RUDI. Parancsára, de… de illik-e? Nekem az elnök arca szent, amihez hozzányúlni nem csak illetlenség, szigorúan büntetendő is.
SUCIU. Aha! Ezért loccsant szét rajta ez a sárgás folyadék, üdítő, rántotta vagy ilyesmi. A fél álla hiányzik, és a szemeit is kiszúrták. Vagy mindez csak úgy magától keletkezett?
RUDI (apatikusan). Akkor most letartóztat?
SUCIU. Egy ilyen tisztelettudó, intelligens ügynököt? Eszem ágában sincs, mazsola. Sokkal értékesebb maga nekünk, ha szolgál, cselekszik, minthogy tétlenül kuksoljon egy büdös kóterben. Szóval? Odakunkorítaná már azt a nyavalyás bajuszkát?
RUDI. Kérem a képet! (Erősen habozik.) Nem merem, meg nem is igen látom az értelmét. Ez az egész annyira morbid, gyerekes, vagy minek is nevezzem?
SUCIU. Magának. Mit szólna viszont, ha csupán teszt lenne, azzal a szándékkal, hogy próbára tegyük az engedelmességi készségét? Nem állítom, hogy tényleg az, de akár az is lehetne. Egy apró próba a millióból, mellyel a Securitate operál. Tehát? Végrehajtja a parancsot, vagy egyszerűen kijelenti, köszöni a megtiszteltetést, de pillanatnyilag nem hajlandó együttműködni a román hírszerző szervekkel.
RUDI (gyorsan odakanyarít egy bajuszt a diktátor orra alá). Parancsoljon! Behívhatom Auricat?
SUCIU. Ejha, Hitler-bajusz! Maga minden várakozásomat felülmúlta. Ha ezt a parancsnoknak most megmutatnám.
RUDI (hamuszürke arccal). Megmutatná?
SUCIU (cinikus őszinteséggel). Attól függ, mennyire leszek elégedett magával. Most szépen hazamegyek, és bezárom ezt az elrondított, becses ujjlenyomatával ellátott képet a széfembe. Ha a jövőben mindenről pontosan informál, és továbbra is feltétel nélkül teljesíti, amivel megbízzuk, ígérem, nem is kerül elő többé a trezorból.
RUDI (saját naivitásán bosszankodva). Egy null a Securitate javára. Most aztán valóban azt csinálhat velem, ami csak jólesik.
SUCIU (kajánul). Sajnálom. Ilyen az élet, kolléga. A német órának vége, behívhatja Auricat.
(A férfi tesz néhány lépést az ajtó felé, aztán liszteszsákként huppan a padlóra.)
A nemjóját, ezt meg mi lelte? Ungvári úr! (Megrázza.)
(Rudi ügyet se vet a szekusra, ehelyett elkezd görcsösen rángatózni.)
Atac de epilepsie. Aurica, jöjjenek be gyorsan, rosszul lett a tanár úr.
(Aurica és Ervin hanyatt-homlok rohannak a szobába.)
AURICA. Mi történt?
SUCIU. Úgy tűnik, epilepsziás rohama van.
AURICA. Neki? Lehetetlen. Sohasem volt ilyen betegsége.
(Ervin megvizsgálja a rángatódzó fiatalembert).
Na? (Komoran.) Mi baja van szegénynek?
ERVIN (megvakarja a fejét). Nehéz ügy! A szeme tiszta, légzés, szívritmus szabályos, és még a szája sem habzik még.
SUCIU. Más szóval egészséges.
ERVIN. Maga orvos?
SUCIU. És maga?
ERVIN. Én az lennék. (Önérzetesen.) Igaz, hogy csak fogorvos, azért konyítok egy kicsit az általános orvostudományhoz is. És ha én valamire azt mondom, nehéz ügy, az nem jelenti azt, hogy minden rendben van.
SUCIU. Bocsánat!
ERVIN. Aurica kedves, hoznál nekem egy vérnyomásmérőt, hadd mérjem meg a sógor vérnyomását is.
AURICA. Vérnyomásmérőt? Az sajnos nincs nekünk.
ERVIN. Nagy hiba. Vérnyomás-, koleszterin- és vércukorszintmérőnek egyetlen háztartásból sem kellene hiányoznia.
RUDI. Segítség! Eljöttek értem az angyalok. Látjátok, halljátok? Itt röpködnek körülöttünk a szobában… Ne, jaj, ne hagyjátok, hogy elvigyenek!
ERVIN. Ez bizony víziónál és hallucinál. (Tanácstalanul.) Lehet, hogy mégis epilepsziás a sógorom?
SUCIU. Elnézést, de nekem most mennem kell.
RUDI. Viszontlátásra, hadnagy úr! Szombaton viszem az írásbeli jelentést, ugyanis sikerült megtudnom a konspirátorok neveit. (Auricára és Ervinre mutat.) Tartóztassa le őket! Ezek is benne vannak. Gyorsan, gyorsan, mert megszöknek!
(A hadnagy megkeveredve pislant vissza Rudira, Aurica és Ervin meg a hadnagyra.)
AURICA. De Rudikám! Hogy állíthatsz rólunk ilyen zöldséget?
ERVIN. Mondtam, hogy félrebeszél.
AURICA (Suciuhoz). Akkor nem hadnagy? Bocsánat a kérdésért, de mintha ennek szólította volna a testvérem.
(Ebben a pillanatban feltárul az erkélyajtó, és belép rajta az osztrák nő vastag paplanba burkolózva, melyet, de Helga szempilláit, szemöldökét is, teljesen belepett a zúzmara.)
ERVIN. Jó estét! Aurica, miért nem mondtad, hogy egy jégtündér is lakik az erkélyen?
HELGA. Halt den Mund! [ Fogd be a szád!] Hol az a lelketlen gazember, aki elnézte volna, hogy szép lassan megfagyjak? (Megakad a szeme a földön fekvő Ungvárin.) Itt vagy, te híres! De mit keresel a parkettán?
ERVIN. Nem látja? Kissé elalélt. (Epésen.) Talán túl meleg van a szobában. De ne aggódjék, szerintem mindjárt jobban lesz. Van valami köze hozzá esetleg, és mit keres maga ezen a balkonon?
HELGA. Jaj, ne! (Odasiet a mozdulatlanul fekvő Rudihoz.) Rúdikám, mi bajod? (Gyöngéden megpaskolja az arcát.)
AURICA. Ne paskolgasd, ettől még nem tér tért magához.
HELGA. (Ráismer.) Aurica! (Elámul.) Méghozzá púp nélkül! Vagy mégsem ő lenne? (Egész közel lép a nőhöz, és úgy nézegeti, vizsgálja.) Megengedi? (Egyik hajtincsét félrehajtva felfedez rajta egy anyajegyet.) Semmi kétség, ez bizony a huguci! Púp nélkül, vagy ne érjem meg a holnapot.
ERVIN. Na tessék: még egy deliráló páciens! Egyébként nem csoda. Ahogy elnézem, kedves égből pottyant vendégünkre is ráfér némi ápolás.
HELGA. Delirál az öreganyja. Nincs egy órája, hogy ez a hölgy itt bicegett púposan ebben a szobában.
ERVIN. Szóval ráadásul bicebóca is? Aurica, megmagyaráznád, ez hogy lehet, mert nekem itt erősen bűzlik valami.
HELGA. Most már nekem is.
SUCIU. Megengedik, hogy én is kérdezzek valamit?
ERVIN. Maga még itt van? A német órának vége. Menjen haza, hadnagy vagy kicsoda!
HELGA. Nem kéne telefonálni a mentőknek?
ERVIN. De aggódik érte. Rokonok, és, újra kérdem, mit keresett kinn a balkonon?
HELGA. Talán kérdezze meg a jegyesét!
ERVIN. Aurica?
AURICA. Tudja a tatár, különben sem ismerem.
HELGA. Én viszont igen, még ha itt-ott meg is változott, kivéve azt az anyajegyet ott a homlokán.
(A lány reflexszerűen kap a fejéhez.)
Eltrafáltam, mi? Hogy mi szükség volt erre az átváltozásra, sejtelmem sincs, de hogy nem jóban sántikál, azt gyanítom. (Eltűnődik.) Még az is megeshet, hogy nem is a Rúdi testvére. De akkor kicsoda, és miért tagadja le magát?
(Fütty. Suciu hadnagy füttyentett.)
AURICA. Ervinkém, volnál szíves kitenni a szűrét ennek a farkasfogú lotyónak.
HELGA. Ccc, és te mi vagy, te repedtsarkú bártündér?
AURICA. Hülye osztrák, majd adok én neked repedtsarkot! (Helga hajába kap.)
HELGA. Osztrák? Na ugye, hogy felismert.
(A két nő eszeveszett dühvel esik egymásnak, végül elesnek, de a földön is folytatják a birkózást, és egymásba karolva hemperegnek a parkettán. A fogorvos megpróbálja szétválasztani őket, mire akkorát kap az egyiktől, hogy egyensúlyát vesztve tottyan maga is melléjük. A hadnagy gyönyörködve szemléli az ádáz küzdelmet, különösen, amikor a nők már a ruhájukat is kezdik leszakítani egymásról. Utóbb gondol egyet, és Rudi mögé lopózva nagyot kiált a férfira.)
RUDI (riadtan ül fel). Madonna mia, mi történt?
(A birkózók tágra nyitott szemekkel merednek Rudira.)
SUCIU (gúnyosan). Isten hozta közénk, tanár úr! Wie geht’s? Hogy szolgál a kedves egészsége?
RUDI (csüggedten). Kösz, nagyon jól vagyok.
HELGA. Te aztán jól megijesztettél bennünket! Már kezdtem azt hinni, hogy valami komolyabb bajod van. (Suciuhoz.) Maga meg mit vigyorog?
RUDI. Látom, bejöttél az erkélyről.
HELGA. Még szép, hogy bejöttem. Inkább fagytam volna meg abban a jéghideg ládában?
RUDI. Bocsáss meg, a dolgok kicsit másként alakultak, mint terveztük. (Feláll, beül a hintaszékbe, rágyújt egy cigarettára, és elkezd hintázni.)
ERVIN (elképedve). Ti ismeritek egymást?
RUDI. Hogyne. Mi küldtük ki az erkélyre.
ERVIN. Mi? Ki az a mi, és miért küldtétek oda ezt a szépasszonyt?
(Aurica figyelmeztetően köhint.)
RUDI. Hagyd, feladtam. Szamárság akkor is harcolni, ha többet veszítünk, mint amennyit nyerhetünk. Hát Aurica meg én. Ja, mi ketten ókumláltuk ki az egészet.
(Újabb fütty. Természetesen megint Suciu füttyentett.)
ERVIN. Megint maga az? Ha nem távozik máris, isten uccse, kidobom.
RUDI. Késő. Bár megtettem volna én korábban! (Rezignáltan.) De hát féltem, nem tettem, és most legördül a függöny, vége a darabnak, melyben színészként, íme, megbuktam.
ERVIN. Micsoda függöny? Öregem, hogy te milyen hülyeségeket beszélsz időnként.
SUCIU. Pardon, pontosan mit jelent az, hogy kiókumlál?
RUDI. Kisüt, kieszel.
SUCIU. Értem. És mit sütött ki Auricaval?
ERVIN (Rudihoz). Az anyját! Hogy ez milyen kíváncsi! Kidobjam?
RUDI. Nem lenne butaság. Sajnos nem lehet, ugyanis a barátnőm éppen előle bújt el a ferslágban.
SUCIU. Maga megint félrebeszél, hiszen nem is ismerem.
ERVIN. Maga sem? Hát ez egyre bonyolultabb. Előbb ez a rosszullét, most maga. Még a végén kiderül, hogy mégiscsak zsarut tisztelhetünk az elvtársban.
RUDI. Eltaláltad: tényleg az, én meg egy megtévedt, notórius szélhámos.
(Általános elképedés. Aurica megpróbál nevetni, de a komoly arcok láttán reménytelenül feladja.)
ERVIN. Amennyiben?
RUDI. Amennyiben csempészáruval üzérkedem, és ezzel megkárosítom az államot. Emellett tanítok, de azt is illegálisan, mert se némettanári diplomám, se iparűzési engedélyem nincs.
AURICA. Nem tudom, mi bírt rá, hogy itt mindenki előtt kipakolj, de ha már így alakult, azért én mégsem nevezném notórius szélhámosnak magamat. Végül is nézzük, mit forgalmaz a testvérem! 1. kávé. Ez valami kábítószer, mint az ópium, hasis, LSD? Egyik sem. Egyszerű élvezeti cikk, melynek importjáról az állam számomra megmagyarázhatatlan ok miatt egyelőre lemondott. Legalább kartellára adnák, mint a vajat, olajat, kenyeret. 2. Antibébitabletták. Az állam célja a népesség gyarapítása húszmillióról huszonkettőre. Az enyém viszont az, hogy akkor szüljek, amikor akarok. Olyan nagy bűn ez? Utóvégre az én testem itt a tét, azzal meg, már ne is haragudjon a Pártunk és Kormányunk, hadd tegyek azt, ami nekem konveniál. 3…
SUCIU. Kisasszony, kisasszony, tudatában van annak, mit beszél?
RUDI. Keine Rede, szó sincs róla! Egyszerű pincérnő ez, hadnagy úr. Kérem, nézze el neki. Ha valaki hibázott, és felelnie kell a bűneiért, az egyedül én vagyok.
HELGA. Eszemben sincs szolidarizálni ezzel a nőcskével, és Rúdi törvénnyel való összeütközését sem bagatellizálom, csupán arra kérem a felügyelő urat, mert most már látom, hogy igazán az, tekintse enyhítő körülménynek, hogy munkanélküli a vőlegényem. Valamiből neki is élnie kell, hadnagy úr, nem szólva erről a garzonról, melynek részleteit szintén fizetnie kell valamiből. Ennek ellenére nyilván sohasem “károsítja meg” az államot, ha Rúdika munkanélküli segélyben részesül.
SUCIU. Érdekes elképzelés. Szinte úgy beszél, mint egy kapitalista.
HELGA. Merthogy az is vagyok, kedves uram. Osztrák állampolgár, plusz Rudi menyasszonya, akihez eltökélt szándékom feleségül menni. Ön, úgy nézem, megértő, jóindulatú felügyelő, aki nem venné a szívére, hogy e miatt a szerencsétlen ballépés miatt, veszélybe kerüljön az esküvőnk. (Megfogja a férfi kezét.) Ne félj, Rúdi, veled vagyok.
SUCIU. Láthatnám az útlevelét? Köszönöm. (Figyelmesen elolvassa.) Helga Süß, Wien. Persze, ki is lehetne más? Már csak azt magyarázza meg, nem (Auricahoz fordul), inkább öntől szeretném megtudni, miért tetette magát púposnak és sántának!
RUDI. Erről is én, csakis én tehetek. Hogy szánalmat ébresszen Helgában, és ezzel nagyobb adakozásra buzdítsa. Na nem azért, jószívű volt ő így is, de hát egy munkanélküli kamráját nehéz ám megtölteni. Hát még ha olyasmiért is tök üres, amiért az alimentárák [közértek], hentes- és egyéb boltok is üresek.
SUCIU (gúnyosan). Szép kis vőlegény: fejőstehénnek nézi az aráját.
RUDI. Elég durván fogalmaz. Én inkább humanitáriusnak segélynek nevezném, melynek révén Aurica is, én is élelmiszerhez jutottunk.
SUCIU. Meg persze dohányhoz, a házasságlevelet már nem is említem, hogy utána csapot, Auricat itt hagyva a kapitalistákhoz repüljön. Tudja, milyen magatartásnak hívja ezt a kommunista etika?
AURICA. Nem hallgatna meg a felügyelő úr esetleg engem is? (Rövid, de annál gyötrőbb vívódás után.) Ez azért így nem igaz. A pénz, élelem oké, de a házasságlevelet tagadom.
HELGA (rosszat sejtve). Konkrétabban?
AURICA (Rudihoz). Megsúgjuk neki?
RUDI. Most már mindegy, ki vele! Kicsit ugyan fájni fog, amiért máris megkövetem a hölgyeket és urakat, ezzel szemben mindenki megtudja, kinek mi a szerepe ebben a darabban.
AURICA (hirtelen elbizonytalanodva). Beszélhetnék vele négyszemközt, hadnagy úr?
SUCIU. Nem, sőt, tízszemközt sem, mert velem jön. (Rudihoz.) És maga is. Majd a Sec…, őrszobán folytatjuk a csevegést.
HELGA. Máris bevinné? Annyira biztos benne, hogy hibázott? De még ha hibázott volna is, engem nem érint? Szerintem igen, akkor pedig csak beszéljen. Hadd tudjuk meg mi is az igazat.
ERVIN. Dehogy hibázott! Egy ilyen komoly, gerinces ember, mint Rudika? Ez, kérem, abszurdum. Auricaért pedig pláne, hogy tűzbe teszem a kezemet.
RUDI. Meg is érdemli, én viszont nem. Nagyon hálás vagyok, amiért megvédtél, bár mindnyájatoknak hazudtam. Talán kezdjük a sort Helgával, már ha a hadnagy úr is megengedi.
SUCIU. Beszéljen! (Megnézi a karóráját.) Kap rá tőlem öt percet. De figyelmeztetem: ha olyasmiről cirpel, ami nem tartozik reájuk, már veheti is a kalapját.
RUDI. Köszönöm, ön igazán nagyvonalú rendőrtiszt. Tehát Helgácska. Ezennel töredelmesen bevallom, hogy sohasem akartam elvenni. Nem emlékszem, hogy ígértem volna ilyesmit, de ha ígértem volna, sem teszem meg, mert én bizony szeretem a hazámat.
(Döbbent csend.)
HELGA (dühtől remegő hangon). A gazember! Hát ezért hagyott volna megfagyni. A pénzemet és ajándékaimat bezzeg elfogadtad, mi?
RUDI. Azt el. A többivel együtt, ugyanis hasonló célból csaptam a szelet egy németországi meg egy olasz nőnek is. Emellett azt is be kell vallanom, hogy nem is vagyok muzsikus, ennélfogva természetesen hegedülni sem tanultam. De miután szeretett exférjed is zenész volt, gondoltam, ezzel még inkább sikerül belopnom magamat a szívedbe.
HELGA. Du… du Heiratsschwindler! Verjen meg ezért a muterod odafönt. (Odaszalad a hegedűhöz, felkapja, és széttöri Rudi kobakján.) Felügyelő úr, tartóztassa le rögtön ezt az imposztort! Feljelentem házasságszédelgésért!
RUDI (fejét tapogatja). Ujujuj, ez kemény volt! Még szerencse, hogy csak hegedültem, nem tubáztam.
ERVIN. Barátom! Ezt sem tételeztem ám fel rólad. Remélem, egyedül tervelted ki az egészet.
RUDI. Nyugodj meg, tök egyedül. Kivéve azt az apróságot, hova rejtsük a hadnagy elöl az osztrák nőt. Tudod, nálunk az a szokás újabban, ha külföldit látunk vendégül, azt rögtön be is jelentjük a megfelelő hatósági szerveknél. De hát… izé… elfelejtettem, és hát, igen, most mit hazudjak, attól féltem, hogy lebukunk. Egy szó mint száz, nyugodj meg, Aurica ártatlan, erre akár meg is esküszöm.
ERVIN. Nagy smekker vagy te Ungvári.
AURICA (mélyen lesújtva). Ellenkezőleg! Inkább hülye, hülye, hülye. És tudod, miért? Mert saját magad buktattad le magadat.
RUDI. Ámen. Felügyelő úr! (Feláll, eldobja cigarettáját, és mindkét kezét Suciu felé nyújtja.) A magáé vagyok, letartoztathat.
(Ebben a pillanatban szokatlan lárma hallatszik. Mintha valamennyi blokklakó egyszerre kapcsolta volna be a tévét, rádiót. Ugyanakkor kívülről lövéshez hasonló dörrenések szüremlenek a lakásba.)
ERVIN. Úristen, mi történt? Kitört a forradalom Romániában?!
SUCIU (a telefonhoz iramodik). Alo, Securitatea?… Da… Da… Imposibil [Lehetetlen]!… Bine înţeles… La ordin, tovarăşu colonel [Parancsára, ezredes elvtárs]! (Leteszi a kagylót.). Viszontlátásra! További kellemes szórakozást! (Rudihoz.) Ezt az izét pedig égesse el, vagy tegye el emlékbe. (Visszadja Ceauşescu összegyűrt arcképét. El, miközben a szomszéd szobából ismét fölcsendül a Hora Unirii című dal.)
Hai să dăm mână cu mână
Cei cu inima româna,
Să-nvârtim hora frăției
Pe pământul României!

pnagypali

Vége

2013. március 12.

Szóljon hozzá!