Szentgyörgyi N. József: Az orosz (szovjet) Szigliget

V. Gubarev festménye: Dácsák világa

Peregyelkino ismert név Oroszországban – talán ismertebb, mint Szigliget Magyarországon. Ott van az orosz (szovjet) írók alkotóháza – mi több: alkotó faluja.
Pedig még csak nem is falu: egy üdülőközpont Moszkva mellett (mára már be is szippantotta a terjeszkedő főváros). Sosem volt önálló település – mindig egy másiknak a része volt csupán. Amikor ’megalakult’, valamikor jó háromszáz évvel ezelőtt, hajóépítő (inkább csónaképítő) mesterek építették-javították-átépítették egy kis folyócska partján a vízi eszközöket (az elnevezés is az átépítésre utal: a peregyélaty-ból származik).

A kultúra csak a múlt század harmincas éveiben tört be. Makszim Gorkij, a szocialista realizmus atyja minőségében fölvetette Sztálinnak, hogy jó lenne a város zaján túl valahol csendes környezetet biztosítani az íróknak-költőknek, hogy nyugodtan alkothassanak. Javasolta, hogy Moszkva környékén valamelyik földesúrtól elkobzott birtokon hozzanak létre egy alkotóházat, ahol az irodalmárok eltölthetnek bizonyos időt, mint egy szanatóriumban vagy üdülőben, esetleg még szerény dácsát is építtethetnek maguknak, ahogyan azt a régi nagy orosz írók tették a cári időkben. (Az írók telket bérelhettek dácsaépítéshez: a Szovjetunióban a föld állami tulajdon volt, nem lehetett eladni-megvenni. Az orosz és külföldi telekspekulánsok szemet vetettek a kitűnő fekvésű és környezetű ’írótelepre’, de az érvényes ’örökbérletek’ – no meg hírnév, a múzeumok és a temető – miatt egyelőre nem tudják rátenni kezüket az értékes ’építési területre’…)

Mivel a szovjet rendszerben a központosítás magától értetődő volt, nem tűnt rossznak az ötlet, hogy legyen egy ’író-falu’, megfigyelni is könnyebb az írástudókat, ha egy helyen vannak (ugyanilyen megfontolásokból hoztak létre pl. képzőművész- és tudós-településeket is). Az irodalmi tevékenység fő szponzora a Litfond volt, az Irodalmi Alap – a Párt utasítására viharos lendülettel körbenézett a Moszkvához közeli részeken, így találtak rá egy fenyőerdők övezte területen – nem messze a forradalom előtti időktől működő peregyelkinói tüdőszanatóriumtól – egy nagyobb birtokra, melynek a központjából kiköltöztették a kolhozirodát, és a hatalmas villát kényelmes üdülővé alakították; az erős területen pedig fölhúztak 50 egyforma – kétszintes, tágas – egyen-faházat (német típustervek alapján), majd jelentették, hogy az írók városkája elkészült. Az illetékesek kiválasztották az első szerencséseket, akik ’fölavathatták’ az új létesítményt: beköltözhettek a központi épületbe, a jobbak pedig a fa-dácsákba. Nem véletlen, hogy az elsők között a szovjet irodalom akkori legnagyobbjai, köztük a szocialista realizmus élharcosai lettek az állandó – vagy ideiglenes – lakosai Peregyelkinónak. Köztük volt Szerafimovics (a Vasáradat mára már szinte elfelejtett szerzője), Bábel (a Lovashadsereg és az Odesszai elbeszélések hat évvel később kivégzett írója), Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov (a Tizenkét szék és Az aranyborjú odesszai szatirikus-párosa), Ilja Ehrenburg (a későbbi háborús tudósító), Csukovszkij (a gyermekirodalom klasszikusa), Leonov (az Orosz erdő szerzője), Paszternák (akinek később vissza kellett utasítania a Doktor Zsivágó után kapott Nobel-díjat), Fegyin (Gorkij barátja, termékeny regényíró), Kasszil (később Sztálin-díjat kapott a Vologya utcájáért) vagy Pilnyak (az otthon jól, nálunk kevésbé ismert író, akit pár év múlva trockista japán kémként végeztek ki). A Nagy Honvédő Háború után új lakók érkeztek a dácsákba, mint Katajev (Távolban egy fehér vitorla), Szimonov (Várj reám), Fagyejev (Ifjú Gárda); még később: Jevtusenko, Voznyeszenszkij, Rozsgyesztvenszkij és Okudzsava (a szovjet ’bárdok’) és Bella Ahmadulina. Csukovszkij, Paszternák és Okudzsava és Jevtusenko egykori lakhelye ma múzeumként működik. Az Alkotóház rövidebb-hosszabb időre érkezett ’beutaltjai’ között is sok ismert szovjet író, műfordító, dramaturg, kritikus és más irodalmár akadt..

Ahol emberek élnek (és alkotnak), ott jelen van az elmúlás is: a peregyelkinói ’irodalmi’ temető is tele van híres irodalmárokkal: itt van eltemetve Fagyejev (aki a dácsájában lőtte agyon magát), Csukovszkij, Paszternák, Kozsevnyikov, Rozsgyesztvenszkij. Mintegy 70 író, műfordító, irodalmár, művész, sportoló (sakkozó) és más (jó értelemben vett) ’celeb’ sírhelye van itt – majdnem annyi, mint a híres moszkvai novogyevicsi temetőben. . (És az író-falu melletti főpapi dácsa – a’nyári rezidencia’, mint a római pápának Castelgandolfo – templomkertjében nyugszik I. és II. Alekszij pátriárka). A szomszédos (csobotai) temetőben pedig Tatyjana Szamojlova (Szállnak a darvak, Alba Regia) ugyancsak színésznő édesanyjával – az ő dácsájuk az íróké mellett volt.

*

Miközben gyűjtöttem az adatokat Peregyelkinóhoz, elcsodálkoztam, milyen sokszínű volt nemzetiségileg a szovjet irodalom (amíg létezett a kitűnő Szovjet Irodalom folyóirat, abban mindig voltak nemzetiségi összeállítások). Szovjet író volt mindenki, a döntő többség oroszul írt – de a személyi igazolványukba sokszor nem ’orosz’ szerepelt az ún. 5. pont (pjátaja grafa) alatt…
Csak néhány ismertebbet sorolok itt föl: Bulat Okudzsava grúz-örmény, Csingisz Ajtmatov kirgiz, Anna Ahmatova ukrán-tatár, Bella Ahmadulina olasz-tatár, Borisz Pilnyak/ Vogau német (talán volgai…) – és sorakoznak a zsidó nemzetiségűek (jevrej) : Iszaák Bábel, Lev Abramovics Kasszil, Ilja Ilf (szül. Lejb Arjevics Feinsilberg), Venjámin Kaverin /Zilber, Lilja Brik/Kagan (Majakovszkij múzsája, Elsa Triolet húga), Anatolij Naumovics Ribakov/Aronov, Margarita Aliger/Seiliger, Ilja Ehrenburg, Borisz Paszternák és a szintén peregyelkinói – nem író, hanem lenini bolsevik – Lev Kamenyev/Rosenfeld…

*

A ’dácsa’ amúgy oroszul pihenőház, hétvégi ház, üdülőház, stb. –: a XIX. század végén, mikor divatba jött, a gazdagabb polgári-katonatiszti réteg utánozta le dácsáival az uralkodót meg az arisztokratákat (a nyári és téáli palotácskákat); később – a NOSZF után – a kispolgárok meg a városiak (munkások is) próbálták kicsiben utánozni a régi gazdagokat; most újabban az ’újgazdagok’ már felül akarják múlni a régi nagy dácsákat – egyelőre csak ítzzléstelenségben sikerült überelniük…  A folyamat pontosan így zajlott/zajlik le Magyarországon is – gondoljunk csak (vissza) a háború előtti leányfalui villákra, az átkos ’vikkendházaira’ vagy a felcsútiak mostani pöffeszkedésére…

2017. augusztus 21.

Szóljon hozzá!