Kölcsönsorok: Andrew Marvell

A fejék / The Coronet

Milyen régen vágyom arra, hogy végre
jóvá tegyem a sok sebet,
és töviskoszorú helyett
virágfüzért tegyek az Ő fejére.
Mezőn, kertben s gyümölcsalakban
virágot gyűjt mindkét kezem,
s a koszorúkat leverem,
miket pásztorlánykám fejére raktam.
S füzért fonva, mindent bejárva
azt gondolom-becsapva énem -,
hogy gazdagabb koszorút még nem
hordott a Dicsőség Királya.
De jaj, a gonosz kígyó itt van újra,
foltos hasával kanyarítja útját,
s a virágok közé rejtőzve fonja
a Hirnév és az Érdek koszorúját!
Ó, bolond ember, aki el nem éred
ezekkel a Mennyei Diadémet!
S Ő a ravasz kígyót igába fogja,
csúszós csomóit szépen kibogozza,
minden kanyargós csapdáját kivédi…
Ezért hát nem teljesedhet be tervem,
a virágaim elhervasztja menten,
s ezt a megbúvó kígyó túl nem éli.
Ám óvatosan tipor a virágra,
hogy az – ha a fejet nem érheti el –
legalább a lábat megkoronázza.

Fordította Albert Csilla

When for the thorns with which I long, too long, 
With many a piercing wound, 
My Saviour’s head have crowned, 
I seek with garlands to redress that wrong: 
Through every garden, every mead, 
I gather flowers (my fruits are only flowers), 
Dismantling all the fragrant towers 
That once adorned my shepherdess’s head. 
And now when I have summed up all my store, 
Thinking (so I myself deceive) 
So rich a chaplet thence to weave 
As never yet the King of Glory wore: 
Alas, I find the serpent old 
That, twining in his speckled breast, 
About the flowers disguised does fold, 
With wreaths of fame and interest. 
Ah, foolish man, that wouldst debase with them, 
And mortal glory, Heaven’s diadem! 
But Thou who only couldst the serpent tame, 
Either his slippery knots at once untie; 
And disentangle all his winding snare; 
Or shatter too with him my curious frame, 
And let these wither, so that he may die, 
Though set with skill and chosen out with care: 
That they, while Thou on both their spoils dost tread, 
May crown thy feet, that could not crown thy head.

2016. május 25.

Szóljon hozzá!