Para Olga: Játékok

A kis unoka már lerámolta a könyveket a legalsó polcról, és már mászna is fel rá.
De a mama észreveszi, hamar valamit kieszel és mondja is örvendezve:
– Tudok jobb játékot!
– Hurrá! Játszunk?
– Persze- feleli a nagyi – a mosatlan várhat !
– Hurrá, hurrá! – ugrabugrálva kérdi: – És mit?
– Főzünk, de nem igaziból, játékból, érdekeset. Csak olyan ennivalót készíthetünk, ami valamilyen kapcsolatban van a téllel.
– ???????

Nagy csodálkozás Péter részéről. A terv pontosításra szorul. Mami magyaráz:

– Például nem baj, ha félig mese, félig való a kitalált ennivaló, na, segítek, mondd csak, minek is örülnek a gyerekek télen?
– Hát a hónak!
– Kóstoltad?
– Öhöm- hümmögi. – Mami ráncolja a szemöldökét…
– Igen, igen !
– Na, azért…-bólogat elismerően a nagyi, aztán kitalálja az első fogást:-Hóleves, a második fogás: jégcsap kirántva. Most te jössz, találj ki valamit!
– Jó, jó, jó játék! Szánkó orra leves, hógolyó gombóc. Jó?
-Nahát, te kis okos, nagyon jó, ötletes.

És minden új fogás mellé jár egy dicséret, egy mosoly, az idő jól telik. Csak úgy születnek a finom mesés falatok. De aztán mire megunnák, változtatnak.
– Miért szereted a telet? Meséld el!
– Mert lehet menni szánkózni, hógolyózni! – és már huncutul hógolyózza is mamit, a kis markában összegyúrja a semmit, céloz, eltalálja mamit, mert már nevetgélve hemperegnek a hóban, akarom mondani a szőnyegen , mert mama most úgy tesz, mintha elesett volna, felcihelődik öregesen, Péter segíti, leporolja a hótól.
– Emlékszel, amikor gyönyörködtünk a hópelyhek táncában?
– Persze! De én is tudok táncolni!- azzal rohanás be a szobába, a kezettás magnóból már szól is zene, mami is ropná, de csak megvárja, amíg az apróság erre is ráun, aztán kitalálós –és rímes játékkal is jól szórakoznak , de a télnél lecövekelnek a nyári kánikulában.
– Na, mi rímel rá? Például: hó
– Jó! Jó játék, jó játék!
– Ez most a hóra rímel?
– Persze, te butus mamus…
– Nagyszerű!- és jönnek a szavak sorban, az unoka alig veszi észre a nagy fejtörésben, hogy már nem játékból főznek, sorolja a párokat:
– Álom – párom. Az én párom, tudod-e mama, ki?
– Nem, Kincsem? Elárulod? – A kicsi súgja:
– De csak neked. Ő lesz a feleségem, Zsófi . De ne mondd el senkinek!
– Szép? Milyen színű a szeme?
-Nem tudom. De együtt játszik velem mindig, mert én vagyok a párja – s csacsog a szépségről, Zsófiról, és alig-alig kap észbe, hogy a mami már elpártolt csak a játéktól, mert már az ő kezében is kés van, ha már a maminak szabad…
– Kés, villa…
– …olló, gyermek kezébe való – vágja a mamája szavába kuncogva és dúdolgat.
– Ne olyan vastagon hámozd, Kincsem!
– Jaj, de jó! Tudok hámozni!
– Péter hímez-hámoz… – mosolyogva válaszol mami.
– Nem hímezek, csak hámozok – feleli kicsit megsértődve.
Mamácska barackot nyom a fejére, olyan hangsúllyal mondja, ami már nem játék.
– Mama most főz.
– Péter néz.
– Mit?
– Tévét, jó? Nézhet?
– Persze, Mókuskám!
– Mindenki az ő játékával – okoskodik Péterkéje.
-Majd mindjárt hozom neked a kávét, Mami, teszek bele csepp tejcsit, ahogy szereted.
Mama bólogat, nem tud szólani a meghatottságtól.
Az unoka már repül is tévét nézni, és a mami tudja, hogy mindjárt jön a világ legfinomabb kávéjával.

(Sepsiszentgyörgy, 2017. július 1.)

2017. július 24.

1 hozzászólás érkezett

  1. Nászta Katalin:

    Nagyon kedves, nagyon jó!

Szóljon hozzá!