Klasszikusok kézfogása. Nadányi Zoltán

ÉJSZAKA

Éjjel az ágy megfordul. A szűk szoba tömve sötéttel,
utca felől a fejed most, ablak alatt, a sarokban
s nem fordítva, ahogy lefeküdtél. Misztikus óra.
Vakság ül szemeden. Tapogatsz. Hűlt a helye falnak.
Túloldalt van a fal, hol az asztalt hitted, a lámpát
és a vizespoharat. Váratlanul üt meg az érdes,
néma, kemény akadály, idegen fal, hűvös erősség
és az üres térből is félve, habozva, gyanakvón
visszakapod kezedet. Különös csere, szinte ijesztő.
Jól tudod, ez nincs így, tagadod kétségbeesetten,
nem lehet így, noha tiszta eszed bizonyítja, hogy így van.
Éjszaka víg törpéi bolondoznak veled, ember
és nincs ébren a szem, nincs itt érzékeid őre,
hogy lámpája erős fényét sütné a kaoszba,
rendbe teremteni tér és tárgyak felborulását.
Ennyire csalhat az ész tanúsága? tudás? bizonyosság?
Hidd el, ilyenkor már a koporsód vak fala üt meg
és a kezed nem a kis szoba tágságába hanyatlik,
már ez a nagy, nagy, örök, feneketlen Üresség,
tartalom és cél nélküli Semmi – –

Forrás: Nadányi Zoltán összegyűjtött versei (MEK)

2017. június 4.

Szóljon hozzá!