Nászta Katalin: Isten szívének polcai

Az öreg ember elővette a jegyzetfüzetét, amibe irkálni szokott. Mindent, ami eszébe jut, meg azt is, amit már rég le szeretett volna írni, de nem volt ideje. Eléje tolakodtak, akiket szeretett. Olyan sokan voltak, el se fértek a papíron. Pedig még csak a gondolataiban tolongtak, mind emlékezetének elsőbbségéért versenyezve. Rólam, rólam írjál! Az öreg ember letette a tollat. Elmerengett. Mennyivel csendesebbek voltak, amikor még éltek! Megsimogatta a papírfelületet. Aztán felemelte róla a kezét. Hagyta, hogy a tolongók megpihenjenek keze fején. Ott, abban a lélegzetvételnyi mozdulatban mind elfértek.

2017-07-15

2017. július 16.

Szóljon hozzá!