Komán János: Kamenitzky Antal új verskötete

Kamenitzky Antal 1947. július 17-én született Borszéken. A marosvásárhelyi zene- és képzőművészeti líceum végzettjeként érettségizett. Szülővárosában él. Verseit több hazai magyar kiadvány közölte. Kötetei: Árnyak köntösében, Ha félreáll az angyal, Ha visszatér az angyal,  Fű zöldül nyomodban, Már esti csendben,  Harangok szavával, .Imazsámoly,  A vers az Istenem és a legutóbbi, a „100 válogatott költemény”,melyről röviden szeretnék beszélni.

Félévszázad terméséből, mintegy ezerháromszáz versből válogatta kilencedik kötete száz költeményét, melyek többsége szonett. Hat témakört különített el. Ezek a következők: istenes versek, az édesanyjáról szólóak, a versről, a szerelemről, a természetről és az önmagáról beszélő portré-versek.. Válogatott költeményeinek alcímei a következők: Imazsámoly, Diadém, Egy verset vártam, Arannyal írtalak, Piros ruhát, Akárha égre írnák. Az azonos gondolatkörökbe összegyűjtött versek a szerző elgondolását, a szerkesztést dicsérik.

Istenes versei közül a Gyöngéden illesd címűt tartom figyelemre méltóbbnak, mely lényegében a többi hasonló gondolattal vívódó versének summázója lehet. Isten létezésében kétkedik, de nem tagadja. Alázattal ír róla. A következő sorral zárja költeményt: „Az Istent óvd az embertől – ha van.” A Van-e ajtó rajta ? c. versében mintha egy hívő ember beszélne. Idézem:”Ennek a világnak kijárata nincsen, s ha van, Isten keze nyugszik a kilincsen.” Egy másik versét a következőképpen fejezi be:” Ha csupa szándék, hogy Istent akartunk/messze vagyunk, de jó irányba tartunk.”(Istent akartunk) Az Imazsámoly címűben már alázattal imádkozik az Úr előtt az életért.

Az édesanyjáról szóló hét verse közül öt szonett. Talán az egyik költemény (Édesanyám közeli haláláról) záró sorai szemléltetik a legkifejezőbben az immár öreg gyerek szeretetének nagyságát: „ Egy csenddel több, egy hallgatással mélyebb,/én s a világ, a mindenség szegényebb.”

A versről szóló ciklusban himnikus sorokat olvashatunk a költészetről: „ bilincse maga a szabadság”, „ a vers anyád szava”, „pajzson arany kereszt, Szent Biblia”, „Barátom ő, szerelmem, mindenem” vagy amikor azt mondja, hogy a vers a „szerelemben van csak elemében.” A mai költők, talán Székely János-féle gondolkodók pesszimizmusát fogalmazza meg a versíró, amikor így beszél: „Ameddig él, maga olvassa versét,/s aztán ettől is megfosztja a nemlét.”( A versíró)

Valóban, a szerelemről szóló versciklusában fedezhetjük föl- szerintem- a legsikerültebb alkotásokat. Ha kérhetem és a Tiszta c. szonettekre gondolok. Mindkettőt az érzés élteti, érzést közvetít. Sikeresen alkalmazza, variálja azokat az ismétlési formákat, melyek az érzést érvényesítik. Az általam legelfogadhatóbbnak tartott esztétika, a hegeli esztétika követelményei szerint íródtak. Kiadványokban, a világhálón fölfedezhető közlésük azt bizonyítja, hogy elnyerték a versszeretők tetszését. De az Arannyal írtalak és a Ne jöjj c. versek is a világos, könnyen érthető közlést, a minden írásmű alapvető követelményének érvényesülését és a költői megvalósítást dicsérik.

Nem mindenik költemény skatulyázható be a tájról, a természetről szóló versciklusba, ám ezt elmondhattam volna az előbbieknél is, de talán helyesebb azt állítanom, hogy ide is, oda is tartoznak. A borszéki tájleíró költő a szülőhely szeretetét juttatja eszünkbe. A Viharok vadaskertjében c. költeménye is ezt sugallja.

 

„Ha villámkardú felhő lennék,

lovam patája mennydörögne-

s nem ázott vállú, gyáva szolga-

itt szórakoznék mindörökre.”

Könyve záró ciklusa, verseinek kezdő sorai is elárulják a portrékészítő költő szándékát. Én kút vagyok – kezdi az egyik versét. Ablak vagyok – indítja a másikat. Én nyílvessző vagyok – olvasható a harmadikban. Számomra a következő versek mondanak többet világos közlésükkel, költőibb megformálásukkal: Fakó, Mint könnyed pasztell, Hol van…, Akárha égre írnák.

Számos szép gondolat költői megfogalmazásában és számtalan eredeti metaforában gyönyörködhet a kíváncsi versszerető.

Könyvismertetőként ajánlom Kamenitzky Antal verskötetét az olvasónak. A magyar irodalom szakost, az esztétikával foglalkozót és a kritizálni is szerető nyugdíjas tanárt a könyvbemutatásra szánt rövid időkeret mellőzte. Ízelítőként mellékelem az alábbi, általam maradandónak tartott szonettjeit.

 

HA KÉRHETEM

A szemöldöknek könnyű rezzenése,
a váll ívének gyenge rándulása:
apróságok, csak értő szeme látja.
Kis bátorítás, ez kellene végre!

Ha kérhetem, szerezzen meg magának,
uralja holdként férfiéjszakám,
kerítsen el, mint állatot karám,
építsen be a testének falába!

Szédítsen el, mint részegest a szesz,
vezessen kézen, mint világtalant,
kézügybe rakjon, hogyha tesz, ha vesz,

és boldogságot lopjon általam!
Tegye külön kis szonettem, e bátrat,
vagy tépje szét, akkor talán lerázhat!

 

TISZTA

Legyél a csípős, tiszta téli hajnal,
mint égi lélek, tisztán megmaradj;
tisztává égj, mint perzselő harag,
ne légy a foltja friss, meszelt falaknak!

Légy könnyű vers, mely gyermekhangon szólal,
csak dallam,amit szó nem ront,ha szól,
harangszó légy, visszhang az ég alól,
halott nagyanyám száján altatódal!

Te légy a messzeség örök heroldja,
kinek a hangja fészekalj – puha,
ki a világom mérgeit feloldja,

jövőmnek légy a fényképalbuma!
Legyél javamra elállított mérleg,
Maradj meg soknak, de sosem elégnek.

2015. március 20.

Szóljon hozzá!