1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (102)

Dávid Gyula: 1956 és az erdélyi fiatalok

(4)

1956 hatása a munkás- és parasztifjúság körében

Erről tulajdonképpen már az előzőkben is lehetett volna beszélni, hiszen például az EMISZ, a Fekete Kéz vagy a Török József-csoport fiataljainak számottevő része a munkás- és parasztfiatalságból került ki. Mégis külön kell róla szólnunk – ha röviden is. Az ő jelenlétük ugyanis – vagy a szinte kizárólag munkásfiatalokból (17-22 évesekből) álló két szovátai csoport (a Kelemen Imréé és a Gáli Ferencé) vagy az avasi Botos-csoport társadalmi összetétele arra utal, hogy a kommunista rendszerrel szembeni elégedetlenség olyan rétegekre is kiterjedt, amelyekre – mint hatalma alapjaira – a rendszer folyton hivatkozott. Ezekhez a csoportokhoz a Securitaténak nem sikerült értelmiségi „felbujtókat” hozzárendelniük, így a csoportok ideológiájára nézve kevés ismerettel rendelkezünk. De talán nem téves beállítás ezeket a csoportokat az EMISZ-hez szellemiségben közelállóknak tartani, még akkor sem, ha az ismert vádiratokban a fegyverszerzésre való szervezkedés, tiltott határátlépésre való készülődés és hasonlók szerepelnek.
Egy előadás szabott terjedelmén belül sok olyan részletre nem lehet kitérni, amelyek ténybelileg támasztják alá a fentieket. Nem egy ponton még a történészek további kutatómunkájára, a periratokban fennmaradt programok, kiáltványok, alkalmi előadások, versek ismeretére és elemzésére van szükség – aminek remélhetőleg szintén eljön az ideje.
Addig is összefoglalásul – azt hiszem – megállapítható, hogy 1956 hosszú távra kihatott az erdélyi magyar ifjúságra, mégpedig – a hatalom elnyomó, az önálló iskolarendszert felszámoló munkája ellenére – pozitív irányban. Abban, hogy az 1956-ot megélt romániai magyar nemzedék a hatvanas-hetvenes években olyan fogékony közönsége volt a magyar (s ezen belül az erdélyi magyar) múlt hiteles megismerésére irányuló szellemi törekvéseknek, a kisebbségi elnyomás, az elnemzetietlenítés ellen tiltakozó műveknek – és itt most csak utalásszerűén említeném sok-sok Kriterion író-olvasó találkozó, sok forró hangulatú színházi, szabadegyetemi est, a feltámadó táncházmozgalom rendezvényeinek hangulatát -, 1956-nak kétségtelenül szerepe volt.
Talán nem kellene mást tennünk, mint visszatérni ma ehhez a hagyományhoz.

2007

Forrás: Dávid Gyula: 1956 Erdélyben és ami utána következett. Magyar Esszék sorozat. Nap Kiadó, Budapest, 2016 / Elhangzott az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezte Tudomány Napja 2006 rendezvény keretében.

2017. június 17.

Szóljon hozzá!