Akrif apó meséiből: Zárójelben

Nem remek, amikor az ember egy interjúból többet tud meg, mint amit a kérdező és a kérdezett elmond? Ez a riporter érdeme, aki zárójelben oda-odateszi, hogy miközben az “alanya” válaszol, éppen mit csinál még, milyen (metakommunikatív) eszközökkel árnyalja, nyomatékosítja azt, amit mond. Ezt illusztrálja a következő beszélgetés.

Sikerült mikrofonvégre kapnunk a nagy rockikont KISS (LUTZ) FERÓ-t, a NÉNÉMKONTJA együttes frontemberét, alább az interjú átírt és szerkesztetlen változata olvasható. A kérdező FILHARR MÓNIKA.

FM – Feró, hogy vagy? Mit érzel ilyenkor?
KLF – Milyenkor ilyenkor? (nevet)
FM – Hát amikor interjúvolnak!
KLF (összpontosítva) – Hát az igazat megvallva annyit mind interjúvolnak, hogy már nem is emlékszem. (tovább gondolkodik)
FM – Jó, akkor kérdezek könnyebbet. Mit érzel, amikor tombol a közönség az előadásotokon?
KLF – Nézd… ha nem tombol, fel se lépünk, a szerződésben ki van kötve, hogy csakis tomboló, csápoló (csápol) közönség előtt lépünk fel. Mi nem vagyunk Maria Callas. (nyakát kinyújtva némán énekel)
FM – Feró, te ilyen rossz véleménnyel vagy a nőkről?
KLF (hevesen) – Ha nyel, az tényleg a nő (hehehe), én esetleg árnyalok. (kuncog)
FM – Hogyan???!!!
KLF – Mint az angyalok. (csuklik)
FM – Meséld el hallgatóinknak, hogy alakult meg a trupp.
KLF – Tény, hogy nem könnyen, Magyarországon abban az időben, úgy ötven évvel ezelőtt senki sem akart ilyenfajta zenét csinálni (keserűem legyint), ezért megpróbáltuk átállítani a nemzeti rock oldalára a Koós Janit, a Korda Gyurit meg visszahívni az Államokból a Karádyt, de egyikkel sem sikerült, viszont (hirtelen megélénkül) felfigyeltünk néhány csóróra külföldön. (pálcát kér, hogy vakarja meg a hátát) Gyorsan megvolt az egész (hosszan, jóízűen nyerít, mint amikor az ember legel, akarom mondani emlékekekt idéz fel): Norvégiából ugye jött a Hamarkur, lett egy tehetséges albánunk, Ezlen Azkender, a dajcs Sagingerre (mutatja) egy közvéce mellett találtunk rá, lett egy törökünk, Megsem Erdemli, sőt egy románunk is, valamilyen Zugaru, ő a Petrika (öklét rázza, kezével Nagy Magyarország körvonalait rajzolja, majd repülő mozdulatokat tesz, félreérthetetlenül a turul madárra utalva )…
FM – Úgy látom, a lányok… hol vannak a lányok? Mintha lányok is lettek volna…
KLF – Bevallom, ők később csatlakoztak hozzánk, a turnéinkon szedtük fel őket sorra (felfújja a mellét), várjál, olvassam fel, nem emlékezhetünk mindenre (kacsint, cetlit vesz elő, felteszi a szemüvegét, leveszi a hallókészülékét): Leesika Piszkavasa Észtországból, Nyema Ingyenkaja Fehéroroszországból, Mara Bárhová innen a szomszédból, még Japánból is volt egy tagunk (mosolyog), a Kicsiszuka Cunája.
FM – Behoztátok ezeket? De hát ezek akkor mind bevándorlóknak tekinthetők!
KLF – Ugyan már! (villogó szemmel kinyom egy pattanást) Ezek nem azért jöttek, hogy elvegyék a munkánkat, mert dolgozni egyik sem szeretett, s a feleségeinket, lányainkat sem akarták megerőszakolni, mert olyan nekünk nem volt. (megvakarja a fenekét, felhúzza a sliccét) Az csak most van, hogy a rosseb csapjon beléjük, szarházi migráncsok. („írd be, hogy ezt felindulva mondom”, teszi hozzá pajkosan)
FM – Talán térjünk vissza a zenéhez. (fülemet mutatom) Hol léptetek fel először?
KLF – Fel, hova? (humor)
FM – Ne viccelj, ezt már ezerszer megkérdezték tőled, pont most jött rád nem válaszolni rendesen?
KLF –A szovjet-magyar barátság házában. (fintorog, de jólesően) Maga Puha (ejtsd: Puga) Puliszkája nagykövet és a kultúrház igazgatója, Vágya Gépszíj beszélt a koncertünk előtt fél-félórát, voltak vagy ötezren a teremben, érdekes volt. Annyian azóta sem voltak.
FM – Közben a stílusotok alakult. Erről mit tudnál mondani? Mi a titkotok?
KLF – Legyek őszinte? (kérdezi)
FM – Csakis. (válaszolom)
KLF – Nagy hangerő, erős fény, erős pia. (szürcsöl, csettint, nyámnyám…) Szóval mit is kérdeztél? (eltűnik, majd gyorsan ismét felül a fotelban)
FM – Hát a stílusotok… hogyan alakult?…
KLF – Figyelj, megjelent húsz albumunk, megjelent rólunk harminc könyv (ebből négy monográfia), mi a fenének nem nézel utána? (vizet iszik, felteszi a sapkáját, jógagyakorlatokat végez, megold egy elsőosztályos számtanfeladatot, interjút ad a Magyar Időknek, zoknit cserél stb.)
FM – Engedj meg egy utolsó kérdést. Az utóbbi időben elég sokan bírálnak, nem is merem felsorolni, hogy miket mondanak rátok, pedig a hetvenöt éveddel rockzenésznek még fiatal vagy, ha újságíróként mondjuk kivénhedt herének számítanál is. Szóval mit üzensz a kritikusaidnak?
KLF – Kapják be! (mutatja)
FM – Elájulok! (nem ájultam el, csak akartam egy jó percet szerezni szegénynek, mert elég bizonytalannak tűnt; különben örüljön, hogy nem tettem oda énekelni).

2017. január 20.

Szóljon hozzá!