Oláh István: A letétbe helyezett idő

Elhatároztam, hogy ezentúl minden esztendőben így vagy úgy, de szóba hozom az időkapszulát. Valószínű, hogy januáronként, amikor a közhelyessé lefokozott időben előre, csak előre tekintünk. Derű- vagy borúlátón, ahogy a körülmények, meg azoktól függő hangulataink diktálják. Az időkapszulát azért is érdemes évente egyszer emlegetni, mert nemrég olvastam, a világ kapszulakészletének több mint fele úgy elvész, hogy hacsak véletlenül rá nem bukkannak a földkotrók, az idők vagy a kapszula falainak megomlásáig senkinek nem hiányzik. Pedig mekkora csinnadrattával helyezték el annak idején – főnökbeszédek, tömjénfüst, megható bölcselmek a telő időről, arról a befogott borostyáncsöppről, ami tulajdonképpen ez a földben elhelyezett üzenet a jövő időknek. Amikor mi már nem leszünk, mondja az egyik nagyokos, és mintha könnyet törölt volna ki a szeme sarkából, önnön halálán meghatódva. Persze, amikor már nem leszünk, s az eléggé nem hálás utókor sem siet fölnyitni az időpostát, pedig mennyi érdekesség van benne! Ebbe a henger alakú dobozba rendszerint beleteszik a friss újságot is, ami a felnyitás napján már nagyon öreg és megsárgult lesz, sebaj, azért tessék csak elolvasni! Ha nyáron állították össze a pakkot, megtudjuk, hogy a nagy kánikula dacára sem osztanak vizet az utcasarkon, s hogy vandálok megrongálták a jelzőtáblákat a város csíki vagy keresztúri kijáratánál. Arról is tudósították nemrégen meghalt dédmamánkat meg dédpapát, amikor még kisiskolások voltak, hogy a strandjegyek nem drágultak tavalyhoz képest. Hasznos tanács a felnőtteknek: ilyenkor még spórolni is lehet a gázzal (a kis hangya és a tücsök meséje, székelyföldi szövegváltozat), mert mi ne tudnánk, nyáron illemből se szokás fűteni. Politika: az RMDSZ, – a későbbi SZMDSZ jogelődje, s utóbbi azt jelenti, Székely-magyarok Demokratikus Szövetsége, mert a romániai, az erdélyi magyarság a szórványosodás, majd beolvadás gyakorlati következményei miatt eltűnik – igen, érdekvédelmi szövetségünk ide-oda pattogtat a kínai pingpongozók stílusában. Pályán maradni minden áron, még akkor is, ha a bíró csal, ha széthúzás van a csapatban, és nincs bár egyetlen komoly leütésük sem. Télen nagyjából ugyanez, csak az évszakhoz igazítva.: pincében alvó virágaink. Van vagy nincs hó. Most már tessék fűteni! S mert az esték hosszúak és unalmasak, érezhetően megnő a családi erőszak, tessék csak megnézni a törvényszéki orvosi látleleek statisztikáját. Őszintén szólva nem vagyok időkapszula-barát, és nem tudom, mire megy ki az egész. Akkor lenne értelme, ha a mienk egy olyan magas és minden szempontból példaérvényű kor lenne, amit irigykedve emlegetnek az utánunk jövők(körülbelül úgy, mint annak idején öregeink eléggé felelőtlenül nosztalgiázva az athéni demokráciát vagy a Ferenc Jóska-i ezüstkort). Vagy ellenkezőleg, e jövő korok lesznek olyan tiszták és emberiek, hogy a mienk csakis elrettentő érv lehet minden etikai-filozófiai diskurzusban. Áldjon vagy verjen, bár ez a végletesség, hogy nincs harmadik út, ez sem fedi korunk valóságát. Egyelőre ott tartunk, hogy arra emlékeztetjük magunk, ami maga is emlékeztet, ez pedig az időkapszula, amiről tudom, hogy létezik, s hogy valahol az alsó városfertályban helyezték hosszas nyugalomra. Dehogy, a Patkóban. Bizonytalanságom riasztó. Ha mindössze néhány év teltén így találgatok, akkor mi lesz száz, kétszáz év múlva?

2017. szeptember 5.

Szóljon hozzá!