Eugenia S. Lee: A kettészakított ország

A Koreai Félsziget történelme bővelkedik megszállásokban, inváziókban, belső hatalmi harcokban, mint majd minden kisebb országé, amely nagy és erős szomszédokkal rendelkezik.
Korea azonban maradandó sebet szerzett a nagyhatalmak játékában, jelesül azt, hogy az ország a koreai háború során két részre szakadt, két különböző országként funkcionál azóta is.
Az a háború ugyan polgárháborúként ismert, valójában azonban az Amerikai Egyesült Államok, Kína és a Szovjetunió geopolitikai játszmája volt, természetesen manipulálva a szegény, éhező, tudatlan lakosságot is.
Ma két Korea létezik, északon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, délen a Koreai Köztársaság. Népszerűbb nevükön Észak-Korea és Dél-Korea.
A két ország között ma sincs béke, csupán tűzszünet és demilitarizált zóna rengeteg szögesdróttal, a déli oldalon emlékműként kiállított szétlőtt vasúti szerelvénnyel, kilátóval és múzeummal, no meg jó adag torokszorító érzéssel, hiszen több a katona, mint a turista, fekete-sárga sávosra festett betondarabok vannak az utak szélén, eltorlaszolni hivatott az északi tankok útját ha egyszer mégis megindulnának délnek.
Ma már milliósra duzzadt az északról délre szökött koreaiak száma, Kim Dzsong Un rezsime a fővárosban számára kialakított játszótérre és a rakétafenyegetésekre koncentrál, sem a hadsereget, sem a népet nem látja el étellel és ideológiával, következésképp azok lassan felébrednek csipkerózsika álmukból és rájönnek, hogy vélhetőleg dél mégsem a szánni való, megtévesztett testvér a rothadó kapitalizmus hálójában, hanem egy hely, ahol ugyanaz a nép él, csak nagyságrendekkel jobban és szabadon.
A déliek oldalán is van mit korrigálni, habár itt korántsem volt olyan intenzív az agymosás, mint északon, de azért pár ostoba törvényük még maradt, ha az elképzeléseik már tisztázódtak is. Példának okáért a kommunista eszmék hirdetéséért, ilyen kiadványok terjesztéséért, birtoklásáért még ma is börtönbüntetés jár Dél-Koreában elméletileg. Természetesen mindenki tudja, hogy a kommunizmusnak az égvilágon semmi köze sincs az észak-koreai családi diktatúrához, de ez a törvény még él, talán ott felejtették, nem tudom.
Délen északot szó szerint Észak-Koreának hívják és északon délt pedig Koreai régebbi megnevezésével Dél-Koreának, de ők magukat is a régebbi megnevezéssel Észak-Koreának. Azaz a nyelvben is egy népként beszélnek egymásról és a valóságban sem gondolják ezt másképp. Talán azért kevés viszonylag az előítéletesség még, mert nem telt el túl sok idő a félsziget kettészelése óta, teljesen természetesen törekszik észak és dél is arra, hogy a két országból ismét egy legyen.
Az már más kérdés, hogy ezt ki,ki máshogy képzeli el, illetve északon rohamosan fogy azok létszáma, akik komolyan azt gondolják, hogy a Kim diktatúra alatt egyesülhetne észak és dél.
Kína és Oroszország is lemondott északról, talán még Japán az egyetlen aki nem szívesen látná a két Korea újraegyesítését, mert a déli gazdaság az északi ásványkincsekkel kiegészítve számára igen nagy konkurenciát jelentene, de Fukushima óta elég bajuk van országon belül is, a sovinizmusukat jelenleg csupán szimbolikusan és többnyire verbálisan gyakorolják.
Van egy show műsor a dél-koreai televízióban, ahol északi menekültek számolnak be otthoni élményeikről, szokásaikról, a kreativitásról, amivel túlélik a szibériai telet, vagy ahogy védik magukat a rablóbandáktól, tolvajoktól és ahogy megjátszott falugyűléseken gyakorolnak önkritikát, illetve ma már azt sem, ahelyett is kínai csempészáruval csencselnek, kifizetődőbb, mint nyilvános akasztásokat szervezni és nézni, mint annak idején a rezsim hőskorában az bevett szokás volt a nép kordában tartása érdekében.
Ebben a programban déli hírességek hallgatják döbbenten a sokkoló beszámolókat, olyan emberek, akik már többnyire a digitális világba születtek bele, akik itt is jómódúnak számítanak, és a földkerekség legbiztonságosabb országában ülve hallgatják a kutyák, láncok és rácsok által védett kevéske magántulajdonért vívott napi küzdelmet és persze nem értik, ugyan honnan értenék.
Mindazonáltal minden egyes koreai úgy gondolja, hogy ők egy nép, a politika és egyéni érdekek mentén szétszaggatva. Soha, fel sem merül ennek a megkérdőjelezése senkiben.
Számos költemény, dal és népdal szól erről a fájdalomról, én egyet választottam a közelmúltból.
A szerzemény előadója egy fiatal énekes, aki Amerikában született, ott is végezte az egyetemi tanulmányait, mikor Koreába jött csak annyit beszélt koreaiul, amennyit otthon a szüleitől hallott. Nem ismerte a himnusz szövegét, ezért sokan kigúnyolták, megszenvedte a beilleszkedés folyamatát. Mára igen elismert alakja lett a koreai könnyűzenének, remek előadó és egyetemi professzor. Annak ellenére, hogy második generációs amerikai koreai, talán az egyik leghitelesebb előadója a koreai nép megosztottságáról szóló daloknak.
Minden további szó helyett álljon itt a dal, amit nem muszáj érteni, sőt, talán épp elég érezni, többet mond bármilyen elemzésnél, írásnál.

(A szerző következő írását pénteken olvashatják)

2017. augusztus 25.

Szóljon hozzá!