Vasi Ferenc Zoltán: Egy havi penzum (33)

2009. VIII. 13. csütörtök Almási u. 11.

Tegnap Halmi György tanár úrnál pszichológiai vizsgálat. Az iskoláimról, eredménytelenségeimről beszélgettünk. Az antológiát olvasta. Nem vagyok műítész, de máskor is szívesen elolvasom őket. Hozza majd magával. Legközelebb 26-án, 15:15-kor találkozunk. Kaptam injekciót előtte. Ilyen még nem volt, nem csípett, nem fájt. Erikának mesélem, zsigerien átéli – mondja. Szabolccsal délelőtt gördeszkázunk, postán újabb Alfen-számla. Attila nem hív. Közel vagyok a befuccsoláshoz. Feszült vagyok, mint régebben is az injekciótól. A Depot-tól. Lehet, hogy kísérleteznek velem, vagy mindig emelni kell. Be fogok zombulni. Erikának sms-ezek, mit szólna az összeköltözésről. Elég abszurd ötlet? Belátom, hogy igen. Ködösít, de nem zárkózik el. Klári nénire féltékeny, pikkel rá. Szőlőt kapok tőle. Eljött a szüret ideje, és nekem csak fogy a pénzem. Hamarosan kórház, érzem, kietlen érzelmek,kusza gondolatok, ide-oda változó nézőpontok, Cseh Tamás halála, albérleti tehertétel, nincs hova menni, vinni a cuccokat, fellángolások cselekvésre és hamar ellohadások, vegetatív életvitel, munkát nem tudok vállalni, családban nem tudok létezni, fiam elvan és nem nevelődik mellettem, étel, séta, – nem tanítom semmire. Kudarc kudarc hátán. Cigik, kávék, spórolás-költekezés. Világosabban a múlt eddigi elfeledett indulásai, rögeszmék tapadtak a „sikerekhez”, elbizakodottság, mindennapos alulteljesítések és másfelé tapogatózások. A személyiség mérlege, a felismerések ugyan kit érdekelnek, ha nincs naponkénti helytállás, teljesítés – közösségben. Métely ez. Mondhatnám: Fiam, ilyen ne legyél! A gyónásra meg nem tudom összeszedni magam. Adoremus – tettek nélkül, belekövesedve a hiányaimba. Az idő is nyomott, esőterhes, feszültségteli. Fiam névnapján érezte legjobban velem magát. A kirándulásainkon szigorúnak talált. Éhes vagyok. Sok finom ételre, és legfőképpen szeretetre, gyógyító, megértő szeretetre.

(Befejezése következik)

2016. január 10.

Szóljon hozzá!