Antoine de Saint Exupéry: Citadella-breviárium (77)

Amikor megérkeztem a kertbe, amely számomra illatok hazája, letelepszem egy padra. És figyelek. Vannak levelek, amelyeket elsodor a szél, és virágok, amelyek elhervadnak. Érzem, hogy minden elmúlik és újra megszületik. Nem búslakodom miatta. Éber figyelem vagyok, mintha nyílt tengeren hajóznék. Nem türelem, mert nem célról van szó, hiszen az öröm a haladásból származik. Kertem és jómagam virágoktól gyümölcsök felé hajózunk. De aztán a gyümölcsökön túl a magvak felé. És a magvakon túl a jövő évi virágok felé. És nem csatlakozom soha a tárgyakban. Mindig csak valami kultusznak a tárgyai. Én a szertartás eszközeiig hatolok, és úgy találom, imádságszínük van. De akik nem vesznek tudomást az időről, beleütköznek. Még a gyermek is tárggyá lesz számukra, s nem értik meg a maga tökéletességében…

(Folytatjuk)

2017. január 19.

Szóljon hozzá!