Ezüst híd – Srebrni most: Pero Zubac 4 verse

Fehér Illés műfordításaiból

Szavam megérintett

Szavam abban a pillanatban
érintett meg mikor
elhatároztad senkinek sem hiszel
aki felnőtt és szeretne
megszelídíteni.
Mint a láthatalan madár,
mint a séta közben
eléd hulló sárguló levél
ami a bukásra figyelmeztet.

Mert ősz van. Mert minden
múlandó és minden változó.
Mintha alkonyatkor a folyamon
tovaúszó fehér hajókat
nézegetnéd és a kicsiny
megvilágított ablakok mögött talán
valaki éppen most távozik az akit
örökre tudnál
szeretni.

Moja te reč dotakla

Moja te reč dotakla
u trenu kad si odlučila
da ne veruješ nikome ko je
odrastao i ko pokušava
da te ukroti.
Kao ptica nevidljiva,
kao žuti list koji te
u šetnji presretne naglo
i upozori na pad.

Jer jesen je. Jer sve je
prolazno i sve se smenjuje.
Kao da gledaš veliku reku
u predvečerje koja odnosi
bele lađe, a iza svakog
malenog osvetljenog prozora
možda odlazi neko koga bi
mogla zavoleti
zauvek.

Nincs az a tenger

Nincs az a tenger amelyre gyerekkoromból
emlékszem, az a varázs az alkonyatban.
A ciprusok árnyéka sem sűrű
és illatos. Minden csak volt.
És én sem, már én sem vagyok az
aki a temetőket és tengerparti
ösvényeket járta, az
aki a heves északi szélnek és
a tengert borító súlyos esőnek ujjongott.
Tömörülnek éveim, vérem
egyre lassúbb.
Hiába szeretnél
forró fiatalságoddal
álomvilágomba visszatéríteni,
éveid csekély száma ajándék
nyelvem számára
bőrödről titkos jeleket
ír át.

Nema tog mora

Nema tog mora koje sam detetom
upamtio, te sete u sutonje.
Ni senke čempresa nisu guste
i mirišljave. Sve bi.
A ni ja, većma, nisam onaj
koji hodih grobljima i
stazama uz more, onaj
koji se radovao buri i
gustoj kiši nad morem.
Moje godine gusnu i krv
je sve sporija.
Zalud me tvojom vrelinom
detinjom kaniš vratiti
u doba koje sanjam,
tvoje male godine dar su
mom jeziku koji sa tvoje
kože tajna značenja
prepisuje.

A halálról

Mindennapi halál és hősi halál,
kötél vagy golyó általi költői halál,
ne zavarjon meg, forog a föld, nem más,
új élet kezdete a halál.

Valaki, ismeretlen és kedves,
még szebb verseket ír neked.
Marad utánunk nyom, fejünk felett
egy fűszál jelenti az életet.

Talán tenger felett szálló madarak voltunk,
Moszkva alatt karcsú nyírfák.
Talán fenyvesben ciprussá válunk.
Hatalmas az élet! Törpe a halál!

O smrti

Obične smrti i herojske smrti
i pesničke smrti od omče i metka,
nek te ne zbunjuju, zemlja se vrti,
smrt je, u stvari, život ispočetka.

Neko će drugi, neznan i drag,
još lepše pesme da ti piše.
Za svakim od nas ostane trag,
travka nad glavom kroz koju diše.

Možda smo bili ptica nad morem,
u Podmoskovlju breza tanušna.
Možda ćemo biti čempres međ borjem.
Život je velik! Smrt je majušna!

Fogjuk rá

Fogjuk rá elment a városból
az előreláthatatlan éjszakába
és nyoma veszett.
Fogjuk rá múlandó volt
a felhasznált festék
és leperegett a bőrről.
Fogjuk rá elhatározta
szemem ne ismerje fel,
legyen szíve láthatatlan.
Csak ne legyen halott,
csak lélegezzen.
Mint a szív a történet végén
a pont parányi.
Könnyed mozdulattal helyezték oda,
de még lüktet,
még ellenáll a fénynek.

Recimo da

Recimo da je otišla iz grada
u nepredvidivu večer
i da su joj zameli puti.
Recimo da su boje kojima sam
je slikao bile nestalne
i da su izčilile sa kože.
Recimo da je odlučila da je
ne prepoznaju moje zene,
da ima srce nevidivo.
Samo da nije mrtva,
samo da diše.
Tačka na kraju priče mala je
kao srce.
Stavljena je lakim potezom,
ali još pulsira,
još se otima svetlu.

Fehér Illés fordításai

Pero Zubac – Nevesinje, 1945

Forrás: Ezüst híd – Srebrni most

2015. július 6.

Szóljon hozzá!