Tóth Margit: Őszirózsák

Astraea, az igazság görög istennője látván a földön az emberek kegyetlenségeit, a sok igazságtalanságot, nem bírta tovább nézni és felmenekült az égre. Belőle lett a Szűz csillagkép. Könnyeit földre hullatta és helyükön növekedett az őszirózsa. Az őszirózsa szentnek számított minden görög és római isten számára. Oltárukra virágjukból font koszorút helyeztek, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket. Ennyit röviden az őszirózsa legendájáról. És van benne valami igazság, mert mindig teleszivárkodik könnyel a szemem,amikor őszirózsát látok nyílni. Nem a kedvenc virágom, de tetszik nekem,szeretem. Van bennük valami misztikus vonzódás,vagy a lélek szellemének vívódása? Számomra megannyi virágjuk még most is a titkok titka. A rózsa: a szerelem, vágyakozás, szenvedély virága. Az ősz pedig az öregkorra,a csendes elmúlásra utal. Gondolom, hogy nincs az a kert, amelyben őszirózsa ne virulna. Augusztus vége fele virágai valósággal sziporkáznak, tündökölnek. Általuk oly szép ruhába öltözik a természet. Ünnepel! Ahány virág- annyi dúló érzés-, ahány szirom -annyi könnyed lebegés, ahány szín- annyiféle szenvedély. Naphosszat tudnék gyönyörködni bennük. Nem elég csak a szemnek látnia, a szívnek is éreznie kell. – Nahát, már virágzik! – sóhajtok fel az első kinyílt virág láttára. Valami belső kényszernek engedve, félve megérintem. Arcomhoz viszem, megsimogatom mélylila, fehér vagy akár bordóvörösben játszó szirmaival. Bőrömön érzem érzékeny remegését, átjárja valómat. Mélyen beágyazza magát a lelkem otthonába, az összekuszált érzelmek világába. Elengedem, félek, nehogy bántódásuk legyen. Egy aprócska hang azt súgja fülembe: Szeresd, ápold virágjukat, mert ők a bőkezű ősz kegyetlenül szép, ezerarcú fájdalmában születtek. A nyugtalan ,sokarcú lélek megtalálja bennük magasztos örömét, a kesergő bánatot . Ősz és rózsa: őszirózsa, a neve is magában hordozza a szenvedélyt és az elmúlást. Talán azért, mert virágzásuk a nyár végét, az ősz érkezését juttatja eszembe? Összeszorul a szívem és az őszre gondolok. Na és, ha ősz van, szeptemberre emlékeztet. Na és, ha szeptember, akkor számomra az iskolakezdést, a csengő hívó hangját jelentette annyi éven át. Talántán, még most is, ahogy felém bólogatva suttogják:
– Sajnálod-e, na ne tagadd? Mi is sajnáljuk a nyarat. Nézd, virágzunk lilán, fehéren, sötétpirosan, bordóvörösen, rózsaszínben, gyönyörűen, pedig már harmat csókolja szirmainkat.
– Igen,én is sajnálom a nyarat, – válaszolok magamban, a fodrozó hullámokat, a vonatot, hogy elrohant, a madarat, hogy elrepült, a sátrát bontó forró álmokat. Istenem, mintha csak ma lenne, volt-nincs, a nyárnak maholnap vége! Fülembe cseng, most is hallom, ahogy a ligetben a kakukk szólt: ” Nyár van, nyár van, kakukk szól már a fák közt- Kakukk, be szép a nyár!”
Valóban szép volt, legalább is nekem szép. Lelkem tükrében olyan a nyár, akárcsak egy mezei virág. Kivirágzik, kinyílik a világ felé ,tüzes szenvedéllyel ontja illatát, és mikor a legszebben virít, jön az őszi szél, letépi szirmait. Fújja- fújja, elszáll a virág, lángsugarával a nyár, a forró nappalok, a csillagfényes éjjelek, megannyi nyári emlék. Lassan eliramlik az élet, és magával visz énemből is egy keveset.

2017. augusztus 29.

1 hozzászólás érkezett

  1. Balogh Irén:

    GRATULÁLOK !

Szóljon hozzá!