Klasszikusok kézfogása: Létay Lajos

Elkaphat a legelső szél

(Ne úgy magyarázd versemet,
mert nem szivbéli ősz,.
amiről most énekelek.)

Az összehajló fák között,
mint varjúfészek ing a nap,
az alkony gyapjús fonalát
csomózzák a vén ágbogak,
surrog a szél, hull a levél,
úgy szállott el e délután,
alig pöszléknyi volt a fény.

Egyedül ülök a padon.
Tócsába fagytak a csodák.
Egy öregasszony rozoga
gyerekkocsiban aprófát
tol; érthetetlen szavakat
moytog, ha olykor elakad.

Jaj, nem segit már semmi szó,
hiába minden szép beszéd,
nem forditja el senki az
ősz siróhangú kerekét.
Hattyú lányokra gondolok,
oly erősen, hogy már sajog
a homlokom, de hasztalan:
mégis egyre hullong a lomb.

Nézem a sápadt bokrokat,
megnyúlt az arcuk, beesett,
pedig a tegnap még pufókák
voltak, akár a gyerekek;
úgy fújták trombitájukat,
hogy fülét fogta a liget –
mi lett belőlük? tüdejük
már csak alig-alig piheg.

Be hamar is elromlik az
élet, istenem, be hamar,
csak az imént serdült ki a
lomb s máris fonnyadt, odavan!
Hegyes karmokká váltak az
új hajtások az ág hegyén –
ki felderitnél egy kicsit,
hol görnyedsz, papagáj-remény?

Keresgélek a levelek
között, de egyse-egyse zöld,
aranyversengős szép időm
rohasztja a ligeti föld,
cigánypurdék bujkálnak a
lábam alatt s követelik,
mint valami adót, nyaram
behorpadt rézfilléreit.

Hátrálni kell: dohos szagot
lehell a nyirkos lomb-halom,
s hiába hivom, messze van
a bárányfényű oltalom;
elkaphat a legelső szél,
olyan pucér, semmi vagyok;
szavam még arra sem elég,
hogy kigyújtson egy csillagot.

Vers a bizonytalanságról

Álom lehet, hogy jó beszédem érted
s felelsz is rá, honnan jő a szavad?
Hitvány kor ez: csak gyilkol és tagad;
úgy élünk benne, mint az elitéltek.

Már semmi sem bizonyos. Szép hajad
most versbe irom (bár sohase kérted),
holnap tán a halál fűzi be fércnek,
vagy hurok lesz s a torkomra akad.

Mibe higyjek hát, ami biztos lenne?
a múlt elfonnyadt, a laza jelenre
egyedül Te vagy a bizonyiték

és ez a vers – két legféltettebb gondom -,
jaj, bár ne lennék jós, mikor kimondom:
Te elfordulsz, ő fellobban s kiég!

Forrás: Erdélyi Helikon, 1944.

2017. augusztus 8.

Szóljon hozzá!