Oláh István: Tanger

Megdörzsöltem az elemlámpát, a villanykörtéből kipattant a dzsinn. Azt kérdezte tőlem, hogy Bagdadban vagyunk-e, netán Aleppóban? Elvigyorodtam, ne játssza itt nekem a hülyét. Aztán elkomolyodtam, csak nem kívánkozol egy jó kis polgárháborúba, mert ott most lőnek! S tudod-e, hogy mit csinálnak a fanatikus iszlamisták a magadfajta szerencsétlen dzsinnel? Ne folytasd, válaszolta erre a szellem, mert menten elájulok.
Emlék Karthágóból

Tangerbe szinte csak azért léptünk át Európából, hogy elmondhassuk, Afrika földjét is taposta lábunk. Ez már berber világ, arab világ, ám még akkor se fedeznék fel ellentmondást, ha a kikötőbe érve franciául azt olvasnám, hogy a város és egész Marokkó az iszlám átszállója Spanyol- meg Franciaország – Európa! – felé. A komphajón berberek, arabok, arabberberek és berberarabok, ha a természetes és logikus keveredésre is figyelünk. S persze elég sok európai. A most csaknem milliós lakosú város nagyjából 2300 éves, és alapkövét a karthágóiak tették le. Övék volt az archaikus világ egyik mindmáig emlegetett civilizációja. Nálunk, Erdély szívében az 1331–1339 között vezetett pápai tizedjegyzék a keresztlevél sok régi településünk számára. Afrika csúcsán néhány ezer év: marék homok. Befutunk a kikötőbe, Szindbád is vitorlázott e tájakon, még mielőtt Krúdy Gyulának hívták volna. Minket dízel röpített, a fedélzet egyik padján arab leányzó kalangyázza nagyon magasra a lábát, szó szerint ez most a legizgalmasabb kontraszt. Az arab nők rendszerint nyaktól a cipőig mindent elrejtenek egy sokgombos köpennyel, amilyet a huszadik század elején az amerikai dívák kaptak magukra, ha mondjuk autókázni mentek a legújabb T-modellel. Tangerben rögtön az útlevél-ellenőrzés után kézhez vesz kísérőnk, tetőtől talpig fehérben. Spanyolul beszél, idegenvezetőnk, akivel átjöttünk Andalúziából, románra fordítja a szöveget. Rövid történelmi áttekintés, valamivel hosszabban időzünk a jelen s főleg a jövő fejezeteinél. Az ország lendületesen fejlődik, az idegenforgalom, a kézműipar, a kereskedelem… VI. Mohammed igazságos és jó király, az államforma az alapdokumentum szerint alkotmányos, demokratikus és szociális monarchia. Ami – az iszlám államok belvilágát ismerve – igen modern, és nemhogy kizárná, egyenesen természetessé teszi a nyugatbarát magatartást.


Kémek, diplomaták, írók, kereskedők

Tanger a romantikus kalandtörténetek és a legvalódibb krimik színhelye. Casablancában nem jártam, ahol Humphrey Bogart és Ingrid Bergman szerelmi kettősét forgatták, jó film volt, igen, olyan kell legyen egy igazi férfi, mint Rick. S az igazi nő? Ő bizony Robert Capával, a világhírű s Budapestről lelépett hadi fotóriporterrel szerelmeskedett, aki aztán meghalt az indokínai fronton, egy taposóakna tépte le lábát. Rejtő Jenő, akit Péhovárdnak hívtak, valamivel lennebb, Francia-Szaharában mozgatta hőseit, akikért változatlanul úgy rajong az ember, hogy csak. Itt, Tangerben bukott meg a Bernhard-hadművelet, s ez nem csalás, nem ámítás, sem irodalmi fikció, mert a szabad város Angol Bankjában találták meg a tisztviselők az első abszolút biztos jelzést, hogy a nácik nagyban hamisítják az angol fontot. Ez a második világháborúban történt, és egySS-Sturmbahnführer agyából pattant ki az ötlet, aki úgy látszik, nem is volt rossz közgazdász. A papírpénz alapú bankrendszer könnyen megbuktatható (ezáltal maga az állam destabilizálható, ami persze eldönti a háború kimenetelét), mondta Bernhard Krüger. Ha tehát nagy mennyiségű hamis bankót helyezünk ki a piacra, ezzel előidézhetjük a monetáris válságot okozó hiperinflációt. A nácik begyűjtötték egész Európa legügyesebb szakembereit,grafikusok, nyomdászok, profi pénzhamisítók voltak a 142 főnyi csoportban, s volt fotótechnikus, banki szakember, vésnök is, akik minden idők legtökéletesebb hamis fontjait állították elő a sachsenhauseni haláltáborban. Összesen 132 millió fontsterlinget, ami ma korántsem ér annyit, mint hetven évvel ezelőtt, ám akkor Nagy-Britannia valutatartalékainak háromszorosa volt! Nem részletezem hogyan, de itt, Tangerben pattant ki e nagyszabású bűntény, a British Bank pedáns nyilvántartásának köszönhetően.


Leila, az arab démon

Ő is egy Rejtő-hős akárcsak a rettenetes hangú őrmester, akit a Francia Köztársaság elnöke egyszer tán megkérdez: mondja csak kedves Potrien, hova settenkedik ilyen macskaléptekkkel ez a század? Miközben persze, dübörög a bakancsos idegenlégió. Leila, az arab démon elfátyolozva jár egy férfijogú társadalomban. Ebédelni megyünk, férfivendéglőbe. A tulaj férfi, a felszolgálók férfiak, a zenekar is csupa hímnem, ő pedig sehol. Az étkezés rituális része elmarad, nincs kézmosás tiszta vízzel, s igaz, hogy a leves után közös tálakon érkezik a második (kuszkusz baromfihússal), de immár mitsem számít, hogy valaki bal kézzel avagy jobbal nyúl az ételhez, és elmarad a második, étkezést záró kézmosás is. Megint az utcán találjuk magunk, aztán újból lépcsőt mászunk, nálunk, otthon rendszerint a földszinten, náluk az emeleten zajlik az élet. Most egy szőnyeg- és kelmeárus vett kezelésbe minket. Az ezeregy éjszakából ismert repülő szőnyeget teregeti ki éppen, rendre egy egész szőnyegparkot, a dzsinn eléggé rámenősen lökdösött, pattanjak fel az egyik 300 eurósra, egymillió vagy a fene tudja, mennyi kézi csomózás, miegymás. Én már soha nem leszek Aladdin még a te kedvedért se, szúrtam vissza neki, s mi a garancia, hogy nem benzinnel működik? A repülő szőnyeg az első, nem konvencionális energiát felhasználó közlekedési eszköz a világon!Aztán kiléptünk a kor valutájára rákapcsolt mesevilágból, és a gettó kellős közepén találtuk magunk, amit az őslakók medinának mondanak. Értsd: itt születnek a girbegurba, valószínűtlenül összezsúfolt birodalomban, a szegények birodalmában, itt is halnak meg. Ki fiatalon (kiugróan magas a gyilkossági ráta), ki nyolcvanévesen. Tanger gettója olyasmi, mint a középkori Európa akármelyik sikátornegyede, ahol valóban bármi megtörténhetett sötétedés után. A bűnözés, a féktelen korrupció, a tömeges szegénység, ez a hármas tünetegyüttes, ami riasztó ebben a városban. A falhoz simulva közlekedünk, olykor valóban csak méternyi a térköz, s szemből is jönnek. A földszint csupa liliputi műhelyből áll, ami egyben bolt is. Ha megtetszik valami táska, cipő, dzseki, miegymás, az utcáról kéred, mert a másfélszer-két méteres kócerájban a padlótól a mennyezetig bálázzák az árut, de még egy varrógép is befér valahogyan, s a mester, aki boltos is, már csak egy tenyérnyi varázsszőnyegen lebegve foglalhatja el helyét a nyitás után. Az is igaz, az senkit nem láttam, hogy vásárolt volna, s a kézművesek mégis megélnek valahogyan, de ez titok. Lehet, hogy mégsem az, mert a mozgóárusok armadája lépésnyire se tágít a csoporttól, ott nyavalyognak mindenki mellett, good, good, very good tán csak ennyit tudnak angolul, de azt kitartóan. Régi keleti szokás szerint húsz euróval indítanak, aztán lemennek tizenhatra, tizenkettőre, és ha már meguntad, hogy melletted gyalogol s úgy ismétli magát, hogy másra nem is tudsz figyelni, azt mondod, hat, gyorsan rábólint. Kábé így legel a juh is, nagy területet kell neki, hogy megéljen. Ha betér valahova az idegen, türelmesen kivárnak az ajtónál, s folyik tovább a kínálgatás. Kíváncsi voltam, elsütik-e a nőért tevét, s hányat mottójú hangulatfokozó alkujukat. Bejött! A harmadik, az is lehet, háromszázharmincharmadik szőnyeg- és kelmeboltban akár jóképűnek is mondható férfi kiszúrja anyut meg a lányát, azt mondja, három tevét ad utóbbiért. Á, az kevés, veszi a lapot az anya. Rendben, legyen négy, az nálunk már igen jó valuta a nőért. Azért se? Hát ötért, de tényleg ez a végső ajánlat, azért már egy filmszínésznőt is meg lehet venni, egy igazit! Ő se vett semmit, de mi sem. S ha már a tevéket emlegette, hát megrohantuk a tevéket.


Képeslap, imbolygó tájjal
Évekkel ezelőtt Egyiptomban nyaralt egy házaspár, amikor hazajöttek, elmondták, ők biz még tevegeltek is. Hogy az mi? Ugyanaz, mint a lovaglás, csak tevén. Tényleg ti vagytok azon a fényképen? Tényleg igazi az a piramis a hátatok mögött? Tényleg élő tevéken ültök? Tényleg ott kezdődik a sivatag, ahol álltok? Mert azért azt mondani, hogy ahol ti álltok, ott még a fű se terem meg, durva sértés. Egy tuareg család tulajdonában vannak ezek a tevék, a kenyérkeresők. Megjelenik a busz a turistákkal, s a jószágok szapora kornyikálásba fognak. Tudják, hogy jön a meló. Felmászni a térdelő állat hátára, pontosabban a nyeregbe, nem nagy kunszt. A tuareg megrántja a kantárt, az állat feláll, a „kisvállalkozó” körbevezeti, tizenöt-húsz lépés az egész, és megvan az egy euró. Mindenesetre ez a család nagyobb hatásfokkal keresi meg a mindennapit, mint az alkalmi árusok, akik olykor kilométereken keresztül potyára koptatják lábuk és nyelvük. Még imbolyog egy utolsót a teve, aztán térdre ereszkedik megint, le lehet szállni. Visszamegyünk a girbegurba medinába, eddig már lekopott a mozgóárusok meg koldusok szapora csoportja, újabb turistákhoz szegődtek, sebaj, jön a második vagy ki tudja, hányadik hullám. S a handlék meg a kéregetők mind egyformák.
Megint a behajózás jön, a visszaút. Tangerből pont olyan jól látszik Európa, mint a spanyol kikötőből Afrika leginnenső hegye. A kikötő bejáratánál Krisztus-szobor, arca Marokkó felé néz. Őrző? Térítő? Nem tudom eldönteni.

2017. augusztus 22.

Szóljon hozzá!