Reálpolitika tegnap és ma

„Örömmel látom, hogy az erdélyi írók valamennyien reálisabbak, mit mi vagyunk itt. Mindegyikükben a panasz s felzúdulás mellett gyakorlati program van: reálpolitika. Mintának állítom Erdély legfiatalabbjait a magyar kortársak elé: ezek a tűzben kovácsolt és acélozott lelkek ki fogják harcolni a maguk életét. És tegyék is. Ezzel nekünk is szolgálnak, nemcsak maguknak: nekünk, vagyis az egész egyetemes magyar sorsnak.”  Az idézetet Cseke Péter egyik könyvéből vettem. November 18-án a budapesti Illyés Gyula Archívumban a kolozsvári szerző két kötetét mutatta be Pomogáts Béla, Csapody Miklós és Bertha Zoltán, a három irodalomtörténész.
A fenti, az erdélyiek számára hízelgő vélemény persze nem a jelenre vonatkozik, nem is most született. Sajnos. A dicséretet Móricz Zsigmond fogalmazta meg a Kelet Népében, 1941-ben. Az, hogy ilyen kijelentésre ragadtatta magát, az Erdélyi Fiatalok (1930-1940) mozgalomnak és lapnak is köszönhető. A kolozsvári főiskolások célja a trianoni döntés után kisebbségbe került erdélyi magyar ifjúság felrázása volt. Egyik legfőbb tanítómesterüknek az Erdély-trilógia szerzőjét tekintették. László Dezső, Jancsó Béla, Balázs Ferenc, Dsida Jenő, az E. F. személyiségei – és társaik – főleg a falukutatásban értek el eredményt.

Az asztalnál - balról jobbra - Bertha Zoltán, Cseke Péter, Pomogáts Béla, Csapody Miklós

Pomogáts Béla kis bevezetőjében kitért arra, hogy Erdélyben utazgatva kikkel és mikor kötött barátságot, és hogy ’83-ban okkal – ok nélkül kitiltották Ceausescu országából. A tilalom nyilván 1990-ig, a nagy változásokig tartott. Azóta a kapcsolat a régi hőfokon zajlik. Megemlítette, most éppen erdélyi irodalomtörténetet ír – a Cseke Péterről szóló cikk már készen. A teremben összegyűlt húsz-huszonöt érdeklődő különösebb magyarázat nélkül is tudta, Pomogáts miért illetékes ebben, és hogy az új összegzésre szükség van, hiszen nemrég olyan irodalomtörténet született, amelyből kifelejtették Dsida Jenőt. Ami abszurdum. Sőt, Illyés Gyula is a negligáltak körébe került. Pomogáts, az Illyés Archívum tudományos vezetője eleresztett egy tréfát: Csapodyt parlamenti képviselőként mutatta be, és sajnálkozott, hogy nem kultuszminiszterként üdvözölheti. Hozzátette, van jó oldala a politizáló korszak lezárásának: visszatérhetett az irodalomhoz, a hivatásához.
Cseke Péter évtizedeken át úgy járta Székelyföldet, ahogy Orbán Balázs vagy Beke György. A vers, a riport és a szociográfia után művelődéstörténeti kutatásra váltott, kezdte értékelését Bertha Zoltán az Álom egy Solveig-házról (Széphalom Könyvműhely, Bp. 2010.) című kötet kapcsán. Az Erdélyi Fiatalokról szóló első könyve régen elkészült, de a Hatalom nem engedte megjelenni. (Cseke Péter elmesélte, a megbízást 1983-ban kapta Domokos Gézától, a Kriterion Kiadó főnökétől. A kéziratot még az év őszén le kellett adnia. Hosszú huzavona, három előcenzúrázás után a nyomdai munkák következtek. Volna. Ám a nyomdagépek indulása idején házkutatásokat tartottak nála, és gyors parancs született a már elkészült példányokat bezúzásáról. A román kommunista diktatúra félt a kolozsvári fiatalok szellemiségétől. A forradalom után derült ki, az 5 ezer példányból 3600 megmaradt a nyomda pincéjében, így ’90 februárjában megjelenhetett az első összefoglaló. A szerző bevallotta, sokáig ez a nagy téma tartott életben. Bővebben nem fejtette ki, mégis érteni lehetett.) Bertha Zoltán a negyvenperces előadásában rengeteg összefüggésre hívta fel a figyelmet, prezentációja már-már asszociációkkal zsúfolt műnek, megfejtést igénylő hosszú esszének hatott. Többek között felemlegette az erdélyi írástudók felelősségét, a megmaradás és a keresztény erkölcs követelményét, Makkai Sándor kisebbségi-dilemmáit. Cseke Péter második könyvébe, a Fájó sebből termő ágak, Világtávlatban gondolkodó Erdélyi Fiatalok (Lucidus Kiadó, Bp.,2010) címűbe nyolc tanulmány és egy portréféle került. Közülük többet felkérésre írta a szerző. A cikkek a kor – a két világháború közötti romániai magyar korszak – irodalmi, szociográfiai, filozófiai áramlatairól adnak képet, állapította meg Csapody Miklós. Mondandóját a tervezettnél rövidebbre fogta, hogy a könyvbemutató ne nyúljon a novemberi éjszakába. Kitért az Erdélyi Fiatalokra, akikről ő is tanulmányt írt, és a könyv kilencedik, azaz utolsó részére, amelyben a szerző Bözödi György Székely bánját és a szociográfiai mű korabeli hatásait elemzi. Végül egy pesszimista következtetést vont le: ezek a most bemutatott könyvek egy drámai paradoxon részét képezik. Most kerülnek piedesztálra a húszas és harmincas évek kisebbségi sorsban helyt állni akaró és tudó értelmiségei, azok, akik példát mutattak: társaságokat, folyóiratokat alapítottak, kutatásokat szerveztek, kapcsolatokat ápoltak, tanulmányokat írtak, és volt, aki az elméletét gyakorlatban is kipróbálta. Fejüket nem hajtották le. Tanulni lehetett volna tőlük, csakhogy amikor a biztatásra a legnagyobb szükség volt – a kommunista diktatúra éveiben – hallgatni kellett róluk. A román politikai „satu” még azt sem engedte, hogy kutatni lehessen a korabeli folyóiratokat. Ma minden szabad, könyvek jelenhetnek meg az Erdélyi Fiatalokról, de, talán, a kutyát sem érdekli a héroszi küzdelmük. A követhető hagyományból puszta tudomány lett…
Egy újabb (szintén Cseke Péter könyvéből vett) idézet erejéig nem árt visszatérni az ún. erdélyi reálpolitikához. László Dezső kisebbség-ideológus írta 1939-ben: „A mi nagy bűnünk mai napig az, hogy nem becsültük meg egymást és egymásnak szellemi értékeit. Egymás kisebbítésében, gyengeségeinek világ elé tárásában elérkeztünk a mélypontra: ma már senki sem tud újabb kompromittáló adatokat mondani a másikról.” Ez a bűn ma is aktuális a teljes magyar nyelvterületen. És a kontextus mutatja, hogy a szerénység milyen fontos erény.

Kibédi Varga Sándor

Cseke Péter dedikál

2010. november 25.

Szóljon hozzá!