Cseke Gábor: Szépvölgyi olvasónapló (1)

Úgy hozta az élet, hogy az utóbbi években már-már kizárólag azzal múlattam az időt, hogy elolvastam egy-egy könyvet, közben el-eltűnődtem rajtuk, majd amikor jónak láttam, asztalhoz ültem és papírra vetettem a könyvvel, annak születésével, esetleg szerzőjével kapcsolatos gondolataimat, következtetéseimet. Olvasónaplókat gyártottam tehát, nem túl sokat, de nem is túl keveset, s elmondhatom, hogy örömömet leltem e cselekedetben. (Mely cselekedet némileg emlékeztet a méhtársadalom termelő-feldolgozó munkájára: „hozott anyagból” következetesen és kizárólag, saját szervezetükön átszűrve, ilyen-olyan mézet hoznak létre…)
Ami nem jelenti azt, hogy bármelyik könyvet, ami csak a kezembe került, „megmézesítettem” volna, mert csak azok estek áldozatomul, amelyek valami oknál fogva kiváltották belőlem a továbbgondolás véleménymondó ingerét.
Ilyen könyvhöz jutottam nemrég, barátaimnak köszönhetően, bár első lapozgatásra nem gondoltam volna, hogy egy gyerekolvasmány valaha is a hálómba kerül.
Hadd áruljam el: Gergely Tamás Szépvölgyi mesék című könyvéről van szó. Kiadta az Üveghegy Kiadó (2014-ben), illusztrálta Damó István, szerkesztette Gergely Éva.
Néhány hónapja a Káfé is közölt belőle-róla figyelem felkeltő kóstolót, szóval a mű nem ismeretelen az olvasó előtt.

*

Próbálom magammal elhitetni: egyetlen szerzőt se sértek azzal, ha valamely művét gyermekolvasmánynak titulálom – még akkor sem, ha a végén kiderülne, hogy márpedig ő nem is annak szánta. A gyermekirodalom , a meseíró – gondolom – nem tartoznak kimondottan a szitokszavak közé, s hogy tévedek-e, amikor Gergely könyve kapcsán az ajkamra veszem őket, arra maga a kiadó ad nemleges választ, mert olyan stílusban és célközönséget megszólítva fogalmaz, ami minden kétséget eloszlat. „A meseíró hosszú sétákat tett Szépvölgyben…” – indul a hátlapon a reklámszöveg, amelyből ráadásul azt is megtudjuk, hogy a könyvben szereplő, összefüggő mesék korábban rendre a Szivárvány című kolozsvári gyermeklapban láttak napvilágot. Benyomásunkat tovább erősítik Damó István míves, szellemes gyermekkönyv-illusztrációi is; amelyekből mindegyre azt szűrtem le magamnak, hogy a szöveg értelmezését ő is a tartalmi elemekből, a környezet és a szereplők elsődleges jelentéséből vezette le.
Ha a továbbiakban itt-ott eltérek majd e szemlélettől, az talán nem válik a mű kárára…

(Folytatjuk)

2015. március 18.

Szóljon hozzá!