Kocsis Francisko új kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A MEK-ben tegnaptól elérhető és onnan letölthető Kocsis Francisko Hangyasav című új kötete, amely jórészt a Káfé főnixen már megjelent anyagait – prózaverseket, lírai feljegyzéseket – is tartalmazza. A könyv Cseke Gábor tolmácsolásában és szerkesztésében készült, a marosvásárhelyi költő két legutolsó kötete – Arta de a evita necazul (‘A bajkerülés művészete’. Ardealul, 2014), Oţet de furnici (‘Hangyasav’. Ardealul, 2016) – alapján.

A kötet végén olvasható az az esszé is, amit a fordító irt a szerző 60. születésnapjára, mintegy összefoglalva Kocsis Francisko költői, fordítói és szerkesztői munkásságának jelentőségét.

 

Tartalom

Hangyasav (Versek prózában)

Kedvesem
Kedves haza
A tisztás
A marosvásárhelyi várfalak közt
Hangyasav
Tudtam, hogy egy napon átmegyek a túlon
Régóta, nagyon rég óta
A Szent Anna-tó
Elmenni…
A sóhaj
Miként egy pengeél
Menetelők a homokon
A világ
Világunk
A költő mestersége
Nincsenek illúzióim
Előjog
Kedvemre való állapot
Fordított Spárta
Esélypótlék
Legyőzötteknek mondom
Úgy tűnik:
Az igazság
Öreg vagyok
Költői levél Kányádi Sándorhoz
Találkozások Zeno Ghiţulescuval
Költői levél Cseke Gáborhoz
Késfenés
A baglyok
 
A bajkerülés művészete (Lírai napló)

[A korgó bendő hagyománya]
[Csak a szenvedés képtelen hallgatni]
[Sors-vágóhíd]
[Életfogytiglani kamat]
[Hang egy dallamsorból]
[Linda születésének éjjelén]
[Szélírta mesék]
[Ugatás]
[Iszonyú hallgatás]
[Egyenes]
[Kellemetlen]
[Költők magánya]
[Faragott arc]
[Mínusz 15]
[Gyöngy]
[Hárfa a szélben]
[Kéményseprő]
[Rossz vicc]
[Tömeg]
[Vándorlás]
[A felejtés ellen]
[Amikor túl sok a fény]
[Makrancos szavak]
[Gyertyafénynél]
[Olvass valamit]
[Boldogság-görcs]
[Közel a vég]
[Fűtetlenül]
[Sötétben]
[Gondolkodó Isten]
[Viccelődők]
[Hasonlatosság]
[Egyszer mindannyian…]
[Törvények]
[Közelség]
[Civilizáció]
[Sorunkra várni]
[Boldog sirály?]
[Vakság]
[Elnapolt lázadás]
[Ésszerűség]
[Lélek, mágia, ethosz]
[Jóvátétel]
[Próféta]
[Csodálkozással kezdődik]
[Csoda]
[Átfecsegett élet]
[A bika szarva]
[Farkas vagy ember?]
[Királyi igazság]
[A nép hasa és lélegzetvétele]
[Belső fegyelem]
[Megismerés]
[Hőszabályozott eszterga]
[Nagyító]
[Bölcsek és bolondok]
[Legjobb ha olvasol valamit]
[Agresszió]
[Bolond bölcsesség]
[Kutyaszorító]
[Szegény Nép Bácsi…]
[Te és a világ]
[Ön-bizonyosságok]
[Aszkézis]
[Emberségről]
[Ami tart és ami nem]
[Utak]
[Homokóra]
[A kiáltás börtönőre]
[Drog]
[Gyógyítás]
[Saját ritmus]
[Készülődés]
[Egyen-sírás]
[Nagy lélek]
[Minden lehet]
[Részvét]
[Könyveimmel lakom]
[Hollók és gombák]
[Békadal]
 
Cseke Gábor: Barátom, Kocsis Francisko

Két kultúra kapujában
Románul tolmácsolt magyar szerzők Kocsis-féle lajstroma
Az antológiák
József Attila a láthatáron
Kocsis – a költő

A címlapon Szabó József fotója

 

2017. február 4.

1 hozzászólás érkezett

  1. B.Tomos Hajnal:

    Örülök ennek a gazdagon bővitett, de egyszersmint mivesen válogatott és csiszolt gyűjteménynek, melyet a forditó adalékai még értékesebbé tesznek.Köszönjük mindkettőjüknek.

Szóljon hozzá!