Reménykedik megint a sok csaló

Markó Béla: Festékfoltok az éjszakán

1980-ban egyszerre négy verskötet került az asztalomra a marosvásárhelyi napilapnál. Balla Zsófia, Cseke Gábor, Markó Béla és Oláh István könyvét egyaránt a Kriterion jelentette meg. Mivel lehetetlen volt mindegyikről recenziót írni a hétvégi, művészeti figyelőben, egy-egy rövid költeményt választottam mustrának. Markó Béla Lepkecsontvázából a Háttér címűt. „A levélben, melyet / remegő kézzel felszakítasz, / csak ennyi áll: / levél. A hír, melyet / lihegve átad valaki, / így hangzik: hír. / S ha szólsz, / csak annyit jelent az is: / szóltál. (…) / Értsen hát ki-ki ennyiből…” Értettük: a szabad szellemet tűzzel-vassal irtó kommunista diktatúrában minden üressé, formálissá, értelmetlenné vált. A kis versike számomra, akkor, a tisztességes költészet maximuma volt. (A Háttér jól illik abba a vonulatba, melynek csúcsteljesítménye Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című opusza.)
És eltelt több mint harminc év. Markótól megjelent még huszonhét verskötet, több esszé és naplójegyzet – a Lepkecsontváz a harmadik könyve volt –, és a költő lassan, biztosan beért. Csakhogy időközben eltávolodott a közéleti lírától. A szóban forgó kötet tanulsága szerint egyenesen irtózik a majd-én-megmondom magatartástól. Talán azért, mert évtizedek óta a pártpolitika „dzsungelében” mozog. 1993-tól 2011-ig a romániai magyarok érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek volt az elnöke, 2004–2007 és 2009–2012 között pedig a román kormány miniszterelnök-helyettesének is mondhatta magát. Így aztán pontosan tudja, hogy a kétféle – a művészet és a politika – „boszorkánykonyhában” mást, másként, másoknak, más célból főznek, és produktummal könnyen megmérgezik egymást. Ezért kénytelen két életet élni. Az, hogy a könyvét magyarországi kiadónál jelentette meg, a fura helyzeten semmit nem változtat.

image02
A kötet első verse 2010. december 25-én, az utolsó pedig 2011. december 15-én született, tehát az összeállítás egy naptári évet fog át. Hetente egy vagy kettő, vagy három verset írt, pontosan dátumozva. Aki ebből arra következtetésre jut, hogy most megismerheti a szerző mindennapjait, bizony téved. Markó itt rejtőzködő költő. A kilencvennégy szonettben alig van konkrét élethelyzet, és egyáltalán nincs tragédia, trauma, külső konfliktus, harag, gúny, gyűlölködés. A hangulati inga középen mozog: nem lendül ki sem erre, sem arra. Jellemző a szemlélődés és az elmélkedés. Mintha a szikladarabokon megtörő, zúgó folyó felett mozgó függőhídon sétálna át, lassan, magabiztos. Közben a pillanatra, a jelenre koncentrál.
Fura címe van a kötetnek. Festékfoltok? Az éjszakán? Az olvasó aztán hamar rájön, a magyarázat egyszerű: a szonettnek körülbelül a fele a „festékfoltról”, azaz kiállítások vagy albumok nézése közben/után született élményekről, reflexiókról, projekciókról szólnak. Caravaggio, Bellini, Botticelli, Rembrandt, H. Bosch, Donatello, da Vinci és mások nevét olvashatjuk a verscímek alatt, ám Markót leginkább Csontváry foglalkoztatja. Tíz verse szól a magyar mester képeiről. A kiválasztás szempontjáról már a festmények címe is tájékoztat: Keresztelő Szent János, Pietá, Kiűzetés a Paradicsomból, Gránátalmás Madonna, A halott Krisztus, A három kereszt stb. A téma a költőnek csak a kiinduló pont, csak a keret, amit sajátos tartalommal tölt meg. Így lesz a festészetből irodalom, vagyis duplázódik az esztétikai dimenzió.
Az istenes versek természetesen profán, azaz világi versek. Bennük nem a hitvallás, az üdvözülés biztos tudata harsog, hanem a remény, a kétkedés, a rezignáció hangja szól cinege-hangon. Ennek ellenére az Úr olyan természetességgel kerül a szonettekre, mint mondjuk a tejszínhab a capuccinóra, majd néhány mozdulat/gondolat, és létrejön a költői (majdnem filozófiai) mixtúra. Ez annak is bizonyítéka, hogy a szerző napi gondolkodásának része a Mindenható.

Hol van az Isten? Sokféle válasz található a kötetben. Bárki megláthatja, mondja a szerző G. Bellini Pietáját szemlélve: „viszonylag egyszerű, mint amikor / az ember rég elhagyta valahol / a kulcsot, s benéz saját ablakán.” (Viszonylag egyszerű) Egy másik változat Salvador Dalí képére készült: „mert ha nincsen / se vég, se kezdet, annyi csak az Isten / mint szétszórt színeknek a hófehér.” (Visszahajlik) A kötet címadó verse Csontváry: A Nagy Tarpatak a Tátrában című festményére született. A szonettben a görnyedő, alázatos hitvallás dominál. „Középre is fest egy kék áramot / bár tudja jól, hogy elvetélt kísérlet, / és legfennebb a széleken ígérhet, / s inkább kívülről, némi távlatot.” Bizony korlátozott a festő, meg hát a költő és a nemzetiségi politikus lehetősége.
Kiolvasható a versekből bizonyos személyes hitvallás. „Félbehagyni semmit sincs jogom”. A predesztináció is megjelenik: „és nem tudom már hinni, hogy megírták / előre rég, ami velem és veled / történni fog”. Az olvasó könnyen ragadtatja magát a sorok értelmezésre, legalábbis velem ez történt: a történelmi tett elfogulatlan megítélése azért nehéz, mert szinte mindegy, ki a hős vagy a hebrencs, ki a tisztességes vagy a gonosz. Minden a kontextusokon múlik.
*
A kert – a festmények után – a szonettek formálódásának legfontosabb színtere. Markó Béla három korábbi kötetének címében is szerepel a kert szót: Ki lakik a kertünkben, mesék, Balázs kertje, gyermekversek, A kert erotikája, szonettek román és magyar nyelven. A fákkal, a bokrokkal, s virágokkal minden pont úgy és pont az történik, ami az emberekkel. Például meghal az oleander, mert tavasszal, tévedésből, túl korán tették ki a házból. Aztán mégsem, hiszen „feltámad”. A megszemélyesített kert alkalmas arra, hogy aktuális, égő érzéseket, érzelmeket közvetítsen. „Körben már minden hamis, / egresbokor, cseresznye- s meggyfa is, / s minden gyümölcs, mely úgy szalad neki, / úgy duzzad, úgy nő, és úgy hirdeti, / hogy íme, minden örökkévaló / s reménykedik megint a sok csaló” (Minden nyarunk szonettje)
A forma ugyancsak „szentség” a kötetben. A költő mindent a szonett Prokrusztész-ágyába szorít, de ez a kötöttség nem akadályozza, ellenkezőleg, megkönnyíti a pontos és a tömör megformálást. Minden vers könnyen olvasható, könnyen emészthető. A hang, a modor, a szókészlet, a habitus pedig a lehető legkonzervatívabb.

Markó Béla: Festékfoltok az éjszakán
Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012

Kibédi Varga Sándor

(Forrás: olvassbele)

2013. április 2.

Szóljon hozzá!