Ezüst híd – Srebrni most: Stefan Simić verse

Fehér Illés műfordításaiból

Egyedül vagy ma este is

Egyedül vagy ma este is. És nem csak ma este.
A városban láttalak, az imént, elmenőben, ahogy sétálsz.

Kinn az emberek saját életüket élik, kettesben, tudod, hogy van ez,
Te pedig valahogy tartózkodva, sajátosan.

Arcodon észrevettem a mosolyt, de kérdem, igazi-e.

Szeretem nézni, ahogyan mendegélsz, lépteid könnyed játéka megnyugtat.
Ha száz életem is lenne, gondolataidat akkor sem találnám ki.

Valahogy mindig egyedül vagy, elérhetetlen, ha másokkal is vagy.
Hidd el, így még vonzóbb vagy, sajátosabb.
Mintha hivatásod lenne a magány.
Mintha csak akkor lennél önmagad.
Míg a többiek csevegnek, te mintha azt néznéd, kik néznek…

Sokszor találkozunk, de igazából sosem találkozunk.
Valakinek meg kell állni és először megszólalni.

Mindig sietsz valahová, állítólag, én meg tétlenkedek.
Különösen ma este, mikor különösen hiányzol…

Továbbra is fiatalok vagyunk, ez örömmel tölt el.
Többet álmodozunk, mint ahogyan élünk.
Az az arany gyűrű, amelytől rettegek, szerencsére, még nincs ujjadon.
Még nem döntötted el, szobádat, ágyadat, életedet kivel osztod meg.
Őszintén szólva, én sem.

Talán így a legjobb.
Mindkettőnknek.
Az ifjúság azért a legszebb, mert nem tudod, mi vár rád…

Szeretem elképzelni, milyen leszel.
És természetesen, kié.

Majdan kinek hiszel és neked ki fog hinni.

Talán az ehhez az éjhez hasonló éjjeleken kipróbálhatnánk
Azt, amit szerelemnek neveznek, együtt.

Tudom, tudod mire gondolok.

Talán akkor megérteném, miért hallgatsz,
És lépteid is egyszer megnyugodnának, megszólalnának.

Hogyan is lenne?
Miről beszélgetnénk?
Hány nap múlva csókolnánk meg egymást,
És nem csak csókolnánk?

Látod gondolataim hová merészkedtek,
Ahhoz, hogy megkívánjam az életet veled megosztani
Elég csak annyi, hogy elmenjünk egymás mellett

Gondold el, mi mindenre gondolnék, ha időközben
Valami csoda folytán, történne valami közöttünk

És mi van akkor, ha észre sem vettél,
Azt a mosolyt pedig, másnak szántad?

Igen, mindig valaki más, állandóan valaki más
Míg azok az igazik jönnek és távoznak

Te sehogy sem veszed észre,
Nem állsz meg,
Csak mégy, mégy és mégy
De valóban sosem mégy el

Állj meg, hogy újra kezdhess,
Talán kérdéseidre megkapod a választ

És valakit kapsz is talán

*

I večeras si sama

I večeras si sama. I ne samo večeras.
Videh te u gradu, malopre, u prolazu, kako šetaš.

Ljudi napolju žive svoje živote, po dvoje, znaš već kako to ide
A ti nekako po strani, u svom filmu.

Primetio sam smešak na tvom licu, pitam se samo da li je pravi.

Volim da te gledam dok hodaš, prija mi lagana igra tvojih koraka.
Ni da imam sto života ne bih mogao da pogodim šta misliš.

Uvek si nekako sama, i odsutna, i kada si sa drugima.
To te čini privlačnijom i drugačijom, veruj mi.
Kao da je samoća tvoje zanimanje.
Jedino tada si sva nekako svoja.
Dok ostali naklapaju naširoko, ti kao da gledaš k’o te sve gleda…

Često se srećemo, i nikako da se stvarno sretnemo.
Neko mora da zastane, i prvi progovori

Ti uvek negde žuriš, navodno, a ja uvek besposlen.
Posebno večeras kada mi posebno nedostaješ…

Mladi smo i dalje, to me raduje.
Više sanjamo nego što živimo.
Na tvojoj ruci, srećom, još uvek nema onog zlatnog prstena koga se plašim.
Nisi još sigurna sa kim ćeš da deliš sobu, krevet, život.
Iskreno, ne znam ni ja.

Možda je tako najlepše.
Za oboje.
Mladost je zato i najslađa jer ne znaš šta te sve čeka…

Volim da te zamišljam kakva ćeš sve da budeš.
I čija, naravno.

Kome ćeš da poveruješ, i ko će tebi da poveruje.

Možda bismo mogli u noćima poput ovih da probamo
Ono nešto što se zove ljubav, zajedno.

Znam da znaš na šta mislim.

Možda mi tada budu jasnije tvoje tišine
I tvoji koraci kada se jednom smire i progovore

Kako li bi to izgledalo?
O čemu li bismo?
Nakon koliko dana bismo se poljubili,
I ne samo poljubili?

Vidiš dokle dopiru moje misli
Dovoljno je samo da se mimoiđemo, u prolazu
I da poželim čitav život da provedem sa tobom

Zamisli šta bih sve smislio, u međuvremenu
Da se među nama, nekim čudom, nešto stvarno desi

A šta ako me uopšte nisi primetila
I onaj osmeh namenila nekom drugom?

Da, uvek je neko drugi, večito neko drugi
Dok oni pravi dolaze, i odlaze

A ti nikako da primetiš
Staneš, i zastaneš
Nego ideš, ideš i ideš
A nikako da stvarno odeš

Stani, za početak
Možda dobiješ svoje odgovore

A možda dobiješ i nekog svog

Fordította: Fehér Illés

Stefan Simić (sz. Paraćin, 1989)

Forrás: Ezüst híd – Srebrni most

2017. április 10.

Szóljon hozzá!