Meghalt Jevgenyij Jevtusenko

Az egyesült államokbeli Tulsa városában szombaton egy kórházban elhunyt Jevgenyij Jevtusenko orosz költő, a hatvanas-hetvenes évek költőnemzedékének emblematikus alakja. Pénteken rosszabbodott hirtelen az állapota, s az azóta eltelt nap végzetessé vált számára. Emlékére olvassuk el, kellő megrendüléssel, az immár könnyen értelmezhető látnoki-költői szavakat:

Jevgenyij Jevtusenko: Szélnek eresztett szavak

Szavaimat a szélnek eresztem.
Nem kár értük. Ez legyen őszük.
Túrnak bennük, holt levelekben,
kártyából, jósolnak belőlük.

És érdemmé lesz, amit
ki nem érdemelhet személyem,
szavam szent sugallatait,
jóságát magam fel nem érem.

De ha egy lány úgy fagyna meg,
szavaimmal ajkán: szívemben
büszkeség helyett – döbbenet!
Húgomért gyász tövise bennem.

S ha valaki ezt így talán
megírná szomorú levélben,
írását fel se bontanám –
kínos önarckép, fájna mélyen.

Értenek-e az olvasók:
könnyes-komolyan nem kutatnám –
hisz megfagyott, jaj, megfagyott,
megfagyhatott a földön egy lány.

Nem az gyötör, mi sorsra jut
versem, ha golyó üti által;
de hogy kedves, derék fiúk
pusztulnak el még ily halállal.

Szélnek eresztem szavaim,
túl sok balsors tanúi lettek;
az öröklét áramain
talán egy órát még lebegnek.

Szavaim viszi már a szél:
ítéltető elszámolásra
így sodródik, ami csak él,
örök fényre vagy éjszakára.

Szél veri, pörgeti szavam,
oda, hol várják már a bízók –
… Mért vagyok mégis nyugtalan,
mindenért, mit a szélre bízok…

1972
Tandori Dezső fordítása

Forrás: Ballada a nekifutásról. Európa, Budapest, 1980.

 

2017. április 1.

Szóljon hozzá!