Első versem: Para Olga (Sepsiszentgyörgy)

Gondolatok egyik legrégebbi versem, a Hullócsillag kapcsán

Amikor az ember legelőször szerelmes, Csillagnak véli kedvesét, többet ráruház saját vágyaiból, talán az ideális embert látja csupán a szerelem rózsaszín fátyolán át. De az első szerelem legtöbbször csalódásba torkol, de jó, hogy már akkor éreztem, nem méltó talán mégsem a mély és őszinte szerelmemre, ezért zuhant a Mélybe a versemben, mert számomra meghalt kissé. Sokáig azért gyászos még a lélek, de helyet enged a Reménynek mégis… A főiskolán beárultak, hogy verselgetek, hiába kérte egyik tanárom: mutassam meg. Hiába, igen zárkózott voltam. Később, erről még versben is vallottam:

KIVÁLTSÁGOSAN KEVÉS

kiváltságosan kevés
ki elől nem rejtezem

ki velem van valóban
ellenem vall a végső
Tárgyaláson

De már így 70 fele az Elmúlás Szele kezdi elfújni ezt a túlzott rejtekezést. Emlékszem, az orosz betűket tanulva, szerkesztettünk a barátnőmmel titkos ábécét, naplót írtam és verseket, sajnos, eltéptem sok kezdeti verssel együtt… Most nagyon kíváncsi lennék akkori önmagamra…

Hullócsillag

Halkreményű, óhajtott hitemben,
hogy TE leszel Egem álló Csillaga,
hitmegszegő, álnok zuhanással
hullócsillagként rohantál tova.

Ábrándszövő, eltiport szívemben
keserű e kiábrándulás,
de elfeledem, hogy révülő szemedben
hazug volt a fény, a csillogás.

Hullócsillag, csak fürödj a Sárban,
Fényed felissza Nád s a Sás…
Szennyes Vizek szennyes áramában
Elkerülhetetlen sors: a Pusztulás.

(Sepsikőröspatak, 1965.)

elsoversem_emblema

2016. április 1.

Szóljon hozzá!