Levinschi Szávuly Attila “feltámasztása” (4)

Levinschi Szávuly Attila verseiből / III.

Tudod, hogy szeretlek

Ez jelenti a templomok fehér falán lefutó esőcseppeket
Nyomainkat a porban,
A kutyás szürkületeket
A kék vízcsobogásos délutánt
A holdfény alatti szénakazal éjszakát
Válladra hajtott fejű éjszakámat
Ölembe húzódó éjszakádat
Lehajtott fejű gyertyafényes éjszakánkat
Két szál cigaretta füstjén át
Egymásra néző arcaink éjszakáját
Isten képét
Ahogy teremtett, hogy legyünk,
Vagyunk mindketten,
Egymáshoz félve, közelebb
Ahogy eldobban a csendben a halk énekű emlékezet
Kezedhez is érek kezemmel
Szólnék is, hogy oly jóvá tettél
Megfúlt részletek közt kóbor szél
Legszívesebben belehalnék.

Tudod, hogy szeretlek.

Látom szemed, a kacagót
A lábujjhegy- léptűt,
A huncutul megvillanót,
Az elgondolkodva szigorút,
A fény felé magasodót,
A lelkeset
És most?
Milyen, mélyből előtörő szomorúsággal nézel farkasszemet?

 

Panaszdal

Lehajtott fejjel állsz
Utak futnak melletted
Nem tudod mi vár
Arcodon mély nyomokban ül
A sok-sok csalódás
Ködös a múltad
Sötét a jövőd
Jelened emléke összevág
Szeretnél lépni
Szeretnél menni
De valami visszaránt.

Előtted mélység
Mögötted szikla
Feltörő vágyak
Kapuja csukva
Fények születnek
Gyorsan elvesznek
Arcodba vágnak
Akik szerettek.

Hívod a hangot
Hívod a szót
Kéred a szépet
Kéred a jót
Ragyognak fölötted
Komor csillagok.

Akartam lépni
Akartam menni
A mesék nem segítettek
Akartam hinni
Akartam lenni
A lángok elégették lelkem
Miközben hittem neked.

 

Majd

Majd ha egyszer bemegyek hozzád
Csendben leülők a szőnyegre összekulcsolt kézzel
Felhúzott lábakkal,
S halkan szó nélkül nézek rád
Ne csodálkozz
Add a kezed, beszélgessünk

/Közreadja. Szente B. Levente/

Előzmények: 1; 2;, 3,

2016. október 24.

Szóljon hozzá!