Albert-Lőrincz Márton: (Ceruzarajz)

Gnandt Istvánhoz

Most került elő az a ceruzarajz,
amelyet Árpi levelében küldtél,
(még akkor, a katonaidők szürke ködében),
fiatal gondokkal felszarvazva,
fiatal vágyakkal felvasazva,
amennyi a nagy szabadsághoz kell.

A nyűg-kaszárnyában olvastad zsengéimet.
(Gyergyóról írtam,
szerettem, nem felejtem.)
Te megrajzoltál engem,
virtuális valóságom számodra nagyon
tóthárpádos volt, érezhetted, magam vagyok, nagyon,
igaz, nem volt viaszos vászon az asztalomon,
úgy faricskáltam rejtőzködve egy dalon,
nehogy meglássa a szolgálatos szerdzsent,
egy rosszalló kamarád.

Még nem rendezem emlékeimet,
hatvanöt vagyok.

Előkerült a ceruzarajz, amelyben engem
képzeltél el, régi Picasso album őrizte,
szívből jövő vérerek hálóztak körül,
öröm az ilyen szeretet.

Emlékiratot nem fogok írni,
Midász-kincseimet ládák dohában nem rejtegetem,
ami nem használ, kinek, minek kuporgatnám?
Kitettem az út menti bokorba,
disznók beletúrtak, ebek rávizeltek,
varjak szétkaparták, világféltő vakok,
Istenben is bízók, tunya kritikusok
elmentek mellette.

Khaki szerelékem utálattal hordtam,
amikor a rajzot rajzoltad rólam,
hát abba a katonaruhába csomagoltam dolgaimat,
a csomagot kiraktam az útra,
hadd vigyék
a szegények, vigyék a szemetesek,
s mártogassák kedvükre Pactolus vizébe.

2017. július 19.

2017. augusztus 6.

Szóljon hozzá!