Nászta Katalin: Ezüst lánc

végre csend van
anyám alszik
a tévét kikapcsolhattam

olyan távoli minden
közeli csak a lárma-isten
ezzel halkítjuk a zajt
mi bent dörömböl
s örökké tart
csinnadrattája
a zenebona

hagyd megfogni kezed
nyomod ott maradt
a tavalyi hóban
álmodtalak a sorban
homlokodra
rebbent egy tincs
milyen is az a valami
ami nincs
mégis körbeleng
ölelve burkol
télszagú idők
mélyében hurkol
magához
lánca ezüst lenne
könnyedén
hullna nyakamra
bele temetne

képzelem fájsz
képzeld én is
talán ha féllek
mégse
mégis
megdorgálsz
esetleg lenézel
felnézhetek
ha rám nézel

üres játék
ez a szavakkal
füled tömöm
tompa malaszttal
pedig éles
mint a kés
a szenvedés

2017-04-11

2017. április 12.

Szóljon hozzá!