Csata Ernő: Azért vagyunk…

(Tamási Áron emlékére)

Ég és föld között
feszül a pókháló lélek,
megpendül a teremtett lét:
Tejútról egy ének.

Alant láncfűrészek foga
fenyvesek nyugalmába mar,
marad a rengeteg csutak,
Ábel is menni akar.

Szülőföld árnya rebben,
a világban teng valahol,
sírok lidércfénye űzi,
nem lel otthonra sehol.

Tiszta beszédek szava,
hazug, kis pocsolyákba folyt,
a lélek sűrű szövetét
lassan megeszi a moly.

2017

2017. május 20.

Szóljon hozzá!