Eugenia S. Lee: Japán megszállás, hazugságok és történelem

1905-ben Japán megszállta Koreát, ez egészen 1945-ig tartott. A II. világháború elvesztésével ért véget Japán terjeszkedése Ázsiában.

Borzasztó kegyetlenkedések zajlottak itt abban az időben, a férfiakat megölték, kényszermunkára hurcolták, a nőket, fiatal lányokat prostituálttá tették vagy megölték. A koreaiaknak japánul kellett beszélniük a saját országukban, Japán ruhákat és neveket erőltettek rájuk.
Japán mind a mai napig hazudik a saját történelmét illetően, bocsánatot azóta sem kértek az érintettektől, a háborús bűnösöket hősként tisztelik ma is. Egy kényszermunka szigetet az UNESCO-val a világörökség részévé szeretnének nyilváníttatni, ahol a megszállás idején koreai rabszolgákat dolgoztattak halálra tömegesen.
Egy koreai történész megkérdezte néhány japán kollégáját, hogy miért? Az volt a válasz, hogy azért, mert azon a szigeten történt a mai modern Japán megalapozása, amire az egész náció és a világ is legyen büszke. Az, hogy ez rengeteg koreai élete árán történt, ők elhanyagolható szempontnak látják.
Székhez kötözött koreai kislány szobra emlékeztet ma is a japán katonák irtózatos erőszak tételére szerte Koreában. Korabeli naplókból tudjuk, hogy nagyüzemi berendezéseket fejlesztettek ki annak érdekében, hogy egy kislányt egymás után a legtöbb katona erőszakolhasson meg anélkül, hogy az belehalna, különben nem lesz „újrahasznosítható”. Ennek jelképe a szék és a gyereklány.
Hiteles dokumentumok számolnak be a japán katonatisztek azon „szórakozásáról”, hogy fogadásokat kötöttek arra, adott időn belük melyikük tud több hadifoglyot lefejezni. Ezek a hadifoglyok többnyire egyszerű, földműves koreai férfiak voltak. Fényképeken pózoltak a japánok, levágott koponyák hegyei mellett, kezükben az épp kivégzett áldozat vértől csöpögő levágott fejével.
Napestig sorolhatnám a japán megszállás alatt elkövetett háborús bűnöket, ám ennek megvan a maga nemzetközi szakirodalma, ott alaposabban is utánajárhat akit ez a téma érdekel.
Ami ténylegesen ijesztő az az, hogy a japán fiatalok ma a hamisított történelmet tanulják az iskolákban, elítélt háborús bűnösök a hőseik.
Több ikonikus figurája is van a japán megszállás elleni harcnak, most bemutatnék valakit, aki nemzetközileg nem annyira ismert, ráadásul kiváló költő is egyben.
A neve Han Yong-un, ami felvett név, buddhista szokás szerint a mestere adományozta neki. Írói álneve Manhe volt.
1879-ben született, buddhista szerzetes lett, a koreai buddhizmus reformja is a nevéhez fűződik, de mint író, költő, a japán megszállás ellen tiltakozó értelmiség egyik legjelentősebb képviselője volt.
Politikai költészetének és a megszállás alatti tevékenységének eredményeként, mely teljesen erőszakmentes volt, bebörtönözték és megkínozták.
Példaképének Rabindranath Tagore-t tartotta.
Verseit gyakran bújtatta szerelmi köntösbe, hazájának keserves sorsáról, mint a szeretett kedvesről írt.
Egyik leghíresebb alkotása a님의 침묵 (Alvó kedves) címet viseli.

A költemény utolsó sorai így szólnak:

“우리는 만날 때에 떠날 것을 염려하는 것과 같이 떠날 때에 다시 만날 것을 믿습니다.
아아, 님은 갔지마는 나는 님을 보내지 아니하였습니다.
제 곡조를 못 이기는 사랑의 노래는 님의 침묵을 휩싸고 돕니다. “

Amikor találkoztunk, már szorongtam az elválástól. Elhagyatva mégis hiszem, hogy ismét találkozunk.
Jaj, jaj, elhagytál kedvesem, pedig én nem küldtelek el téged.
Dalom melyet még a szeretet éneke sem képes legyőzni kedvesem álmában hullámzik.
Nem találtam ezt a verset magyar fordításban, hát legalább az utolsó sorokat megpróbáltam értelmessé tenni a koreaiul nem beszélő olvasó számára is, ha verset nem is tudok fordítani.
Itt a kedves Koreát jelenti, a vers a hazaszeretet egyik szimbólumává vált, sok más verssel és dallal együtt.
Egy népdal részlet fonetikusan : „Szejá szejá, párán szejá, uri páte áncsi márá”
Madár, madár, te kék madár, ne szállj a földünkre. A kék madár a kék színű egyenruhát viselő japán katonákra utal.
Manhe-n túllépve a japán terror elleni ellenállás talán legismertebb alakja Yu Gkvan Sun (Ju Kván Szun) a 17 éves parasztlány, aki egymaga szított lázadást falujában a megszálló japán katonák ellen.
Megkínozták majd megölték, ma csodálatos emlék és kegyhely áll szülővárosában, mely ma már város, akkor még apró falu volt.
Számos mártírt és hőst tart számon a koreai történelem akik felemelték hangjukat, vagy tetteikkel védték hazájukat a japánok ellen.
Ma azt mondják az itteni történészek, hogy meg kell bocsájtanunk, de soha nem szabad felednünk ami történt.

Azt is állítják, hogy a legnagyobb baj nem Koreában van, hanem Japánban, mert ott bizony a hatalom minden eszközzel védi a hamis, maga által írt történelmét, azt tanítva a legfiatalabb korosztálynak is, bevetve minden nemzetközi befolyást, pénzt és média kapcsolatot, hogy valóságnak tüntesse fel azt ami hazug, megtévesztő és szégyenletes, saját történelmét.

(A szerző következő írását pénteken olvashatják)

Eugenia Lee Budapesten született, Koreában és a német-holland határon él felváltva. Iparművészetet, buddhista filozófiát és pszichológiát tanult. Szerkesztő: Gergely Tamás

2017. augusztus 23.

1 hozzászólás érkezett

  1. Marianna:

    Nagyon érdekes írás, örülök, hogy olvashattam.

Szóljon hozzá!