Csak szilvórium, szilvuplé

Könyvbemutató Budapesten

Vajon úgy istenigazából kinek a beszélgetésére lenne kíváncsi egy magyarországi író? Na meg az olvasó? Hát arra, ha az öreg Ady kvaterkázna a szintén öreg Radnótival. Ezt Bartis Attila mondta. Viszont november 5-én, este, a budai, Ráth György utcai kultúra-pincében, a Nyitott Műhelyben, a közönségnek meg kellett elégednie vele, Bartis Attilával és Kemény Istvánnal. Azaz az általuk írt Amiről lehet című beszélgető-kötettel.

Bartis Attila állva dedikál, mellette Kemény István

A Magvető Kiadó munkatársa csak rövid felvezetőt tartott: ők egyszerre két szerzőjüknek sosem szerveznek könyvbemutatót (gondolom azért, mert a közösködésnek mindig van vesztese), de most kivételt tesznek. Tehetnek, hiszen egyetlen könyvről van szó. Majd felhívta a publikum figyelmét, hogy a kijáratnál pálinkázni lehet – a görcsoldó nedű a kiadó ajándéka. A pálinka szó jó indítás volt, mert utána a laudációt tartó Babiczky Tibor arról szólt, hogy miként ismerte meg Bartis Attilát, meg az apját, Bartis Ferencet. Talán azért nem találtattam könnyűnek, mondta, mert nekem lehetett pálinkát tölteni… No és az sem lehet a véletlen műve, hogy Bartis – Kemény közös könyvének első mondata is így szól: – Van pálinkád?

Azért a poháremelgetésen kívül még csináltak ezt-azt a szerzők. Erre ott a bizonyíték – azaz felsorolás – a könyv belső borítóján. Bartisnak eddig négy prózakötete jelent meg, és öt fotókiállítása volt. És a Nyitott Műhelyben most bemutathatták az első fotó-albumát is, a Csöndet úgy címűt, amelyben – Kemény István szerint – az üldözött lelkét próbálta elkapni. Mobiltelefonnal! Kemény Istvánnak pedig tizenegy (főleg vers) kötetét számoltam össze. A „beszélgető-könyv” ötlete akkor merült fel, amikor megünnepelték (bizonyára jó minőségű pálinka mellett) Bartis: Anyám, Kleopátra című tragédiájának bemutatóját a Nemzeti Színházban. Majd a Litera című internetes lap interjú-felkérés adta meg a kezdő lökést. Azért is született a közös könyv, magyarázták – talán András László kérdésére -, mert egyikük sem nyilatkozik könnyen, felszabadultan önmagáról meg a „köz” ügyeiről. Ebben a formában viszont szabadon elmondhatták mindazt, ami őket érdekelte, és ami a „műveikbe” nem fért bele. Megkötés így is van elég – lásd a könyv címét.

De ez sem kevés.

A Nyitott Műhely belső termében, az asztal körül, balról jobbra: Babiczky Tibor, Bartis Attila, Kemény István, András László

Terjedelmi okok miatt csak egy-egy idézetet emelek ki a beszélgető-könyvből. Az első az ún. határrevíziós magatartással kapcsolatos.

„A bécsi döntés egyetlen szépséghibája az volt, hogy Adolf Hitler láttamozta. Tehát gyakorlatilag annyi hibája volt, mint a bogárhátú Volkswagennek. Asszem, ma már józan gondolkodású történész nem nagyon vonja kétségbe, hogy Magyarország reális etnikai határaihoz az állt a legközelebb. De én még a bécsi döntésnek sem tudnék tiszta szívemből örülni.” (Ti.: Annak, hogy Észak-Erdély többé-kevésbé magyarok által lakott része kerüljön Magyarországhoz.) (-) „Meg merem kockáztatni: az erdélyi magyar néplélek jobban különbözik a magyarországitól, mint az erdélyi román néplélek a regátitól. És ne áltassuk magunkat azzal, hogy ezt a problémát mi egykettőre áthidalnánk. Mondom, nekem van egy olyan balsejtelmem, hogy feltéve, de meg nem engedve egy határrevíziót, az erdélyi magyarságból, de legalábbis a székelységből lenne Magyarország egyik nemzetiségi kisebbsége. Aminél fájdalmasabbat elképzelni sem tudok”.

A második a magyar belpolitikával, az egy-egy tömbnek és ördöginek képzelt bal- és jobboldal szembenállásával, elvadult harcával függ össze.

„Az én örök példám az ún. demokratikus magyarországi közéletre Konrad Lorenz egyik története. Két kutya hörögve-acsarogva rohangál föl-le egy kerítés két oldalán – naponta órákig, éveken keresztül. Történt egyszer, hogy javították a kerítést. Leszerelték a drótot az oszlopok egy részéről, aztán úgy hagyták egy időre. Jöttek a kutyák, nekiláttak acsarogni, de egyszer csak ott álltak egymással szemben – drótmentesen. Egy pillanatig döbbenten bámultak egymásra, aztán egyszerre rohantak vissza a kerítés drótos szakaszára, és ott folytatták az acsargást: föl-le rohantak, de ettől fogva már csak a szabad részig.”

Hogy nemigen köntörfalaznak, azt megköszönjük. Végül a könyvbemutató „főszereplői” egymással koccintottak gönci barackpálinkával, a hallgatóság pedig a kiadói szilvóriumot kóstolhatta, hogy erőt merítsen – mihez is?

Kibédi Varga Sándor

2010. november 8.

1 hozzászólás érkezett

  1. Gergely Tamás:

    Igen érdekes – a kutyás történet is meg hogy melyik néplélek áll távolabb az “anyaországitól”. Én a magyar-magyar különbséget nem ismerem, viszont a regáti az erdélyi romántól igen távol áll. Én éltem a Kárpátok mindkét oldalán…

Szóljon hozzá!