Ezüst híd – Srebrni most: Vasvija Dedić-Bačevac verse

Fehér Illés műfordításaiból

Múltidéző blues – Nostalgični bluz

Ki is vagyok?
A végtelen űrben parányi szemcse.
Asszony, almává, fügévé,
anyai szeretetté változott emlőkkel, tintával megigézett irónnal.
Kesernyés, álmodozó múlttal tele bőrönddel, szétszórt emlékekkel.
Tudnom kell, de semmit sem értek.
Másként is lehetne, ha megszűnne
ez a szenvedélytől is forróbb, kéjesebb sóvárgás,
mely csillagokkal elvarázsolt Cigánylányként a véráramban csobog és csepeg.
Az értelmetlennek mi az értelme?
Anyámnak megígértem, boldog leszek.
Már nem vagyok biztos abban, ez mit jelent, ő pedig csak fehér felleg,
számomra elérhetetlen messzeségben,
akár a hold megtört tükréből varázslatosan visszaverődő föld,
amelyről gyakran álmodok.
Középkorú nő, aki a virágot anyai gondossággal öntözi
és az álmodozó árvácskának bizalmasan suttog,
semmi sincs úgy, ahogy volt.
A színház kávézója véletlen találkozásokkal, kiloccsant itallal
és múltidéző blues hangjaival telt.

Magassarkú cipőkben botladoznak a vágyakkal, illatszerekkel,
a koraest érzelgős képével elbódított asszonyok.
A csók édes ízét az éppen felgyújtott városi kivilágítás, férfitestillat,
rohanó gondolatok veszik el.
Újabb katasztrófákról számol be az álmos bemondó.
Árvizek, földrengések, háborúk, menekültek áradata,
a repce meg a lágy földeken mindent megvetve virágzik,
mintha a napon és vízen kívül, más nem is létezne.
Az utcai látványtól elámulva
állok meg a papír tisztasága és az ég között.
A legény és a bakfis szerelemtől megigézetten nevetgél.
Semmi sincs úgy, ahogy volt, de a vonatok továbbra is
menetrend szerint közlekednek.
Fárasztóan hosszú, egyhangú előadásban játszom,
ám a második felvonást még nem írtam meg.
A vígasz csak olcsó hirdetés,
különben a virágok itt is nőnek és csillagokkal díszítettek az éjjelek.
Semmi sem enyhítheti a rossz közérzetet
mert az északi szél elvitte a forgatókönyv oldalait.
Saját árnyékunkként
valami névtelenbe, mint a szél megfoghatatlanba,
illat és alak nélkül csepeg a semmi.
Ez nem a szerelem és a költészet kora.
Ebben a hiúsággal, értelmetlenséggel kikezdett világban
semmi sincs úgy, ahogy volt.
A földgolyó nyugodtan bolyong a kozmikus térben.

Ko sam ja?
Majušna čestica u beskonačnosti svemira.
Žena sa dojkama preobraženim
u jabuke, smokve, toplinu majčinstva, tintom začarane pisaljke.
Melankolični sanjar s koferom punim prošlosti i rasutih sjećanja.
Moram da znam a ne razumijem ništa.
Nešto bi moglo biti drugačije ako bi prestala ova čežnja,
vrelija i pohotnija od požude
što žubori i rominja krvotokom kao zvjezdama opčinjena Cigančica.
Šta je smisao besmisla?
Majci sam obećala da ću biti sretna.
Više nisam sigurna šta je to, a ona je samo bijeli oblak,
nedostižan mom vidokrugu,
kao i zemlja koju često sanjam sa magličastim odrazom
u napuklom ogledalu mjeseca.
Srednjovječna žena majčinski brižno zalijeva cvijeće
i povjerljivo šapuće sanjivoj maćuhici,
ništa nije kao što je bilo.
Pozorišna kafana miriše slučajnim susretima, prosutim pićem
i zvukovima nostalgičnog bluza.

Žene posrću na visokim potpeticama omamljene požudom,
parfemom i romantičnom slikom predvečerje.
Tek upaljena svjetla usidrenog grada, miris muškog tijela,
galop misli prekida slatkoću poljupca.
Pospani spiker izvještava o novim katastrofama.
Poplave, zemljotresi, ratovi, kolone izbjeglica
a uljana repica bezobzirno cvjeta na mekim poljanama
kao da ne postoji ništa osim sunca i vode.
Između bjeline hartije i neba zastajem
ulovljena prizorom na ulici.
Mladić i djevojka se kikoću zagolicani plamičcima ljubavi.
Ništa nije kao što je bilo a vozovi i dalje hukću
po voznom redu.
Igram u predstavi zamorno dugoj i jednoličnoj,
a još nisam smislila drugi čin.
Utjeha zvuči kao jeftina reklama,
pa i ovdje raste cvijeće i noći su obasute zvijezdama.
Ništa ne može ublažiti ružni osjećaj
da je listove iz scenarija odnio sjeverni vjetar.
Bez mirisa i oblika kaplje praznina u nešto bezimeno
i neuhvatljivo poput vjetra,
poput vlastite sjene.
Loša vremena za ljubav i poeziju.
Ništa nije kao što je bilo u ovom svijetu
izgriženom egoizmom i besmislom.
Planeta zemlja spokojno krstari kosmičkim putanjama

Fordította: Fehér Illés

Vasvija Dedić-Bačevac (Banja Luka, 1962)

Forrás: Ezüst híd-Srebrni most

2017. június 15.

Szóljon hozzá!