Ágoston Hugó: Mi lesz itt/ott?

Az USA déli részein tomboló Harvey hurrikán minden jel szerint felülmúlja a tizenkét évvel ezelőtt New Orleansben és környékén pusztított Katrinát, amely eddig magasan a legnagyobb kárt okozta az Egyesült Államok vihar-történetében; horrorba illő legújabb fenyegetése a rezervátumok aligátorainak kiszabadulása. A természeti csapás, beleértve a hatalmas esőzéseket, iszonyú veszteségeket jelent, ráadásul a klímaváltozás miatt egyre nő a veszélye a minden eddiginél nagyobb szélviharok kialakulásának.

Nem tudom, ezekben a tragikus napokban hányan gondolhattak arra, hogy a Fennvaló – mélységes bölcsességében – hogyan és miért szabadíthatja az emberre a vak erőket; én, bevallom, póriasabban csak arra gondolok, hogy Donald Trump elnök, változatlanul sokak kedvence, úgymond a világ ura, a maga végtelen ostobaságában vajon legalább most, a tragédia láttán, meggyőződik-e arról, hogy a globális felmelegedés, a szélsőséges időjárási jelenségekhez vezető klímaváltozás: súlyos valóság.

És ezzel már egy még emberiség-méretűbb gonddal szembesülünk: milyen „erős tények”, bizonyítékok, események szükségesek ahhoz, hogy a politikai funkcionális analfabéta kalandorok felismerjék az evidenciákat, beismerjék tévedéseiket – és elismerjék, hogy új megközelítésmódra és megoldásokra van szükség?

Az amerikai állam- és egyben kormányfő körüli botrányok ezen kívül sem csökkentek. Kapcsolatai Moszkvával, az orosz választási támogatás gyanúja (ami iszonyú nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel), vezetői alkalmatlanságra utaló viselkedési zavarai, kudarcot vallott törvénykezdeményezései, fő embereinek, tisztségviselőinek, tanácsadóinak állandó cseréje-menesztése – mindezek akkor is megingatták volna tekintélyét, ha az létezett volna. Különösen, hogy olyan kihívásokkal is szembe kell néznie, mint odahaza az ellene és a közvetlen környezetéhez tartozók ellen indított jogi vizsgálatok, az ország elszigetelődése, a felkorbácsolt indulatok faji és társadalmi kérdésekben.

Jellemző az is, hogy a legfutóbbi virginiai faji atrocitásokkal kapcsolatban Donald Trump először a “minden oldalon meglévő” erőszakról beszélt, és nem nevezte néven a Ku Klux Klan tagjait, a neonácikat és a fehér fajgyűlölőket. (Emiatt a hírhedt fajüldöző klán köszönetet is mondott neki!) Két napba tellett, amíg meggyőzték, hogy egyértelműen elítélje a rasszizmust és megnevezze a halálos áldozatokkal is járó zavargások felelőseit.

A „nemzetközi helyzetet fokozza” az Egyesült Államok feszülő viszonya Európa két vezető hatalmával: Németországgal és Franciaországgal, újabban és leginkább pedig az eszement észak-koreai diktátor atomfenyegetései. Csak a háború hiányzik még most a világnak, meg a globalizált káosz!

Történik mindez a „tényeken túli politizálás” és az irracionalizmus eluralkodása közepette. Gondolkoztunk-e azon, hogy miként válhatott a politika épp ilyen mértékben saját eszközeinek: a ferdítéseknek, hazugságoknak, diverzióknak és manipulációknak az áldozatává? Donald Trumpot gyanús körülmények között és az amerikai választási rendszer furcsaságait kihasználva választhatták meg. De megválasztották – nem kevés „rokon lélek” politikus és a világon sokmillió ember üdvrivalgásától kísérve.

Mindehhez azonban, a „posztfaktuális politika” sikeréhez elengedhetetlen (volt) bizonyos kulturális háttér és adottság. Kutatások tucatjai igazolják az amerikaiak spirituális és gyakran tudományellenes, sőt összeesküvés-elméletekre hajazó elképzeléseinek erősödését. Az amerikaiak harmada hisz az angyalok és a démonok létezésében és a földönkívüliek létezésében. Nagyjából hasonló arányban vélik, hogy a kormány a gyógyszergyárakkal összeesküdve eltitkolja a rák ellenszerét. A népesség negyede elhiszi, hogy léteznek boszorkányok, és tizenöt százaléka szerint a kormány a televíziót agykontroll-hullámok közvetítésére használja. Ha pedig az amerikaiak magas arányban fogadják el a leghajmeresztőbb közkézen forgó összeesküvés-elméleteket, akkor miért pont a politikában ragaszkodnának a tényekhez?

Ön- és közveszélyes, lelketlen, alkalmatlan vezetők korát éljük sok helyen. Ők viszont koruk tudattartalmainak termékei. Kiszabadulnak nem csak aligátorok, de rossz szellemek is: a rasszizmus, az irracionalizmus, a tribalizmus, az ösztönvilág, az intolerancia szellemei. Nem tudom, mivel lehetne felelősségteljesebb mindenhatásra rávenni a Fennvalót… Az imában valahogy már nem hiszünk.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása / Vélemény, 2017. augusztus 31.

2017. szeptember 1.

Szóljon hozzá!