Bálint György breviárium (31)

Egy ember ül a Visegrádi uccában és sír. Kapualjban ül, felhúzott térddel a kövön. Tenyerébe temeti arcát, válla vonaglik és aki közelébe megy, hallhatja a sírását. Egyenletesen, ritmikusa, kissé vonítva sír, mint aki verést kapott. Hatósági műszóval élve: munkáskülsejű ember…
Lehet, hogy valami nagy baj érte, valami váratlan lelki vagy testi fájdalom. Az ilyen munkás-külsejű embert könnyen érhetnek efféle bajok, könnyebben mint mást. Lehet, hogy elveszített egy pengőt. Valószínűleg érzékenyebb ilyen dolgokban, mint mások. Az ilyesmi egyébként teljesen egyéni: egyeseknek százezer pengőt kell elveszíteniük, hogy sírjanak és még akkor is olyan tartózkodóak, hogy külföldre szöknek sírni, ahol senki sem látja őket.
De az is lehet, hogy nem valami ehhez hasonló, hirtelen ok váltotta ki belőle a sírást. Talán csak valami csekélység történt, ami önmagában nem is fontos, de mégis alkalmas arra, hogy egy embert egyszerre, mintegy összefoglalóan emlékeztessen egész helyzetére és arra a szerepre, amit az életben és a társadalomban betölt. Igen, lehetséges, hogy ez az ember most csak nagy általánosságban sír, elvi alapon. Lehet, hogy valaki megkérdezte tőle: hogy van? – és erre eszébe jutott állapota és sírni kezdett. Eszébe jutott a gyermekkora, a jelene és a jövője, eszébe jutottak a lehetőségei. Talán az jutott eszébe, hogy már negyvenéves és még sohasem volt jó dolga. Talán gondolkozni kezdett és nem jutott eszébe, hogy mikor örült utoljára. Nem lehet megállapítani róla, munkanélküli-e, vagy „tisztességes”, állandó jövedel¬me van, mely rendszeres ágyrajárást biztosít számára és gondnélküli mindennapi levest. Azt sem lehet megállapítani, értesült-e már, hogy nemsokára megalakulnak az érdekképviseletek, melyek az ő méltányos érdekeit fogják képviselni anélkül, hogy a kartellek ugyancsak „mél¬tá¬nyos” érdekeit sértenék. Igy, első pillantásra meglehetősen elhagyatottnak és elkeseredettnek látszik. Tenyerébe hajtott feje görcsösen vonaglik, hangja halk, vékony, segítséget kérő, mint egy kis gyermeké. Fölötte négy emelet tornyosul. Üzlethelyiségek, irodák, hálószobák, ebédlők, úriszobák, szalónok és összes mellékhelységek emelkednek fölötte, mérhetetlen magasságokban. Antennák, távíródrótok és éterhullámok kavarognak fölötte és távoli repülő-gépek morajlanak. Millió szó, millió cselekedet és millió paragrafus. Az élet gazdag rendet-lensége és a törvény gazdag rendje. Pár óra mulva este lesz és akkor ragyogni fog fölötte a világ. Mindig, minden csak fölötte. Miért sírhat ez az ember? (Az idő rabságában, 1935. április 14.)

Folytatjuk

2017. augusztus 29.

Szóljon hozzá!