Ezüst híd–Srebrni most: Marija Vasić Donojan 4 verse

Fehér Illés műfordításaiból

Az erős kanál

ruhával takart női végtagokként
míg meg nem mozdulnak a pőre
mondatok és titokban meg nem ünnepelik
a buja
szerelem ébredését nyár derekán az ének
önmagából fakad
az elnyomott szavakon túl fojtsátok
az absztrakt italba
és gondoljátok
jó vicc testes fiatal facér nő
most kötényébe rejtőzve pihen
cipője kezében ujjaival óvatosan
belenyúl
galambpatákat húz elő a kicsi
jó kefélő és
ahogy most ismét merevedik a nő
szorgos vitathatatlan bizonyossággal
egyre csak hempereg és
csendben a felismerés
tudatával térdepel

Kašika snažna

dok se ogoljene rečenice ne pokrenu
kao ženski udovi
pod haljinom i ne proslave iz potaje
uz navalu pohote
uspenje ljubavi u leto pesma sama
sebe peva
iznad prigušenih reči utopite vi
to u apstraktnom viskiju
i mislite
dobra šala krupna mlada gologlava
u kecelji sada se odmara
cipela joj je u ruci zavlači pažljivo
prste u nju i
izvlači golubovo kopito mali je
strašan tucač i
kako mu se ponovo diže ona se uz
vredni kategorični imperativ
neslućeno kotrlja i
spoznavalački kleči
bez zveckanja

Az abszolút kanál

letakarva
becsavarva
elővéve és megőrizve
gyűrötten és szakadozottan
újra
nedves lesz
használatban lesz

Kašika apsolutna

pokrivena
zavijena
izvušena i sačuvana
zgužvana i iscepana
biće
ponovo nakvašena i
ponovo upotrebljena

A mutató fehérsége

te szegény béka
téged szemlélve az örökkévalóságról és gyengeségeimről elmélkedtem. íme még egy a földiektől fennköltebb lény. magamba mondtam de isten akaratától vezérelve. miért nem vagyok én is közülük való. isten itéleteiben miért van igazságtalanság
bomlott-e a teremtő ki önnön dühében a leghatalmasabb. mióta te barák és mocsarak isteneknek járó dicső úrnője megjelentél egy kicsit megvígasztalódtam. de elborult elmém eltörpül nagyságod előtt. ki vagy. honnan jöttél
maradj még egy ideig a földön. hajlítsd meg fegér szárnyaidat s türelmetlen szemeiddel ne kémleld az eget. de ha elmégy menjünk együtt

Belina kazaljke

jadna žabo
gledajući te mislio sam o beskraju i o svojoj slabosti. evo još jednog bića uzvišenijeg od onih na zemlji. rekoh u sebi i to božanskom voljom. zašto nisam i ja od tih. zašto ima nepravde u božanskim odlukama
da li je stvoritelj bezuman a istovremeno najjači u svom besu. otkako si se pojavila gospodarko bara i močvara ovenčana slavom koja samo bogu pripada malo sam se utešio. ali moj pomućeni razum gasne pred tvojom veličinom. ko si ti. odakle
ostani još malo na zemlji. savij svoja bela krila i ne gledaj u nebo svojim nespokojnim očima. a ako odlaziš pođimo zajedno

a jácintos nővér

az élet sűrűjében
mint a kezdetén is
az angyalok önmagukra hasonlítanak
újabban már nem hasonlítok önmagamra. az embert s engem is értelmünk börtönébe zártak. mint a tó korallszigetek övezetében. a helyett hogy erőnket egyesítve megvédenénk magunkat a véletlenektől és sorscsapásoktól bosszúvágytól vezérelve távolodunk egymástól ellenkező irányba haladunk. mint a tőrrel sebesítettek.
mintha mindenki értene a gyűlöletszításhoz. meghatározhatatlan büszkeségtől űzve ellenfelünket nem akarjuk kiábrándítni.
fújjuk a magunkét közben jól tudjuk lehetetlen a tartós béke
hát akkor legyen így

zumbulasta sestra

usred života
kao i na njegovom početku
anđeli liče na sebe same
odnedavno ja više nisam nalik na sebe. čovek i ja zatvoreni u tamnici svoga razuma. kao jezero u obruč koralnih ostrva. umesto da ujedinimo svoje uzajamne snage kako bismo se odbranili od slučaja i nedaća mi se udaljujemo drhteči od mržnje i krećemo suprotnim pravcima. kao da smo ranili jedan drugog ljutom kamom
reklo bi se svaki od nas razume prezir što ga budi u ovom drugom. gonjeni pokretačkom silom izvesnog dostojanstva mi se trudimo da ne bi obmanemo svog protivnika.
svako ostaje pri svome i zna dobro da je nemoguće zadugo sačuvati sklopljeni mir
e pa nek bude tako

Marija Vasić Donojan (Senta, 1967)

Fordította: Fehér Illés

Forrás: Ezüst híd – Srebrni most

 

 

2016. január 21.

Szóljon hozzá!