Bálint György breviárium (30.)

Az emberek legnagyobbrésze meglehetősen rosszul érzi magát napjainkban és ez teljesen érthető. Az is érthető, ha szívesen emlékeznek vissza az úgynevezett régi jó időkre, fiatalságukra, vagy meglett korukra, amikor még megvolt életük biztos célja és tartalma. Teljesen érthető, – bár teljesen terméketlen és céltalan – ha a mai 50 éves hivatalnok üres óráiban a háborúelőtti évekbe emigrál, abba az időbe, amikor még 20-30 éves volt, kétszerannyi fizetést kapott, mint ma és még nem kínozta köszvény. Az ilyen esetben az emigráció nem is egészen szentimentális és nem is egészen azonos annak az öregúrnak a sóhajával, aki kultúrpolitikai kérdésekhez szólva megjegyezte: „Hiába, mégis csak Trefort volt a legnagyobb magyar kultuszminiszter, mert az ő idejében nyolc krigli sört tudtam meginni együltömben”. El kell ismerni, hogy nemcsak a mai ifjúság, hanem a mai öregség problémája is megoldásra szorul és hogy a mai öregek egyrészének élete és helyzete minden tekintetben sokkal előnyösebb volt az úgynevezett régi jó időkben. E sorok írója annál készségesebben elismeri ezt, mert szerény személyének is hasonlók a tapasztalatai: a régi jó idők utolsó éveit csecsemői, majd később elemistai minőségben töltötte, tehát lényegesen irigylésreméltóbb helyzetben volt, mint ma. E meglehetősen erős érzelmi megkötöttség ellenére is van benne azonban annyi tárgyilagosság, hogy a leghatározottabban állást foglaljon azokkal szemben, akik egyre nagyobb dühvel fordítanak hátat napjainknak és emigrálnak a letünt korokba, a szellemi sötétség jótékony leple alatt. (Az idő rabságában, 1935. március 29.)

Folytatjuk

2017. augusztus 28.

Szóljon hozzá!