1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (100)

Dávid Gyula: 1956 és az erdélyi fiatalok

(2)

1956 és az egyetemi ifjúság

Az 1956-os év a romániai magyar felsőfokú oktatást a leépítés folyamatában találta. Felülről jött adminisztratív intézkedésekkel változtatgatták többször is fennállásának első tíz évében a Bolyai Tudományegyetem struktúráját, oktatási rendjét, cserélgették tanszemélyzetét, a párt- és államvezetés rendeletei alapján formálták vagy szüntették meg az önálló magyar felsőoktatás egységeit: az 1947-ben létrehozott Magyar Művészeti Intézetet román-magyar zeneművészeti, képzőművészeti és színi főiskolákra darabolták (utóbbit 1953-ban költöztették le Marosvásárhelyre), a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetben létrehozták a román csoportokat, felszámolásra került a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia 1945 után folytonosságot élvező magyar tagozata, és a közben létrehozott Műszaki Főiskola néhány magyar évfolyama is. Ilyen körülmények között érthető, hogy amikor 1956 nyarán hivatalos háttérrel szerveződni kezdett a Bolyai egyetemi Diákszövetség, programjának sarkalatos pontja az „egyetemi autonómia”, az 1956 szeptemberében megrendezett értelmiségi találkozóé pedig a magyar nyelvű főiskolai oktatás anyagilag és szellemiekben hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése volt. Persze az említett diákszövetségi programokban (amelyeket 1956. október 24-én a Képzőművészeti Főiskolán nyilvánosan is megvitattak, s amelynek ugyancsak nyilvános megvitatása mellett a Bolyai bölcsészkari Diákszövetségnek ideiglenes vezetősége még november közepén is kitartott), az egyetemi rendszer átalakításának sokkal több pontja szerepelt (az orosz nyelv kizárólagos oktatásának, a marxizmus egyetemleges kötetező tantárgyként való tanításának revideálása, szociális szempontú ösztöndíjrendszer, lehetőség a külföldi diákokkal való közvetlen kapcsolattartásra, a tanárok normarendszerének felülvizsgálata, tudományos megbecsülésük biztosítása a román tanárokéval egyenlő elbírálás alapján stb.), sőt a temesvári diákok 1956. október 30-án megtartott nagyszabású gyűlésén már a szovjet csapatok Romániából való kivonásának, a mezőgazdasági kvóták, a munkásnormák felülvizsgálatának követelései is elhangzottak. A román párt- és államvezetés számára mindez a hatalma elleni merényletnek számított, és akként is csapott le reá. Hiszen példaként ott volt előttük a Magyar Forradalom előtörténete, amelyben nagy szerepet játszott a magyar egyetemi ifjúság.
A Hatalom tehát nem véletlenül tartott az egyetemi ifjúságtól, s nem volt véletlen, hogy az október 24-én hozott első intézkedéscsomagban ott szerepelt az egyetemi ifjúság fokozott megfigyelése is.
Persze a letartóztatottak ellen megrendezett perekben emellett a „nacionalista” megbélyegzés is előkelő helyet foglalt el. A kihallgatásokat úgy vezették, hogy erre vonatkozó „bizonyítékokat” építhessenek be a bírósági anyagokba, s a kicsikart vallomások csűrt-csavart megfogalmazásai szolgáltak az ilyen természetű vádak „bizonyítására”. A perek eddig nyilvánosságra került iratainak ismeretében világosan látszik, miképpen törekedtek céltudatosan annak a tételnek a besulykolására, hogy a magyar egyetemi ifjúság s elsősorban a Bolyai diáksága „sovén-nacionalista szellemtől” áthatott, hogy a Bolyai egyetem „a nacionalizmus fészke”.
A Magyar Forradalom iránt egyetemlegesen kinyilvánított rokonszenv, a rádióhírek hallgatása és kommentálása, az előadási órák előtti néma felállások a harcokban elhunytakért, a gyászszalag viselése, a kolozsvári Házsongárdi temetői csoportos kivonulás november l-jén, erőszakos belemagyarázással félreértelmezett mondatok egy-egy prédikációban vagy imádságban a teológiai hallgatók részéről, néhány, a forradalom napjaiban (vagy akár korábban) született vers, töprengések arról, hogy mit is kell tennünk abban az esetben, ha Románia is bekapcsolódik a szovjetek oldalán a forradalom leverésére indított hadműveletbe (latolgatva egy esetleges mozgósítási parancs megtagadását, az átállás lehetőségét a forradalom oldalára) – mindmind a „magyar nacionalizmus” bizonyítékául szolgált a vádiratok előkészítői számára, amiért akár halálos ítéletet is kiróttak. S mivel mindezenközben arra is gondot fordítottak, hogy a román diákságot leválasszák a magyar forradalommal szimpatizálók táboráról jött az örök – és mindig jól bevált – fegyver: az „Erdély-diverzió”, amely már október 26-án előkerült, amikor a Babes egyetemen maga a rektornő hozta fel a tanszemélyzet egy gyűlésén: vigyázzanak, figyelmeztessék a diákokat, úgy szolidarizáljanak a magyarországi eseményekkel, hogy „a magyarok megint Erdélyt akarják”. Holott a forradalom tizenkét napja alatt a trianoni (majd Párizs környéki) döntés revíziójára nézve egyetlen szó sem hangzott el.
Ebbe az összefüggésrendszerbe tartozik a három Bolyai-per (és az egyénien vagy más perekben elítélt egyetemisták, teológusok perei), a képzőművészeti főiskolások pere, a Soós-Halmay-csoport pere (amelyben két halálos ítélet is született), a kolozsvári Protestáns Teológia diákjai (illetve már végzett fiatal lelkészei) elleni három per, utóbbiak már közvetlenül annak a nagyszabású hadműveletnek az időszakára időzítve, amikor a Bolyai Tudományegyetem felszámolására irányuló gyűlések folytak.

(Folytatjuk)

Forrás: Dávid Gyula: 1956 Erdélyben és ami utána következett. Magyar Esszék sorozat. Nap Kiadó, Budapest, 2016 / Elhangzott az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezte Tudomány Napja 2006 rendezvény keretében.

2017. június 15.

Szóljon hozzá!