Bálint György breviárium (34)

Tintahalat ettünk a tenger partján. A dalmát tenger vakítóan kék volt, a tintahal viszont, nevét megcáfolva, egyáltalán nem volt kék. Feldarabolva feküdt a tányéron, sülten, kissé metéltszerűen. Kis csápjai is voltak, egészen vékonyak és szomorúak. Ezeket szintén megettük. Jó volt a tintahal, édeskés ugyan, de néhány csepp citrom különös, fanyar ízt adott neki.
– Miért tintahal? – kérdeztem a pincértől.
– Tintával védekezik – válaszolta.
Ez kissé szomorúan hangzott. Tintával védekezik és mégis megettük. Ennyit ér a tinta védelme? (Az idő rabságában. 1935. június 5.)

Folytatjuk

2017. szeptember 2.

Szóljon hozzá!