Hajónapló József Attilával (07)

Ikon ez, misztikusan súlyos és utolérhetetlenül malaszttal teljes. Nem imádság, nem is misei hangzat, nem orgonabúgás, nem is szentségtelenség. De zengő fohász mégis, hit és hitetlenség egymásra utalt szerelme. (Cseke Gábor)

Pap a templomban

Fejem forró, de büszke templom,
Nagy orgonája búgva zeng,
Sötét vér hull a kőre lent
Sötét oltárról, régi tempón.

Tömjének kába füstje leng
És nyöszörögve és sohajtón
Egy lélek sír a templomajtón
Bús éneket, istentelent.

Egy őrült festő rég-időbe
Arcképet festett – haja szőke –
Oltárképül a csonttemplomnak.

Előtte ott áll a Halál.
Nagy csönd lesz. És a vén, komor pap
Halkan, csudásan prédikál.
1922. okt.

Az ekkor született szövegek önmagukban jelzik: zaklatott, végletek fémjelezte időszak ez a költő életében: szabadversek és igen találóan jelentkező önrímek sora, rövid, pattogó strófák (Ülni, állni, ölni, halni) egyrészt, nyugodt áramlású, a feszültséget elsimító, természetközeliséget sugárzó alkotások másrészt. Ugyanakkor, a két pólus közt, ismét a számvetés kényszerét hordozó, olykor lázadó hangvételű versek, sok esetben Villonra emlékeztető felvetésben. Mint az alábbi is, amelyben a visszapillantás és az összegzés szóárnyékában meglapul – bizarr játszótársként és kezes fenevadként – a lét-metaforává átlényegülő oroszlán. (Szonda  Szabolcs)

Az oroszlán idézése

Volt fogam közt már szivar,
csuklómban megállt a kés,
mosdatott habos vihar,
alvó számba szállt a légy,
néni szunnyadt ágyamon,
szépet álmodott szegény.
Tiszteltek, ha vért köhögtem,
mégse köptem hóba én.
Voltam vonító kaján:
halljunk hát nevetni holtat,
vagy a holt is él talán?
Erre ittam jó borocskát,
rágtam főtt malaclapockát,
kezet fogtam balkezemmel,
megpöngettem szemfogam,
isteneim mind eladtam,
ez a ruha másé rajtam,
kereshet pipogya ember,
az én megnyurgult szivemmel,
tükröm mögött szerelemmel,
oroszlánra várok én –

Első ízben cipőm fényét
kényesítse bús sörénye,
másodízben cirógasson,
körme torkomat kitépje,
behunyt szemmel végignyaljon
harmadízben az ágyamon,
pártalanul és üvöltve
őrizze a ravatalom.
1926 nyara

(Jövő pénteken folytatjuk)

2014. május 30.

Szóljon hozzá!