Tuncer Cücenoğlu: Hólavina (1)

Színmű két felvonásban

VAJON A HÓLAVINA CSUPÁN TERMÉSZETI CSAPÁS?

1987-ben egy filmvállalatnál dolgoztam… Egyik nap Yusuf Kurçenli barátommal beszélgettem, aki egy rendkívül izgalmas helyzetről mesélt nekem. Anatólia keleti részén van egy hegyekkel körülzárt kis település, ahol az emberek semmiért a világon sem hajlandóak hangosan beszélni, s általában őrizkednek attól, hogy bármi kicsi zajt is csapjanak. Vajon miért? Mert télen minden zaj elindíthatja a hólavinát. Az tűnt a legérdekesebbnek, hogy a falu lakói mindössze az év három hónapjában zajonghattak, ilyenkor rendezhettek mulatságot, lakodalmat, keresztelőt; az év kilenc hónapjában pedig azzal kellett törődniük, nehogy előidézzék a hólavinát, tehát néma csend kellett, hogy legyen. Mindent az alatt a három hónap alatt kellett lebonyolítaniuk, amikor nem volt lavinaveszély… S azttán kilenc hónapon át? Csendben éltek, nem mozogtak sokat, elfojtották a legkisebb érzelmi kitöréseket is, s egyébre sem gondoltak, mint a mindent elpusztító lavinára.
Engem megrázott ez a történet, és gondolkodni kezdtem, hogyan írhatnék színdarabot, amelyből kitűnik e helyzet teljes borzalma anélkül, hogy untatnám az olvasót illetve a nézőt, miként helyezhetném bele őt ebbe (a rendkívül veszélyes) tájba, hogyan köthetném le e figyelmét és hogyan értetném meg vele, hogy a hólavina nem csupán valami természeti jelenség, ami emberileg nem hagy nyomot. Ezeken töprengve, fölmerült bennem a kérdés:
„Vajon annyira veszélyes-e a hólavina?” – vagy csak a mi mi túlozzuk el, az emberi agyban nyer végzetes méreteket a természeti jelenség. Cuneyt Čalişkur (Giuneit Cialîşkur) rendező segítségével, akinek ezúttal mondok köszönetet, megpróbáltam e hihetetlen helynek a légkörét felidézni.

Dr. Hülya Nutku professzor: „HÓLAVINA” – néma kiáltás
Anatólia keleti részén roppant kemény a tél. Nagy hó lepi be a hegyeket, és többnyire megszakad a közlekedés, mind a kis falvakban, mind a nagyobb településeken; így veszélybe kerül a lakosok élete, különösen a betegeké, az állapotos nőké; mindebből megérthetjük, hogy mennyire tehetetlenek vagyunk a természettel szemben.
De olykor a bátrak, akik nem hátrálnak meg a nehézségek elől, küzdenek és megszabadulnak tőlük. Sokan láthattuk filmen, és elámultunk azon, hogy egy apró zajra (puskalövésre, kiáltásra) több tonna hó indul el és óriási buldózerként gyalul le mindent, ami az útjában áll. Ez a jelenség számtalan rendezőnek és forgatókönyvírónak keltette fel az érdeklődését, így történt a mi dramaturgunkkal is, Tuncer Cücenoğluval azután, amit Yusuf Kurçenli úrtól hallott, amikor mindketten egy film forgatásán dolgoztak.
Tehát azok, akik az említett vidéken élnek, kivétel nélkül minden úgy terveznek zajos tevékenységet, hogy a hólavina veszélyétől mentes három hónapban kerüljön sor rájuk, akkor amikor a hegylakóknak nem kell tartaniuk a veszélytől.
Tehát évente ezekben a falvakban mindössze három hónapig tart az az idő, amikor énekelni, táncolni, lövöldözni vagy szülni lehet. Ez esetben viszont a hólavina egészen más méreteket ölt, az ott élők számára más sajátosságokkal bír, mint egy természeti jelenség.
Tehát a hegyekkel körülzárt kis településen, ott, ahol télen a hatalmas hóhegy mintha a legkisebb zajra várna, hogy eltüntesse a falut a föld felszínéről, megszületik a színdarab, a Hólavina.
A szereplők többnyire suttogva beszélnek, nincs kutyaugatás, kakas sem jelzi a hajnalt, és nem horkol senki, csupáncsak… Tehát néma minden, mint a sír.
A darab egyik női szereplője áldott állapotban van, és fennáll a veszélye annak, hogy idejekorán fog szülni. Senki sem akarja azt, hogy a lavinaveszély lejárta előtt jelenjenek meg nála a szülési fájdalmak. A fiatal anya oda van a félelemtől, mert a faluban mindenki tudja, hogyan járt az az állapotos asszony, akinél a megengedett három hónap előtt jelentek meg a szülési fájdalmak. (A szülő nő kiáltozása, akár a gyermek sírása elindíthatja a hólavinát, ezért szülés előtt élve elföldelték az asszonyt.) A férj azt hiszi, hogy az asszony nem fog szülni a hóolvadás előtt, és azt tervezi, hogy elköltöznek a faluból, hogy félelem nélkül nevelhessék gyermekeiket, és majd csak akkor jön vissza, miként ez szokássá vált, amikor mikor már megöregedett és várja a halált. Különben csak látogatóban jár majd a faluban, amikor szükségét érzi, illetve amikor el kell látnia a faluban maradt öregeket a télire szükséges dolgokkal. „A félelem elveszi az ember eszét”, tehát nem akarja, hogy a gyermekei félelemben nőjenek fel.
Meglehet, hogy a környezeti tárgyakon is érződik az a nyomás, ami ott van a levegőben, mintha azt várnák, hogy jöjjön el már el az a nap, amikorra megálmodták a hasznáaltba vételüket. E tárgyak: két puska, egy dob és a dobverő. A házbeli és a házon kívüli világ közötti kapcsolat csupán a vízgyűjtőtig megtett útra szűkül, ahová a hólét gyűjtik. (Ott tenyerükkel mérik a víz szintjét, s már csak vagy három ujjnyi kell ahhoz, hogy véget érjen a veszély.)
A darabbeli öreg fiatalkorában megpróbált elköltözni innen, aztán mint egy igazi hős visszatért, hogy itt haljon meg, szülőfalujában. Tehát, visszatérésével bebizonyította bátorságát, s neki jár a megtiszteltetés, hogy az első puskalövéssel jelezze, hogy a veszély elmúlt. Ugyanakkor elméjében ott él a bátyja halála – ő e zárt világ hagyományainak, rítusainak és szokásainak áldozata.
Az öregasszony állandóan felrója az öregnek, hogy véget nem érő szenvedésre kényszerítete őt, állandóan a képzelt beteget kell játssza, úgy kell tennie, mint aki járni sem képes.
A darab tragikomikus vázra épült, a végkifejlet pedig meggondolkoztató, mintegy árnyat vet a mai törökországbeli civilizációra. Olyan helyek vannak még ott, ahol az ott lakók nem tehetik túl magukat a hagyományon, és meg kellene érteniük: fontosabb az, hogy megoldást találjanak az élet kérdésekre, mintsem hagyják magukat vezettetni a múltból örökölt ősi és érthetetlen törvényektől, különösképpen akkor, ha a gyermek világrahozataláról van szó. Ezek az emberek oda jutnak, hogy a halál határozza meg az életüket, ezt a megoldást választják tehetetlenségükben, mert nem képesek értelmet adni a létüknek.

Fordította Zsehránszky István

Holnaptól: Hólavina

2015. április 25.

Szóljon hozzá!