Hajónapló József Attilával (04)

Minél többször olvassuk e sorokat, annál nehezebb eldönteni, kinek a tekintete néz ki mögülük: a küzdő avagy a hívő emberé?. Tudjuk, sokan próbálkoztak ezzel is, azzal is – összebékíteni a szeretetet a harccal. De hát szabad? Hát lehet. Mégis igaz: „szeretve mind a vérpadig”? (Cseke  Gábor)

A legutolsó harcos

Valami forró, nyári éjszakán
Gyárfüst ölelt át lomha földszagot
S a legnagyobb lélek szökkent belém:
Az ucca és a föld fia vagyok.

Ma hat földrészre nyílik bimbaja –
Szép szívem óriás, piros virág
És villamos hullámok lengetik
Világbelengő, kitárult szagát.

Börtön, kaszárnya, templom nem elég,
Hogy a hegyekről ledobja szavam
És minden ige fölöttem lebeg
És minden más szándék szándéktalan.

Ha én sírok, a világ vére hull,
Ha káromkodok, minden trón remeg,
Ha nevetek, az Isten is örül
S tavaszba szöknek akkor a telek!

Hitem a sors lesz: Szívbéli Urunk
Akar csodátlan, új, legszebb csodát –
Kaszárnyát, börtönt elrombolnak az
Arcunkról ömlő, lelkes lavinák.

Minden jövendő tűz is bennem él,
Hogy az utolsó harcos én legyek.
A simogatás az én lobogóm
S minden megindul, hogyha én megyek!

A lelkesedés zengő süvegét
Égig hajítják a görnyedt napok,
Ha szívetekben a tükör leszek:
Az ucca és a föld fia vagyok.
1923. ápr. 27. / 1924

Az Eszméletet előkészítő versek (pl.: Téli éjszaka) évében járunk: 1933 lírai termése az eszmei letisztulást jelző, olykor visszafogottan indulatos, illetve hideg józanságú alkotások mezsgyéjén érik ki, miközben fanyar, öniróniába hajló humor és ízig- vérig megélt, izzó érzelmesség (az Ódából kisugárzó) egyaránt rányomja bélyegét. A váratlan, sokkoló, telitalálatként ható metaforák ideje ez – no meg az időszakosan felbukkanó, a létösszegzést célzó verskényszeré, amely az alábbi sorokat is eredményezte. (Szonda  Szabolcs)

Számvetés

Ettem-ittam fekete, undok
mocskot és csípős trágyalevet;
ember vakmerőbb nem lehet.
Ám eddig sohasem voltam boldog.

Ebben a megváltott világban
egy pillanatom nem volt nemes;
sem langyos, édes, kellemes,
mint disznónak a pocsolyában.

Engem sunyiságra oktat
az erkölcs. (Rólad is ezt hiszem.)
Huszonnyolc éve éhezem.
Rajtam már csak a fegyver foghat.

Ezért ülnek oly sötét dolgok,
oly hatalmak a szívemen,
hogy szorong lágy arcú kedvesem,
ha ránézek; pedig mosolygok.

Komor ég alatt üldögélek,
mint hajléktalan a híd alatt.
Mindentől fölmentem magamat,
mert nem lesz utolsó ítélet.
1933. nov. 11.

(Folytatjuk)

2014. május 10.

1 hozzászólás érkezett

  1. Keszthelyi György:

    A Számvetés eget-földet rengető. Mind témájában, mind kifejezésmódjában.

Szóljon hozzá!