Ezüst híd – Srebrni most: Vučo Aleksandar verse

Fehér Illés műfordításaiból

Szerető

Karjaim közt nyüzsög
de hogy bárhol bármikor lefeküdjünk azt nem
nyelvemet ujjait számba dugva gyötri
csak szóljak bármit

Ikráját bármelyik vénámba is rakja
bordáim közt villámlik ahol senki sincs
és a kétségbeesés ágai közt
az ismétlődő halálba
a drótok és lakkozott levelek koszorújába
a nedves aszfaltra vonszol ahol elesenek a lovak

Alszom vagy virrasztok
ott vagyok ahol ő is karórájában
klorofillal telt szemében
éjjel vagy nappal mankóval
haja fogságában ágaskodó térdén
vérében amivel bármelyik létező
nyílt sebemet betakarja

Szerelmem a horgoktól
berozsdásodott csupasz reszelő
és sehogy sem tudja a zebra csíkozottságának
egyszerűségével mondani:
gyerünk vetkőzzünk le vigadjunk
és bárhol bármikor együtt feküdjünk le

 

Ljubavnica

Ona se roji u mojim rukama
i ne da mi da legnemo bilo gde bilo kad
zavlači prste u moja usta i muči mi jezik
da govorim bilo šta

Ona taloži svoju ikru na bilo koju moju žilicu
seva u mojim rebrima gde nema nikoga
i vuče me kroz grane očajanja
u zapevke smrti
u venac od žice i lakiranog lišća
na mokri asfalt gde bilo koji konji padaju

Na njenom sam mestu u satu njenom
spavam ili bdim na nogama u
njenim hlorofilnim očima
bila noć ili dan na štakama
u zatvoru njene kose na tornju kolena
pod krvlju njenom koja leži na otvorenim
bilo kojim mojim ranama

Moja je ljubav gola turpija
riba zarđala od udica
i nikako da mi kaže jednostavno
kao što je zebra prugasta:
hajde da se svučemo veseli
i legnemo zajedno bilo gde bilo kad

Fordította: Fehér Illés

Aleksandar Vučo (Beograd, 1897 – Beograd, 1985)

Forrás: Ezüst hid-Srebrni most

2016. július 18.

Szóljon hozzá!