Komán János: Tamás András második élete

(1)

Az Olt-kanyar egyik nagyközségébe csütörtök este a fél tizenegyes személyvonattal érkezett meg az erőszakos Halál. Brassóból jött, valamelyik híres-neves szakorvos magánrendelőjéből, ahol – miközben a doktor úr a pácienseit vizsgálta – tüzetesen átnézegette a nyilvántartott betegek lajstromát. Amikor a Halál megérkezett, első dolga volt elővenni hátizsákjából pince-sötét jegyzetfüzetét meg azt a nagyon elkoptatott plajbászt, és neveket, utcákat meg házszámokat firkálni belé. A számokat is vonalakkal jelölte meg, mivel a római és az arab számokat nem ismerte. Talán a földi élet születésével egyszerre juthatott kenyérkeresethez, mert ha azelőtt is létezett volna, akkor valami kozmoszjáró munkanélküli lehetett. Az írásjelei szerint gyanítható, hogy elszékelyesedett.

Amikor leugrott a vonatról, szinte kificamodott a bokája, hiszen olyan múlt századiasan ágálnak azok a lépcsők a peron fölött, hogy még a Halál is átkozódott és nyögött miattuk. Annyira fölháborította ez a balkáni állapot, hogy még a szállításügyi miniszter úr nevét is cifrázva emlegette, csak épp azt nem hallottam, hogy milyen politikai összefüggésben. Már azt gyanítottam, hogy megállít valakit, érdeklődni fog, és így megtudhatom a táskája titkát, de amint fölemelkedett a földről, és megrázta megbicsaklott lábát, nyomban a község főutcája felé igyekezett. Olyan otthonosan és magabiztosan lábított, mintha ő lett volna a község frissen választott polgármestere. Az utasok lassan szétszóródtak, vagy lemaradtak.

Végül is hárman baktattunk a sötétben: Tamás Erzsi néni, a Halál meg Én.
Amikor Erzsi néni a Felszeg utca 42-es számú házának ajtaján belépett, a Halál is eltűnt, valahol megbújhatott, talán leskelődött, mert ez volt és ez lesz az egyik fő foglalkozása.
– Adjon Isten!
– Adjon Isten! Hát mit mondott az orvos? – sietett Tamás András türelmetlen faggatása. De úgy ejtette ki a szavakat, mintha gondolkodási időt akart volna hagyni élettársának. Egy mély sóhaj volt a válasz, amit Erzsi néni egy meghosszabbított beszédes csönddel folytatott, és ebből a néma hézagból már sok mindent meg lehetett érezni és érteni. Egy mindentudó és fenyegető csönd gondolatait üzente ez a hallgatás. Érthető volt, nagyon is érthető ez a néma beszéd, többet mondott, mint maga a szakorvos.
– Bele kell törődnünk. Ez elől nem lehet kitérni, András! Hatvannyolc év mindenképpen egy élet… És ebből negyvenhatot voltunk együtt, negyvenhat boldog évet…Bajokkal, de boldogan… Megértettük egymást, pászolt a beszéd, a gondjaink is barátok voltak, az örömeink is egymásra támaszkodtak, pedig, ejsze, nem is volt köztünk szerelem. Hogy is volt? Addig jártunk a táncba és addig-addig táncoltattál, hogy észre sem vettük azt, ami közöttünk volt. Mi is volt ez? Szerelem? Szeretet? Barátság? Hűség? Jóság? Megértés? Vagy minden? Szép volt. Élet volt. Eltelt… Éreztem… Az ember megérzi… A tavaly neked is megvettem a ruhát meg a szemfedőt. Eldugtam, és eldugtam a szilvapálinkát is, hogy ne legyen ezekre gondunk. Három füzetlapra írtam a leltárt. A télikabátom zsebébe tettem. Onnan leolvashatod, hogy kinek hány tojást, mennyi fehér lisztet és hány tyúkot vittem. Ezek tartoznak. Százharminchét kupa liszttel, kilencvenhárom tyúkkal, tizenkilenc kakassal és több mint 1600 tojással segítettem a gyászba jutottakat. Azt akarom, hogy az emberek sokáig emlegessék Tamás Erzsi temetését. Ha már nem lehetett gyermekünk, a testvéreim gyermekeivel büszkélkedtem. Azt akarom, hogy szép emlékek maradjanak utánam. Tudom, hogy lesz, aki a sírom mellett elhaladva, meg fog állani egy pillanatra. És lesz, aki meghajol, és lesz, aki a kalapját is leveszi. Arra kérlek, hogy amikor a pap elbúcsúztat, és kivisztek az udvarról, a testvéreim gyerekei, a mérnök, a két tanár és az orvos vigye ki a koporsómat. Milyen büszke leszek…
És ez az utolsó mondat nagyon nem tetszett a Halálnak. Szinte belerúgott a falba, amint az ágy alatt alattomban hallgatózott. De mihelyt felindultsága elhagyta, és a helyzetet mérlegelni kezdte, a halál is elérzékenyült. Szinte sírt a gyalázatos. Végül is úgy döntött, hogy még némi haladékot ad Erzsi néninek, és addig fölkeresi jövendőbeli bérlakóit. Hogy hová ment, kinél járt, csak jóval később tudtam meg, azt is a megyei lap gyászjelentéseiből.

(Folytatjuk)

Forrás: A fogasra akasztott gyermek. Történetek. Kreatív Kiadó, Marosvásárhely 2017

2017. június 28.

Szóljon hozzá!