Kosztolányi Dezső: Költő – disznózsírból

Mégis csak érdemes járkálni ezen a földön, mert lépten-nyomon olyasmit látni, amire képze-letünk aligha gondol.
Esténként az utam egy hentesüzlet előtt visz el, melyben az emberek forró kolbászokat gyömöszölnek szájukba, sódart, disznósajtot falatoznak, a kampókról tokaszalonnák lógnak, virstlik koszorúja, májas- és véreshurkák füzére, pazar változatosságban.
Multkor itt a villanyfényes kirakatban egy szobrot pillantottam meg, amely Petőfi Sándort ábrázolta, amint tárt karral szaval s dacos, bozontos feje a szabadság, az önkívület egébe magasodik.
Hófehér volt. Eleinte azt hittem, hogy carrarai márványból faragták. De aztán rájöttem, hogy az egész zsírból van, elsőrangú disznózsírból. Bizonyára egy inas, vagy segéd remekelte, holmi elvetélt szobrásztehetség, kit a sors kifürkészhetetlen szeszélye ebbe a hentesüzletbe sodort.
Megállottam a zsírszobor előtt s így szóltam:
– Ime a legsoványabb költő a legkövérebb anyagból. Ime az ő nyugtalan, ifjú szíve, mely az elzsírosodás aggasztó tüneteit mutatja. Ime a lángész, hájfejjel. Ime a lélek, kiből legalább kétszáz borjúpörköltet és száz túróscsuszát lehetne elkészíteni. Ime a huszadik század elmés hódolata egy nagy szellem előtt.
Azóta naponta elsétáltam előtte, sohase mulasztván el, hogy egy pillantást ne vessek rá. Amint az idő fölmelegedett, a szobor zsírt izzadt és szeme könnyeket hullajtott, zsírkönnye¬ket.
Ekkor ezt kérdeztem tőle, szomorúan és alázatosan:
– Miért sírsz, ó halhatatlan! Beethoven születési évfordulójakor a bécsi cukrászok marcipán¬ból, szultánkenyérből mintázták ki a zeneóriást, mazsolával rakták ki szemét, aprószőlővel gombjait, a tortalapokra pedig csokoládéval írták a Sonata patétique kezdő ütemét. A többi alkotók, akik nem ilyen nagyok, csak márványból, vagy ércből kapnak szobrot, valamely elhagyott közkert lombjai alatt. De nektek el kell viselnetek, hogy az emberiség a leg-becsültebb matériájában, különböző élelmiszerekben jelenítsen meg s a szájába is vegyen. Ez a dicsőség. Az igazi dicsőség akkor kezdődik, mikor már annyira szeretnek bennünket, hogy meg is esznek…

1928 ápr. 15.

Forrás: Felebarátaim. Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt. Magyar Elektronikus Könyvtár

2017. augusztus 13.

Szóljon hozzá!