Egyszercsak rádöbben, kezében az Idő

Kérdések a 65 éves Gergely (Káfé) Tamáshoz

Nehéz volt eljutni a 65-ig? Mely évek tűntek a legnehezebbnek és miért?
Különös dolog ez: vállalkozni egy legalább negyven évet átölelő emlékezésre, úgy, hogy – mailinterjú lévén – téged is csak sejtlek valahol, de nem ülünk egymással szemben, s hogy még kik olvassák, amiket ideírok, ha egyáltalán kíváncsi rá valaki, s milyen indulattal, nem tudom. Kihez mennyire legyek őszinte, például amikor az Ifjúmunkásról beszélek, és miért?

Kedvenc műsorom hallgattam a svéd zenerádióban imént, a műfaj, amit ők művelnek, ”världsmusik”. ”Worldmusic”, hogyan lehetne azt magyarra fordítani, illetve magyar nyelvterületen azt hogyan használják… ”világzene”? Mindegy, gyakran “elémáll” egy-egy énekes, a legtöbbnek a nyelvét sem értem, nem tudom tehát, miről énekel. Gondolom, önmagáról vall, vagy a szűk csoportról, amelyikhez tartozik, meg-megszánom ezeket, vékony vagy vastag hangjukon ne szolgáltassák ki maguk…

Gergely Tamás a számitógép előtt / A fotót a fiam készitette

A 65-höz – hogy válaszoljak a kérdésedre – nehéz volt eljutni, meg könnyű is. Máson, szüleimen egyéb hozzátartozóimom könnyebb volt lemérni az idő múlását, magamat meg mindig hajtottam előre, hogy na, most jobb lesz, ezután biztosan. Hát hogy jobb-e, nem tudom, talán. De most hova előre? Fél évem van a nyugdíjazásig, újabban kezdem úgy érezni, hogy ez volt, ennyi volt, a többi ajándék.


Volt-e életednek olyan pillanata, amelyben azt mondtad volna legszívesebben (Fausthoz hasonlóan), hogy – megállj, idő!
Van egy kedvenc hősöm, egy ilyen anti-Faust, Vadmalacnak hívják, amikor a komája elviszi hozzá azt furcsa szerkezetet, rájön, hogy az Időt tartja a kezében, de nem találja a mánusokat. Erről talán ennyit…


A rövid műfajok híve vagy, de azért írtál már regényt is. Olvasóként mit kedvelsz inkább: Örkényt vagy Tolsztojt?
Ha a Torokcsavarra gondolsz, akkor azt kell mondanom, hogy a regény megnevezés arra nem érvényes. Azért írtuk oda, hogy jobb szívvel vásárolják. Tulajdonképpen rövid írásaim vontam egybe, félperceseket meg az Erdélyi Terasz számára fogalmazott “zanzibárokat” (volt egy ilyen műfajom), majd végigmentem az egybeírt szövegen, úgy néz ki, mintha egyetlen hosszú rádiótudósítás lenne a “regény” (Kerekes Tamás szerint “új grammatika”), tömör is ráadásul, Hürkecz barátom egy oldalt olvas el belőle naponta, az az adag.
De valóban létezik egy kisregényem is, amit te publikáltál a Romániai Magyar Szóban, majd a Magyar Elektronikus Könyvtárban, egy szatírikus kisregény, a Bódog, amelyikben a romániai diktatúrát fogalmaztam meg. Tanulságos, és kacagni is lehet rajta, szeretném, ha többen olvasnák…


 

Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy: kávé? (És miért éppen kávé?)
Tegnap érkeztem haza egy egyhetes társas utazásról, ahol össze voltunk zárva svédekkel, szó szót követett, előadtam nekik, hogy volt az, amikor a nyolcvanas években már a fővárosból is eltűnt a kávé, már csak valami keveréket árusítottak, amiről egyesek tudni vélték, hogy hasnyálmirigy rákot okoz. Úgyhogy fizetésem nem kis hányadát fordítottam arra, hogy igazi kávét beszerezzek. Volt például egy zeneszerző barátom, akinek a felesége a bukaresti egyetemen dolgozott, és aki megbeszélte az ugyancsak ott előadó kollégájával, hogy az egyetemi épület sötét folyósóján nyolcszáz lejért idead nekem egy kiló igazi kávét. Egy ismeretlentől, egy egyetemi tanártól(!) vásároltam feketén(!) egy kiló kávét… Na hát ezt értse meg egy svéd, vagy akár egy mai erdélyi húszéves is…
A kávé, kávéház szót különben nagy becsben tartom, Méliusz kávéház-regényeit juttatják eszembe. Én kávéházba a lábam soha nem teszem be, de azt az irodalmat kedvelem.
Onnan eredeztethető a sok Café, Káfé online-lap, aminek a szerkesztésében részt vettem, a Café Brassó-Stockholmtól, jelen Káfé Főnixig, amit, ugye, veled együtt szerkesztek, s ami Moshu (Horváth Sz. István) technikai tudásának köszönhtően jelenik meg. ”Hozott” anyaggal gazdáskodunk, be lehet ülni olvasni vagy publikálni.


 

Hát arról, hogy: Brassó?
Brassó a szülővárosom. Megírtam a Krajnik Károly szerkesztette Brassó-
antológia számára, hogy amikor hagytuk el Romániát, menekültünk más szóval,
s a vonat húzott el a negyed mellett, ahol a szüleim éltek, azt hittem, a szívem
kiszakad. Nem kívánom senkinek azt az érzést.


 

Pótkérdés: no és Ifjúmunkás?
A különös nevű ifjúsági hetilapnál, az Ifjúmunkásnál próbáltuk a helyzetből kifacsarni a legjobbat. Arról, hogy mi idegölő munkával, szinte a vérünkkel írjuk a kis lapot az olvasók nem sokat tudtak meg. Sokan nem is olvasták, pedig volt egy szórakoztaó és igényes “negyedik” oldal, továbbá az IM vagyis az irodalmi melléklet meg az &, a külföldi irodalmat bemutató rovat is igyekezett, Domokos Éva magazinja a hatoson, még a külpolitika is szeretett volna olvasmányos lenni, mint Bodor Tomi sportszemléje. Létezett tehát egy magyar nyelvű idjúsági hetilap, ám a szabad világ anyagi mostohasága lehetetlenné tette a folytatást. Na hát ezeket magyarázd meg egy… akárkinek, akár egy magyarországinak is. Mind érthetetlen dolgokról beszélek…


 

Miről szoktál a leggyakrabban álmodni? És milyen helyszínekről?
Hadd válaszoljak arra a kérdésre, hogy milyen nyelven? Harminc évi svédországi tartózkodás után is magyarul.
Miért szoktál szabadságra utazni: hogy felejts, vagy hogy emlékezz?
Se ez, se az, inkább hogy megismerni szeretném a világot. Elég sokat utaztunk. Viszonylag sokat. Amikor szüleinket látogattuk, akkor is fél szabadság alatt turistáskodtunk. Dánia, Németország, Ausztria, Magyarország…


 

A felejtés emberi dolog. Mi az, amiről életedben sikerült szerencsésen megfeledkezned?
Mondanám, hogy a diktatúráról, de nem lenne igaz, hiszen ott van minden mozdulatomban, tapasztalatomban, mint egy láthatatlan csóva vonul mögöttem.


 

Szereted a süteményeket? Melyik a kedvenced? Melyikből kinálnád meg legszívesebben vendégeidet a születésnapodon?
Nem különösebben szeretem, s nincs kedvencem. Az utóbbi időben a hétvégekre egy mandulával töltött tekercset vásárolok, abból kettő talán elég is lenne a barátaimnak. De hát azok elszóródva a világban, nem kerül sor már közös tésztázásra soha.
Eszembe jut, hogy Gulyás Miklós barátom meghívta magához a barátait, hogy frissen megjelent könyvét bemutassa nekünk, megajándékozzon vele. Összesen négyen voltunk. Nem tudom, én össze tudnék-e szedni Stockholmban, ahol élek, négy barátot…


Fifi – GT legújabb irodalmi hőse / Damó István rajza

Mi az a 10 szó, amely a Te életedet meghatározza?
Hát erre a kérdésre nem szívesen válaszolok, minek adnám ki magam teljesen másoknak. De hát a te lelkeden szárad ez az egész interjú, hadd próbáljam meg – lehet több, mint 10 lesz, lehet kevesebb, és az időpont is a mostanra vonatkozik: Éva, a család, a szövegeim, elsősorban Vadmalac, az Internet, a Káfé, Lenolaj, Üveghegy kiadó, Hürkecz barátom, Cseke Gabi, Aradi Jocó, azzal már kilenne a tíz, pedig kimaradt Stockholm, a könyvtár, ahol dolgozom, lakásunk Hässelbyben…

 

Szoktak-e gondolataid támadni a könyvtárban? Ha te írnád meg ma Vörösmarty híres versét, milyen gondolatokat emelnél ki?
Gondolataim, ötleteim mindenütt “támadnak”. Tusolás közben, munkahelyemen, a könyvtárban. S tíz “szabad” perc elég, hogy egy-egy Vadmalac-félpercest lefirkantsak. De ha Vörösmartyt említed, hát el kell mondanom, hogy egyre keserűbbek a gondolataim, Vörösmarty felszabadító versvége nélkül. Én híreket hallgatok-nézek, Az én Koreám írása közben eléggé a külpolitikára koncentrálok, így tudom, hogy nagyon közel állunk egy katasztrofális meretű háborúhoz, amit épp a kis koreai kommunista állam robbant ki. Nem mintha fél óra alatt nem lehetne térdre kényszeríteni, hanem mert összeütköznének annak ürügyén a nagyhatalmak: az Egyesült Államok, Kína, na meg Oroszország is nyerészkedni akar. Persze mindez nevetségesen hangzik, az interjú egyes olvasói most szabadon röhöghetnek tíz percet. Meggyőződésem viszont, hogy ebben a globalizált világban a fejünket kizárólagosan a magyar ugarba dugni nem egészséges.
Másik nagy csalódásom Kelet-Európa, hogy miután a kommunista diktatúrától megszabadultunk, most kétharmados többséggekkel tapsolunk olyanoknak, akik nyíltan vagy burkoltan elfordulnak a demokrácia szabályaitól, hát azt háromezer kilométer távolságból is kegyetlen dolog megtapasztalni.


 

Mikor voltál legutoljára idehaza? Milyen gondolattal vettél búcsút egykori országodtól?
Olyan régen voltam, hogy az évszámot már el is felejtettem. Inkább csak temetni jártam haza az utóbbi időben, pedig gondozni is kellene a sírokat. 2010-ben jelent meg a Torokcsavar, akkor még ott ágáltam a Vörösmarty téren, azóta több könyvem jelent meg, de a magyar fővárosba nem kívánkozom. Vagy az úgysem lenne számomra “idehaza”…?


Születésnapodra megkérlek, lepd meg olvasóidat egy friss írással, és mellékeld az interjúhoz. Köszönjük!
Jó. Megírtam nektek az Időt a térdén tartó Vadmalacot:

Kérdezett: Cseke Gábor

*

Gergely Tamás: Vadmalac meg az Idő

Komája hozta, ahhoz a zsebórához hasonlít, amit a nagyapjától örökölt. Kerek tehát.
Az ujját, a jobb mutatót pedig bedugta oda, ahol a mánusok szoktak állni, de a lyuk üresnek találtatott.
Füléhez tartotta, de mégcsak nem is ketyegett.
Rajött, hogy az Időt tartja a kezében. Illetve a térdén – ott tartotta, mert kicsi nem volt (ha jól meggondolja, a pizzás tányérhoz hasonlít), de nem merte elárulni a komájának, szörnyet ne haljon az ijedelemtől. Ne náluk.
”Hol találtad?”, kérdezte inkább.
Dünnyögött az valamit, de mivel már nem érdekelte a semmire sem használható szerkezet, elhajította a szilvafa mellé.
Vadmalac nem babonás, rászólt mégis a haverére: ”Te, azt nem szabad!”

2017. augusztus 19.

6 hozzászólás érkezett

  1. Nászta Katalin:

    Nagy együtt érzéssel olvasom.

  2. B.Tomos Hajnal:

    Jó megszivlelni ezt a tanácsot : az időt eldobni nem szabad.
    Boldog születésnapot, Tamás !

  3. borcsa jános:

    Isten éltessen, Tamás!

  4. gtamás:

    Az Isten valóban éltet engem, szabadságom alatt is egy hetet buszoztam, egy hegyet megmásztam. Nem a Bégyi tetõt, az északi meredeken, de a tüdõm majnem kiköptem úgyis. Köszönöm a megemlékezést, a jókívánságokat!

  5. Marianna:

    Szeretettel kívánok nagyon boldog születésnapot! Örülök, hogy olvashattam a remek interjút, a zseniális Vadmalac félpercest!

  6. HSzI:

    Hogy mik vannak… Erőt, egészséget, Mester!

Szóljon hozzá!